Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-10-02 / 40. szám
6 A B sz. 16 frt 70 kr., asztali dara, finom G sz. 16 frt 10 kr. Királyliszt 0 sz. 16 frt 20 kr. Lángliszt 1. sz. 15 frt 80 kr. Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 15 frt 30 kr. Zsemlyeliszt 3. sz. 14 frt 50 kr. Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 13 frt 90 kr. Közép kenyér'.iszt 5. sz. 13 frt 20 kr. Kenyérliszt 6. sz. 12 frt 10 kr. Barna kenyérliszt 7. sz. 10 frt 10 kr., 71/2 7 frt 90 kr, Takarmányliszt 8. sz. 5 frt 90 kr. Korpa, finom F. sz. 3 frt 90 kr. Korpa goromba G. sz. 3 frt 95 kr. öcsú 4 frt — kr. Koldus kerestetik. — Irta : G-erg-ely Mih.ály. — Suta Péter nem szólt egy szót sem, hanem odament a bíróhoz és megcsókolta annak kérges kezét. A szegény koldusnak örömkönnyek csillogtak a szemében. Nem mondta, hogy jól van, beáll a falu koldusának, de azok a könynyek mindent kifejeztek a szavak helyett. Sírva fakadt s nagysokára mégis tudott annyit mondani. — Köszönöm biró uram, köszönöm. — Tehát foglalja el a lakását és érezze magát jól benne. Holnap szombat lesz, megkezdheti majd az első körútját. Sok szerencsét kívánok hozzá. Suta Péter kiment, a kisbiró lakásába vezette. Mikor átlépte a börtön küszöbét könnyes szemekkel úgy mosolygott, de úgy mosolygott, hogy a füléig ért a szája. Meg nem állhatta, hogy oda ne szóljon a kisbirónak. — Nem tudom mikor lát engem a szentkúti búcsú! Es most számítsunk egy kicsinyt. Hasonlítsuk össze a farkasdi koldús állását egy háromszáz forintos segédtanítói állással. Egy segédtanítónak van háromszáz forint fizetése, egyéb körülbelül semmi. A farkasdi koldúsnak a következő jövedelme van. A falu közép nagyságú, van benne ötszáz ház, van tehát benne, — mondjuk ötszázötven család. A farkasdi koldús minden szombaton végigjárja, mindenütt adnak neki egy kis lisztecskét, egy krajcárkát, étel maradékot meg annyit kap, hogy ha bírna, akár a következő szombatig jóllakhatna belőle. Vegyük, hogy huszonöt családnál nincsenek otthon, vagy nem kap semmit. Miután a lisztecske, babocska is megér egy-egy krajcárt, (helybeli koldúsnak kenyeret nem szoktak adni, azzal csak a vidékinek szúrják ki a szemét.) szombatonként összeszed tehát 5 forintot. Ötvenkétszer öt forint, az kétszázhatvan forint. Kap tehát egy évben kétszázhatvan forintot. Halottak napján összeöntögetnek neki egy fél hektoliter bort, az nyolc forint. Kap öt forintot, a lisztet, babot stb. számítsuk két forintban. Summa-summárum a farkasdi koldús jövedelme kétszázhetvenöt forint és szabadlakás. Ebből egy hónapra esik huszonegy tforint, huszonöt krajcár. ^Koronákban Isten mentsen számitani, mert akkor túlságos soknak látszana.) Van benne valami, hogy biró uram az említett jellemző szavakat mondotta, hogy ha farkasdi biró nem volna, farkasdi koldús szeretne lenni. Suta Péternek külömb dolga volt Farkasdon, mint a legelső gazdának, mert az izzad dolgozik, ő meg reggel elvégzi egy óra alatt a kötelességét, azután alhatik akár egész nap. Volt is látszatja a jövedelemnek. Szép koldús tarisznyákat csináltatott. A botja nem volt ám közönséges .görcsös koldús bot, szép nádbotot vett, melynek gyönyörű rézgomb volt a végén. Fél esztendő múlva harmonikás szárú csizmában és posztó nadrágban járt. A lajbija pakfont gombbal úgy ki volt varva, hogy biró uram is megnézhette. Azt hiszi valaki, hogy még mindig a régi, rossz, kifordított kalapját hordta? No hát az ilyen ember sajnálatos tévedésnek az áldozata. Pántlikás pörge kalapot viselt, télen pedig olyan sapka volt a fején, hogy füle sem látszott ki belőle. Annyira megszedte magát, hogy husvétra már zsebórát is akart venni, de azt nótárius uram egyenesen megtiltotta neki. Vagy talán koplalna volt ? Volt eszében. Dudásné asszonyom a múltkor a szentkúti búcsún agyagfalviakkal találkozott össze, emlegette is nekik nagy dicsekedve, hogy minő jó dolga van Farkasdon Suta Féternek. Múltkor is holt részegen vitték haza a korcsmából. Hanem a hivatalának pontosan megfelelt. Hétköznap minden reggel, vasárnap és ünnepen minden délelőtt és délután ott volt a templomban. Úgy fújtatott az orgonához, hogy öröm volt nézni. Volt is tekintélye. A gyerekek már messziV A C 1 HÍRLAP ről köszöntek neki. Soha nem volt rá eset, hogy valahol becsukták volna előtte a kaput, kivéve ha nem volt senki a háznál. A faluban egyetlen egy kutya sem ugatta meg, pedig a kutyák ha valakit, úgy-e a koldúst megszokták ám ugatni. Csupán egyszer esett meg, hogy az öreg Gyombola Márton Bodrija utána kapott, az is az életével fizette meg. Hivatalból veszettnek nyilvánították és még azon héten a kutyák árnyékvilágába kellet költöznie. A falu mód nélkül büszke volt rá. Ha egyegy idegen koldús vetődött oda rongyosan, éhesen, bizony odamondogattak neki. — Szegény ember! milyen éhes, milyen rongyos. Hová való ? Hát micsoda község az a maguké, a melyik nem gondoskodik a koldúsáról ? Szégyen szemre elereszti a hatodik határba is. Nézze meg a mi koldúsunkat — a Pétert. Különb | színben van, mint maguknál a plébános. Hja! csakhogy hát — édes Istenem — mindenki nem lehet ám farkasdi koldús. Látni kellett, midőn vasárnap délután fényes csizmában, posztó nadrágban, pakfont gombos lajbijában és kissé félrecsapott pörge kalapban végig ment az utcán. A legelső gazda is kezet fogott vele. Nem egy özvegy asszonynak vert sebesebben a szive, mikor igy meglátta. Sőt özvegy Tóth Gáspárné asszonyom a fonóháznál nyíltan bevallotta, hogy ha valamit nem nézne, el is menne hozzá. Ez a valami pedig az volt, hogy ő — koldús. Erőre kapott, sőt meg is hízott. Szép ruhában járt, keveset dolgozott, még is jó jövedelme volt, azért ő mégis csak koldús. A mennyire növekedett Suta Péternek a jó dolga, úgy nőtt benne az önérzet. Mióta neki is eljutott a fülébe özv. Tóth Gáspárné beszéde, kezdte restelleni a koldulást. Félni kezdett minden szombattól, a mikor koldulni kellett mennie. Mikor végig imádkozta a miatyánkot, meg az ave Máriát, nem feledkezve meg a keserves purgatoriumban szenvedő elhunytak léikéiről sem és megkapta a szokásos egy krajcárt, az arca piros lett a szégyentől. Gyakran megesett, hogy mikor bement egyegy házhoz, az udvaron gyerekek játszottak. Az egyik kis gyerek beszaladt a konyhába. — Édes anyám, itt van a koldús! Suta Pétért ilyenkor mintha arcul csapták volna. Szeretett volna kiszaladni, ki az udvarról, ki a faluból, még a határból is. Mikor egy-egy házból kijött, azt vélte hallani, hogy utána kiabálják: — Koldús, koldús! Sőt amaz emlékezetes szavak óta özv. Tóth Gáspárné asszonyom háza tájékára nem is mert menni. Ellenben más napokon igen gyakran végig ment az ablakja alatt. Takaros özvegy asszony is volt az a Tóth Gáspárné, nem is említve, hogy egy kis jószága is maradt az uráról, meg ő valamicskét maga is vitt a házhoz annak idején. Nem is volna rossz a börtönlakást annak a cserépfödeles házával felcserélni. De ilyenre vakmerőség Suta Péternek még csak gondolni is, hisz’ ő koldús. Szegény Suta Péter, mikor este végigfeküdt a pricscsen, mindig ilyen gondolatok kavarogtak az agyában. Mindig szeme előtt volt a szép özvegy asszony képe. Elképzelte magát a Rózsi urának. Hej! de szép lovai volnának, de vágná a rendet aratáskor, délfelé pedig hozná az ételt a Rózsi, az ő Rózsija. Vasárnap együtt mennének a templomba, mint más becsületes ember az élete párjával. Bizony megnéznék őket. Ilyenkor egészen elkeseredett, ha eszébe jutott, hogy ő koldús. — Te rongyos, te ingyen — a más kenyerén élő, még te akarnál elvenni egy jóravaló özvegy asszonyt. Te jött ment, te sehonnai, hisz’ úgy szedtek fel a határban, ha meg nem könyörülnek rajtad, éhen halsz. Van enni-inni valód, de úgy szeded össze krajcáronként. Ott van a lakásod, a hol a gazembereké. A rablók, a tolvajok, a gyilkosoktól vetted el azt is. Szép ruhád van, nem is vagy csúnya ember, ha kiöltözködöl, azért te mégis csak ingyen élő vagy, jött ment, sehonnai, koldús. ^ Mikor a rózsás ábrándok után ilyenek jutottak Suta Péter eszébe, a hideg veríték kiverte a homlokát. Nyugtalanul hánykódott fekhelyén s hajnal tájban tudott csak elaludni. Reggel kedvetlen, dühös volt, mikor ment a templomba, nem köszönt senkinek és nem fogadta a gyerekek köszöntését. Irtózva gondolt minden szombatra. A koldús tarisznya helyett kapát, kaszát szeretett volna a kezébe venni. Szeretett volna dolgozni menni. De mit szól rá a falu, ha meglátja ? Neki nem szabad még dolgozni sem. mert ő hivatalosan — koldus. Egy szombaton, a mikor Dudásnéhoz ment be, a gyerek beszaladt az udvarról. — Édes anyám, jön a koldús. Suta Péter szeretett volna visszafordulni. Fájt neki az a lealázó szó végtelenül. Mikor kijött az utcára, Dudásné kis fia utána nézett. Suta Péter vissza fordult és magához intette a fiút. — Gyere csak ide fiam. A fiú odaszaladt. — Édes fiam, Ígérd meg, hogy mikor bemegyek hozzátok, nem úgy fogod többé mondani édes anyádnak, hogy jön a koldús, hanem másképen. Mondjad úgy, hogy jön a Péter bácsi. Megígéred? — A gyerek rámondta, hogy jól van. Suta Péter két krajcárt adott neki. — Köszönöm Péter bácsi. A falu koldúsának örömkönnyek szöktek a szemébe, mikor a szavakat hallotta. Hanem a következő szombaton volt is mit hallgatnia, mikor a Dudásék udvarába lépett. — Hát Péter, — kezdé Dudásné, mért adott maga az én fiamnak két krajcárt. Hát mit gondol, az én gyerekem elfogadhat valamit egy koldustól ? Vagy restelli a koldús nevet ? Ne legyen koldús, ki kényszeríti ? mennyen el nagyságos urnák. Suta Péter elképedt. Megfordult, rohant ki az udvarról és vágtatott haza felé, mintha csak ágyúból lőtték volna ki. Otthon letépte magáról a tarisznyát és úgy vágta a falhoz, hogy ha törékeny lett volna, millió darabban repült volna széjjel. Elővett egy baltát es a szép nádbotját összevagdalta. Nesze ! Szép bot voltál, de mégis csak koldús bot volt a neved, nem akarlak hordani többet. — Egy késsel valamennyi tarisznyáját összehasogatta. Megesküdött magában, hogy nem lesz többé koldús. Dolgozni fog, mint a többi ember. Izzad reggeltől-estig, de nem fog krajcárért imádkozni. Egy merész gondolat villant meg agyában. — Élmegy megkérni a Rózsi asszony kezét. Elmondom neki, hogy nem akar koldús lenni, hogy dolgozni, fáradni szeretne. Megkérdem tőle, hogy akarna- e urának, jó dolgos, szorgalmas urának ? Ha akarná! Ha igazán akarná! Suta Péter nem mert erre a boldogságra gondolni. Utóvégre is vagy akarja, vagy nem. Ha igen, itt marad a faluban. Ha nem, ha kineveti, ha azt mondja: — Mit gondol, mi vagyok én, hogy egy koldúshoz menjek ? Akkor, akkor elmegy a faluból, el messzire, a merre senki sem ismeri. Majdcsak megállapodik valahol, de a hol megáll, ott dolgos ember lesz belőle. Másnap, vasárnap délután fölöltözött szépen, tisztán és elment özv. Tóth Gáspárnéhoz. Elmondta neki, a mi a szivén feküdt, úgy, a mint előre kigondolta. Hogy Rózsi asszony mit felelt neki, azt senkisem hallotta, hanem abból lehet következtetni, hogy Suta Péter másnap még a faluban volt, de reggel nem fújtatott senki a kóruson. Rózsi asszonyt pedig három hét múlva mindenki Suta Péternének hívta. És most a faluban újra zavarok vannak az orgona fujtatás körül és lesznek is, a mig oda egy alkalmas koldús nem vetődik, a ki ezt a farkasdi jövedelmező állást betöltse. Koldús kerestetik ! * Ha Farkasd annyira haladt volna már a civilizáció terén, hogy ott a doboson kívül más hivatalos közlöny is volna, akkor ma a. „Farkasdi Hiradó“-ban a következőket olvashatnák a hirdetések között: Pályázat. Szabad lakáson kívül 275 forintot jövedelmező koldúsi állás minden percben elfoglalható. Pályázati kérvények (arcképpel) Farkasd község elöljáróságához küldendők. Csakis férfiak pályázhatnak. Németül, franciául nem tudók, hegedűhöz és zongorához nem értők előnyben részesülnek. Uraim!
