Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-10-23 / 43. szám
Tizenkettedik évfolyam. 43. szám. /V Vác, 1898. évi október 23. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : Egész évre.............................6 frt — kr. Félévre..................................3 írt — kr. 'Negyedévre..............................1 frt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik; minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyílt-tér sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. * Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. | Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. HIRDETÉSEK j-atányosan fel-vétetnelc. Kéziratok vissza nem adatnak. hogy a város e szégyenfoltja végre-valahára magostul kiirtassék. A hova csak nézünk, ott találjuk őket. Városunk Iegszehb és legnagyobb terét, a Constantin-teret mint a sáskahad lepik el. Ott nyújtózkodnak végig a járdákon s nem tehetünk egy lépést, hogy a povalacsok diszes gárdájának egy-egy tagjába bele ne botoljunk. Mint a kloakából a bűz, úgy ömlik ki szájukból a pálinkagőz. Félig meztelen testük telve fekélylyel, melyet az emberirtó szer ütött rajtuk; folyatékos ruházatuk egy cafat rongyban lóg le róluk, a legundokabb piszokkal beranditva . . . S ilyen undorító alakok, melyeknek a nézésétől is rosszul lesz az ember, lepik el a várost, részegen íetrengve az utcákon, trágárnál-trágárabb dolgokat mivelve, úgy hogy a sétáló, vagy pedig ügyesbajos dolgát végző jobb Ízlésű ember, tiz lépésnyire kénytelen még a tájékukat is elkerülni, ha véletlenül arra visz az útja . . . Közegészségügyi, szépészeti, rendészeti s egyéb sok más tekintet miatt is kellene mielőbb véget vetni ennek az állapotnak. Hiszen ennek a ronda hadnak minden egyes tagja állandó melegágya a legtöbb fertőző betegségnek. Eltekintve attól, hogy közelségük az ember testét és lelkét bepiszkítja. Természetesen, ha e nyavalát gyógyítani óhajtjuk, úgy elsősorban annak gyökerét kell kiirtanunk. A gyökere pedig ennek az undok nyavalának, mely városunkat annyira elcsúfítja, az a sok lebuj, a hol a povalacsok gárdája a testüket és lelkűket ölő pálinkát szedik magukba. Ezen pálinkás lebujok megrendszabályozásával kellene a dolgot megkezdeni. Hiszen törvény intézkedik arról s súlyos büntetéssel sújtja azokat, a kik a részeg embernek italt adnak el. Már pedig ezen lebujok lakói permanens részegségben leledzenek. Reggeltől-estig nem látunk mást ezekben az odúkban, mint részeg embereket, a kiknek azonban a lebujtulajdonos az italt mégis kiszolgálja. Ezen lebujtulajdonosokkal tehát a törvény egész szigorát kellene éreztetni s A „tragorsarkiak.“ Ismeri őket mindenki. Úgy a benszü- I lőtt, mint pedig az idegen. A ki csak | egyszer megfordult közöttünk, tudja hogy I kik ők. Magunk között úgy híjuk őket, i hogy spovalacsok*. Ezek a povalacsok városunk speciesei, mely speciesre azonban egyáltalában nem lehetünk valami nagyon büszkék. Hogy ki plántálta őket közibénk, azt bajos volna megmondani; de hogy ide lettek plántálva s nem a mi törzsünkből fakadtak ki, azt a nevük is igazolja, a mely éppen nem magyar, hanem tót s annyit jelent, hogy henyélő, lusta, here. És ezeket a henyélő, lusta heréket, a kik a munkától úgy irtóznak, mint az ördög a tömjénfüsttől s éppen azért nem dolgoznak semmit, hanem egész napon át iszszák a pálinkát s ha már a sárga főidig leitták magukat, akkor ocsmány odúikból kimásznak a Tragor-sarok elé s olt süttetik a hasukat, — ezeket a hatóság engedi élni, engedi napról-napra szaporodni s éppen nem tesz semmit azért, Ezer egy éjszaka. I. Abban az országban történt, ahol az Ezeregy éjszaka meséi születtek. Abban az országban, ahol a természet és az ember egymással versenyeznek : ki tud minél pompásabb, csodásabb szeszélyesebb dolgot létrehozni? S mindenfelé ujjongó, tobzódó virulással diszlik a paradicsomkert, amely valamikor az emberiség bölcsője fölé borult. S a hatalmas kalifák álmait vakmerő mesterek és a rabszolgák ezrei változtatják szédítő valósággá: márványos palotákká, levegőben függő tündér-kertekké. Abban az országban, ahol az ég és föld csodái, de kiváltkép azok a teremtések, a kikben az ég és föld csodái mind együtt vannak: a villogó szemű, az égetően forró ölelésű asszonyok megihletik a költők képzeletét s mesélnek azok felnőtteket is ámulatba ejtő meséket, ólomedénybe zárt szellemekről, kastélyokat épitő dsinekről, káprázatos gyémánt-völgyekről és a szerelem fájó epedéseiről és halálosan édes gyönyörűségeiről. Abban az országban, ahol a vén kalifa ezüst szakállának szálai ezer és egy éjszakán át összevegyültek a keblére omló Seherezáde fekete ürteivel, a ki mesélt, mesélt az ő szultánjának és meséit sok ezer év múlva is hallgatja az egész világ ... Azonban Seherezáda szultán már rég odalenn pihent s azokat a regéket hallgatta, amiket a pálmagyökerek susognak. S immáron az ő családjának utolsó férfisarjadékát is elszólitotta Allah a tuba-fa tejjel-mézzel folyó árnyékába. Összeülének ennélfogva a birodalom vénei, a kiknek a Kelet jámbor vélekedése szerint az Úr hosszú szakállat .és észt is adott hozzá: hogy döntsenek a kérdések kérdésében, kit ültessenek a bagdadi palota tündöklő trónusára. Mindnyájan egy akaraton valának az emberséges férfiak: mindegyik önmagát találta legméltóbbnak az uralkodásra. Ennélfogva szemérmetes és mélységes csönd lebegett a virágos kerevetek fölött s a nargileh kékes, illatos füstfelhői sűrűn gomolygott a gondterhes levegőben — a mikor egyszerre kétfelé csapódott az ajtókárpit s megjelent a vének tanácsában az elhunyt padisah legszebb odaliszkja, a ki nevezteték Gulisztánának, vagyis Rózsakertnek, Szádi hires nevezetes költeménye után. — Látom nehezen tudjátok eldönteni, ki legyen az igazhitüek urálkodója, csendült föl bátran, erősen a hölgy hangja, a mely eddig csak játszi énekeket zengett a hárem ölében. Hát eljöttem, hogy segítsek rajtatok! — Ugyan, hogy tudnál te mirajtunk segitni? I S egyáltalán, hogy merted elhagyni háremedet ? | kérdezte tőle a leghosszabb szakállu bölcs, a főuléma. — Úgy segítek rajtatok, hogy egyszerűen megoldom a kérdést és magam ülök Harun- Al-Rasid trónjára! felelt az odaliszk. A divántanács fölkacagott; a főulema pedig méregbe jött: — Ugyan, hogy ülhetnél te a kalifa trónjára, oktalan némber, holott az uralkodás hős lelket kíván, a Korán pedig megírta, hogy az asszonynak lelke nincsen ? Az odaliszk odalépett a főulema orra elé: — Az lehet, hogy lelke nincsen, de karja van. És én azt mondom neked, hogy ezzel a karommal kihúzom a kardomat s lábad elé teszem a fejedet, ha egy szóval ellenállsz az akaratomnak. A díván tagjai akkor vették észre, hogy az odaliszk oldalán ott csillog a néhai padisah széles, félelmetes handzsárja s a szőnyegajtóban ott tolongott egész hárem: száz meg száz gilicemadár, a kik megannyi dühös nősténypárduccá változtak most vezérük, a vakmerő szittya-leány szavára. — Álomitalt adtunk az egész palota őrségének s elszedtük fegyvereiket folytatta a trónkövetelő odaliszk. — S most riadót fuvatok s öszszehivom a hadsereget, elibük állok s majd I meglátom, hogy ki nem fog én előttem meg- I hódolni ?
