Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-10 / 6. szám

val teljesen tisztában van és annak fo- ganasitására lépésről-lépésre előre halad. Mert csak is ennek a fokozatos léte­sítése adhatja meg a részvényeknek is ama szilárd és való értékét, melyre a helyesen Ítélő közönség mérlegeli. Ezenkívül teljesen lehetetlen helyeslő­ig el nem ismernünk, hogy az intézet tetemes összegeket fektetett oly értékpa­pírokba, melyek kevesebbet jövedelmez­nek ugyan, de a börzei kockázatok hul­lámcsapásaitól távol állanak és tőke fel­mondás esetén bármely percben a tőke­felmondó közönség kielégítésére minden veszteség - nélkül értékesíthető. Az intézet leltározásának szolidsága mellett pedig az beszél, hogy ezen be­szerzett értékpapíroknak börzei áremel­kedését, a mi több mint ötödfél ezer forintot tesz ki, figyelembe nem vették, hanem leltárba a beszerzési árakat sze­repeltetik. A helyes pénzügyi vezetés elveiből kifolyólag nem volt korrekt a múlt év­ben 83 ezer forintot jelzálog kölcsönökbe fektetni, midőn már ezen jelzálog köl­csönök összege az egy milliót meghal- ladta és midőn ingatlanokban és az inté­zeti székházban 115 ezer forint van le­kötve. Nemcsak tisztán pénzügyi szempon­tokból kellene a helyes vezetés elveit szigorúan betartani, de azon körülmény­nél fogva is, mert ingatlanaink azt a ka­matlábat, melyre a jelzálog kölcsönöknél dolgoznak tudvalevőleg el nem viselhetik. A börzei üzérlettől is teljesen óvakod­nia kell egy szolid intézetnek. A betevők érdekei pedig megkövetelik, 2 relmes volt s mindig azon meggyőződés­ben, hogy becsületére válik. Csak az volt jó, hogy nem tartott sokáig buzgósága . . . Mikor hozzá kezdett valamihez, törte ma­gát, mint valami tanonc, míg az ügyet könyv nélkül tudta, de ettől fogva nehány nap múlva vissza felé rohant mint valami havasi patak. Egyébként nagyon gálánt volt. Nem volt olyan szinielöadás, hang­verseny, kávéház és bál, melybe el ne ment volna. És ilyen keresztényt ragadtak a buku- resti örömök közepéből, a melyekben gyer­mek kora óta úszott, hogy Dobrudzsába kerüljön . . . kegyetlen dolog . . . Azonban nem akarván jelenkori igazság­szolgáltatásunkat az utókor előtt befeketi- teni, jó oldaláról is kötelesek vagyunk őt bemutatni. A hirsovai törvényszéki elnök úr, bár­mennyire lenézte az embereket, magát sem szerette valami nagyon. Midőn már nem volt a kit boszantson, a Dunapartra sétált ott egy árbocfára leült a mely évek óta a fövénybe bukva és űzte gondolatait. A Duna folyásában képződő apró forgatago­kat szemlélgette, melyek tajtékká váltak s szemei elől tova tűntek s ezek közepébe lökte gondolatai számtalan darabját, melyek eddig fogva tartották, mintha azt akarta volna, hogy a hű habok a tengerbe szál- litsák s annak mélyébe temessék. Midőn hogy az eshetőségekre teljes tekintet legyen. De a kritika szempontjának is meg kell egy nagy nehézség előtt hajolnia.. Ez pedig az, hogy pénzpiacunk nem ren­delkezik annyi kulans váltókkal, meny­nyit az ingó tőkéknek felszivniok kel­lene. De ezen piaci helyzetnek az oka sze­rintünk abban van, hogy sem a keres­kedelmi üzérlet, sem az ipari vállalko­zás a pénzt nem kaphatja azon az ára­kon, melyeken a befektetés gyümölcsöző lenne. Ennek a nyavalyának pedig megor- voslása épen a takarékpénztári intézetek feladatában fekszik. Szelíd fényt vet az intézet vezetésére ama körülmény hogy jövedelmeinkből 500 forintot fordít jótékony célokra. Egyebekben a forgalom és üzlet teljes képet lapunk jelen számában a pénzügyi soraiban hozzuk. VÁCI HÍRLAP Levél a nőegyleti bálról. Nem tudom Istenben boldogult Grünwald Béla ítélkezésében keressem az okot, vagy egyebütt, de mégis igazat kell neki adnom, hogy lassankint korhadunk és inferioritásunk a haza népeivel szemben lépten nyomon tapasztalható. Hajdanán apáink az egész farsangot keresztül táncolták és a kiskörmük sem puhult meg bele, most mi már egy csendes három óráig tartó szupécsárdás után is merő oldalnyilalásból állunk és egyik sarokból a másikba húzódozunk a kifáraszthatatlan táncosnék elől. Bizony remegve gondolok vissza a farsang eddigi szádiumáira, melyek a fáradalmakkal meg nem barátkozott tagjaimat eddig is ugyan­csak elnyütték. A kaszinói estélyeken pe­a nap lenyugodott s ott. hol épen a Dunába hanyatlott, aranygömbje biborpiros színre festette addig fejéres habjait és oly élén­ken s tisztán, hogy a lélek, a külső össz­hang benyomását szemein át fogadván be, a szin meleg sugarát Isten jósága gyanánt üdvözölte. Ilyenkor a törvényszék elnöke a föld legszelídebb és legegyszerűbb embere lett. Szadák, az ő ajtónállója közeledett ekkor feléje, a lágy fövényét taposva a ábrándo­zásából felébresztette eszébe juttatta, hogy az ebéd várja. Itt az ebéd szót csak jó­hangzás képen használjuk, mert egész ebédje egy pohár édes pálinkából és egy darab juhhus-sültből állott. Azon estve, [melyről ezen elbeszélésünk kezdetén szállottunk, a törvényszék elnö­kének egy oka volt arra, hogy ama ma­gas sziklára felmenjen. A városi utón, ko­rán visszatérvén, a kádi udvarán, a hegy tetején egy nőt pillantot meg, a ki mintha fiatal lett volna, a mint a ház folyosójában állott, jobb kezét egy oszlophoz támasztva, a mely a folyosót tartotta, fejét kezére hajtva. Az elnök ur kissá letért az ut szé- 1 éré, hogy még jobban megláthassa, ügy tetszett, mintha a hölgy valahova messzire tekintett volna a kék ég végtelenségébe s mint valami melegebb táj szárnyaitól meg­fosztott madara, kereste szemeivel a sza- bedság útját a melyen ide jött volt. dig azt az eleven tapasztalatot gyűjtöttem, hogy a huzódozás és a nyilalás nemcsupán az én tagjaimba lopózkodott bele. Elképzelheti tehát érdemes szerkesztő uram szorongatáso- mat, hogy mily rettegéssel száltam meg a nő- egyleti bál estélyén a Kúria szálló vilá­gosságban takarékos lépcsőházát, melyen tudtam, hogy menynyi sok szép gyönyörű leány fog a nőegyleti elnökné varázsszava rábeszélése folytán felvonulni, kiknek mi táncban és szórakozásban nem viszonoshat- juk annak az önzetlen fáradságnak Z5 szá­zalékát sem, melyet ők a báli készülődés- ban kifejtettek, Szorongatásaim azonban hamar szerte foszlottak, alakokat födöztem fel, melyek nem a mi ismert sorainkból domborodtak elő. Örömmel pillantottam meg, hogy a váci bálok lelkes mecénása, Urbankovics Nándor az elpusztithatlan pesti táncosok tüzvérü gárdájával vonult fel ezen estélyre is. Más pontokon pedig Dr. Krno Péter derék családjának táncban kitartó pesti vendégei lesték türelmetlenül a zene első ütemét és mindezek hegyibe a hon­védtiszteket is teljes készenlétben sorakoz­tak homlok vonalba, igy majd a bőrömből ugrottam ki, hogy a nőegyleti bál derék leánykái nem fognak szűkölködni fáradha­tatlan, kitűnő táncosok nélkül. Azért a je­len farsang rokkantaival tüstént levonul­tam az első terembe és ott egy kis parázs ferblit rendeztünk, mely az idei farsango­lásom költségvetésének egyensúlyát teljesen helyre állította. Csak a szupécsárdás vége felé sompolyogtam fel, hogy össze­írjam a jelen voltak név sorát. De a sok guszta szemeimet, már annyira megviselte, hogy bizony óvhatatlan, hogy egy két hit hiba összeírásomba ne csúsznék. Jelenvoltak. Alberti Ferencné leányával Böskével, BenkárDénesné,Bentze Györgyné leányával, Margittal özv. Bolgár Lajosné leányával, Márthával. Dr Csányi Jánosné Dr Gajáry Béláné, Gajáry Gézáné, özv. Gosztonyi Jánosné leányával Ellával, Foga­A mint távolról látszott, úgy tetszett, hogy nagyon szépnek kellett lennie. Arról, hogy innen alkalomszerüleg elrepüljön, már szó sem lehetett. Először, mert nő volt és mint ilyen teljes joggal zavarta meg eszét a törvényszék elnökének s aztán még tö­rök nő is volt. oly minőség, melyet az el­nök msg nem ismert, azon sok és külön­féle minőségek között, melyeket a velünk ellenkező nőnemnél tanulmányozott volt. A töröknő testét derékik fekete bársony bunda fette, kivágott szögletekkel, melyek citromsárga selyem ingét engedték lát­hatni; derekától lefelé meggyszinü bugyo- gót hordott, mely szoknya bőségü volt s ép bokánál össze volt fűzve, mint valami férfi bugyogók. Lábain aranyfonállal vá­róit papucs. Fejét nem láthatta elég jól, mert meglehetősen távol volt. Azonban megpillantott egy kerek és tejfehér arcot, gesztenyeszinű haját, a mely oly fénylő vnlt, mint a selyem, nyaka körül rövidre vágva ... és mi kellett neki ennél több ? . . . Ez volt ama hatalmas indító ok, a miért a törvényszéki elnök ur ama magas kaná­ron (szikla) estve a hold fényénél áthala­dott midőn a török pap a minaret tetejéről éji imáját lekiáltotta. Ford.: Koós Ferenc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom