Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-10-09 / 41. szám
4 VAGIHIKLAP — Talán furcsának is találja, én a nadrágszerepekért rajongok. Nincs édesebb két kis szerepemnél, mint a Vigéczek ben Czakó és a Giniesi vadvirág-ban a vőfény. Hegyi Arankát pedig imádom s nagyon szeretem, mikor játszik Szirmai. Havy Lajos. A direktortól péntek este, mikor könnyekig kacagtatta a publikumot kaptam a választ, íme: Milyennek tartom a vidéki közönséget? E kérdésre határozott választ nem tudok mondani, mert a hol pártolnak, ott csak jót mondhatok. Ha Vácra jövök társulatommal úgy — haza jövök. — Minden szerep kedves, a miből lehet valamit csinálni, a mit meg lehet játszani. Legjobb szerepem a — Zsúfolt Ház. — A budapesti művésze* közül két kedvemcem is van: az egyik Ujházy, a másik Fenyvessi Emil. Mátray Gyula titkár. — A vidéki publikummal ha pénze van, úgy fizet és jár színházba. Ne mondja nekem senki, hogy Vácnak nincs pénze és mégis . . . — Legjobb szerepem, ha ezer forintos bérletet csinálok és a szép banknótát rögtönzötten átadhatom a direktoromnak. — A fővárosi szinészvilágból Hegyest Mari és Náday a kedvenceim. Iványi Istv'án. A társulat komikusa tegnap játszott először, mindjárt kedvence lett a közönségnek. A felvonás közben sikerült vele beszélnem. — Sokáig voltam a fővárosban s tapasztalásból mondhatom, hogy a fővárosi publikumot a legkisebb tehetség is kielégíti és magához emeli, becézgeti a vidéki publikum kissé bizalmatlan s a színésznek harcolnia kell újra és újra, hogy megkedveljék. A budapesti művészek és művésznők közt két ideálom van: Ujházy és Jászai. A szerepeim közt száz és egy van, a melyeket szeretek. Ha mégis választani kellene, talán Menelauszt választanám a Szép Helénából és Gonosz Pistát a Falu rosszából. eh — nem érdemes, nem lehet többé szeretni. — Nekünk is okosabb, ha elválunk. Búcsúzzunk el. Keress magadnak olyan valakit, a ki még tud szeretni; az én szerelmem fáján már csak rőt, lehulló levelek vannak. Ideig-óráig odatapad még, de egy könnyű szellő, a mely másfelől fuj, bizony lesodorja ... Ne szeress engem, én sem foglak szeretni, nem akarlak szeretni, nem akarok szeretni . . . Miért gyűlt ekkor köny a szemedbe, kis Fifin ? * Búcsúzzunk hát el, kis Fifin! Igazad van. Hullanak a levelek, elmúlnak az álmok és elmúlik a legédesebb és legtörékenyebb álom is — a szerelem. Te keresni fogod továbbra is a jövőben az üdvöt, ón vissza vágyom a múltba. Ha néhanéha uj életre kel a régi álom, ne ébreszszük föl a szivünket, hisz’ tudjuk, hogy csak csalóka délibáb Feledjük el a múlt minden baját, feledjünk el mindent, csak az maradjon meg emlékünkben, hogy egykor, régen, tavaszszal együtt álmodtunk a boldogságról. Isten veled, Fifin! Őszi köd borult a tájra, sivár, hideg köd a szivemre. Már ha át is izzik e ködön a nyár égető napja, majd elfeledjük, — hisz mindent el tud feledni a szív — csak a tavaszt nem. Helyi és vidéki hírek. Október elsején be kell rukkolni... Ezt mondja a nóta s a nap szombaton volt. Észre vehette mindenki, hiszen azokat a katonákat, a kiknek életéDen október első napja, nagy fordulatot jelent, könnyű megismerni. Tele van velük az utca, elállják az utat a vasúti állomásokon és büszkén verik a mellüket, hogy ők katonák, a kiknek csak a király parancsol. A legkülönösebb pedig az egész dologban az, hogy ezek a katonák nincsenek uniformisban, legföljebb ha piros sipka van a fejükön, vagy kék blúz van rajtuk és ráncos csizma, melynek sarkantyúja végig cseng az utca kövén. Cseng, cseng a sarkantyú és mintha minden hangja azt a nagy örömet hirdetné, mely a sarkantyú boldog tulajdonosának szivét megremegteti. Azok a katonák, a kikről szó van, mindannyian örülnek, pedig ugyancsak különböző úton járnak. Hogy tudományosan beszéljünk, a katonaságnál október elseje az anyagcsere napja. • A katonákat vezetőik soha sem nézték másnak, csak anyagnak, melyet meg kell gyúrni, át kell formálni, hogy minden porcikája engedelmeskedjék a parancsnak pontosan, mint a hogyan egymásba kapaszkodva forgásnak kergetik egymást a legkomplikáltabb gép kerekei, ha egy csavart megszorít, egy emelőrudat megmozdít a gépész. Október elsején van ennek az anyagnak a kicserélése. A megmunkáltat kidobják és nyerset tesznek a helyébe. A kiszolgált katonákat hazaküldik és mundérba bujtatják a regrutákat. Mennyi szép álom válik valóra, hogy örömet terjeszszen és mennyi keserűség születik meg október elsején! A kik három évig a legnagyobb gépnek, a hadseregnek voltak részei és belekóstoltak a katonaélet minden szenvedésébe, a kiknek sohasem volt akaratuk, de mások akaratának voltak rabjai, azok ma ismét szabadok, mehetnek, a merre kedvük tartja és nem ellenőrzi őket senki sem. Övék az egész világ és a nagy öröm lesugárzik az arcukról. Ezek nem ismerik a szomorúságot. Az új anyagnak, a most fölavatott katonáknak már nem ilyen zavartalan az örömük. A szülői háztól való bucsuzás, az elszakadás az otthontól csökkenti az örömet és nem egy legény könyezni kezd, a mikor eszébe jut ez a változás. Szerepet cserélnek Magyarország legényei, az egyik rész megszabadul a katonaságtól, a másik most kóstol bele. Mikor az egyik egészen beleszokott már a régi jó módba, a másik még mindig vissza fog sírni az elhagyott otthon után. Zajosabb képviselőválasztás és sorozás idején nem volt Vác, mint október első napjain: a regruták vonultak be, a régiek jöttek haza, mindannyian énekszóval. De az ősz beköszöntét elmaradhatlanul jelzik a karon két sárga csíkkal ékesített, a rendes legénységnél elegánsabb ruhájú fiatal katonák is: az önkéntesek. A miveltségi fokozatokra szert tett ifjúságot a katonaságnál megkülönböztetik. A mi igen helyes intézkedés. A katonaság a maga határozott hierarchikus szervezete mellett is a legdernokratább intézmények egyike; itt különbség az emberek közt valójában nincs. Minden katona katona! Mégis üdvös az a megkülönböztetés, hogy az önkéntest a rendes legénységtől külön választják. Elvégre műveltebb ember megkülönböztetett bánásmódot érdemel; de meg az önkéntesség csak átmeneti állapot a tiszti fokozathoz Nyolc önkéntest adott az idén a honvédségnek Vác: Reiser (Révész) Jenő, Rappensberger János, Nagy Sándor, Koncz Ferenc, ifj. Tápay János, Kalmár Hermann, Pálffy László és Döme József. — A király névnapja. Még künn lengenek a gyászzászlók, még sajog a szívben a fájdalom, hogy elvesztette a magyar a királynéját. A gyász napjaiban azonban nem feledkezünk meg a sokat sújtott uralkodóról, a kinek nem csak a kormányzás terheiből, hanem a csapásokból is nagyon sok kijutott. A múlt héten volt a király nevenapja s az egész ország templomaiban imátkoztak a sokat szenvedett királyért. Vácon a nagytemplomban tartották meg az istentiszteletet. A misét dr. Virter Lajos nagyprépost mondotta. Ott voltak a városi és állami hivatalok testületileg, a hatodik honvédhuszár-ezred tisztikara, a gimnázium tanulóifjúsága, az elemi iskolák növendékei, a siketnémák és nagyközönség. Az izraelita imaházban is megülték a király névnapját. Itt Vadas József elnökkel az élén az egész hitközség testületileg megjelent. Bender Jakab rabbi-helyettes mondott magyar nyelven szép imát a királyért, Abrahamovits főkántor pedig hazafias énekeket énekelt a dalkarával. Közönség nagy számmal volt jelen. — Október 6. Szomorú ősz legszomorúbb napja ez, a melyen virágok hervadása után hatalmas fák pusztulására emlékezünk. Szilárdul kiállott zivatar után nem a villám ölte meg őket, hanem a favágó, a ki a törzs mellé férkőzve onnan nem tudta meglátni a leszálló nap sugaraitól dicsfénybe vont koronát, a mártírok feje fölött. Ma negyvenkilenc esztendeje halt vértanúhalált Pesten Batthyány Lajos gróf, Magyarország első miniszterelnöke és Aradon a magyar szabadságharcz vezérkarának tizenhárom legjelesebb tábornoka. A nemzet kegyelete ennek a szomorú napnak évfordulóját esztendőnkint megújuló gyászünneppé avatta. Október hatodikának gyászos emlékünnepét ez idén is megülte az ország. Az aradi vár fölött ezen a napon szomorúbban zúg át az októberi szellő: sok ezer emlékező magyar sóhaját rezgeti a históriai emlékű várfalak fölött. És október 6-án az ország minden templomában gyászba vonják az oltárt: gyászistentiszteletet tartanak az uradi vértanukért. Az aradi vértanuk lelkiüdveért mint minden évben, úgy ez idén is megtartották a felsővárosi plebánia-templomban a gyászmisét. Motesiczky János kanonok és plébános mondotta a misét, melyen Kovách Ernő 48-as őrnagygyal az élén a Vácon élő 48-as hősök mind jelen voltak. A misén ájtatos imában merült közönség soraiban még az elhunyt 48-as hősök utódait'is ott láttuk. — Távozó elnök, Dr. Vadas József a váci izr. hitközség elnöke, — mint értesülünk, — lemondott állásáról. Sajnálattal vészszük mi ezt tudomásul, mert Vadas József első modern elnöke volt a hitközségnek. Reméljük, hogy a hitközség nem engedi el elnökét, a kinek eddig is már oly sokat köszönhet. — Révész Béla ügyvéd. Ismét egy új fiskális? nem vagyunk még elegen? kérdik a váci ügyvédek s mintha ilyest kérdene szintén a perlekedő és beperelt közönség is Nem uraim, nem új ügyvéd régen, 30 éve ismerik és tisztelik Vácon : Heiser Béla volt eddig a neve. A belügyminiszter most engedélyezte a függetlenségi párt derék elnökének Jenő és Sándor kiskorú fiainak névmagyarosítását. Révész Bélának ez a tette annál is szebb, mert 25 éve ismerik a Reiser nevet Vácon s áldozat tehát egy saját szorgalmából élő ügyvédnek ilyen korban nevet változtatni. Reméljük, hogy Révész Bélának számos követője lesz Vácon s nemcsak belsőleg, de kölsőleg is dokumentálni fogják a ma még idegen hangzású nevek tulajdonosai, hogy magyarok. Megjegyzésre érdemes, hogy Reiser Béla névmagyarosításával több budapesti lap külön a napihirek közt foglalkozott.
