Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-17 / 46. szám
9 VAGI HÍRLAP Az összeírásnál a gazdák figyelemmel legyenek a birtokukban található különféle gazdasági gépekre és eszközökre, a szerint, amint ezek gőz-, ló- vagy emberi erőre vannak berendezve. Nem különben a gazdasággal netalán kapcsolatos iparvállalatokra is úgy a gazdaságban állandóan alkalmazott, iparosok számára is. Iskolaszéki gyűlés. Minthogy az iskolaszék 3 éves mandátuma folyó év végével lejár, e hó 10-én tartott gyűlésben történt intézkedés az uj iskolaszéknek választása tárgyában. A választók összeírásával Vida Vilmos és Balás Imre tagok bizattak meg. A választus határnapja december hó utolsó vasárnapjára tűzetett ki. Olvastatott ő nagy méltóságának leirata, mely szerint Zalánffy Gizella és Bolgár Mártha tanítónők állásukban megerősítettek. Királymezey Gyula tanító választása pedig helyben hagyatott. Ugyancsak ő nagyméltóságának egy másik leirata is olvastatott, melyben az 1896. évi költségvetést helybenhagyja, kivéve 6 kisebb javadalmazásit és lakást nem élvező tanítónak az iskolaszék által javasolt 80 — 80 frtos lakbérüket, nem engedélyezte. Nyomasztólag hatott e leirat az iskolaszékre, de különösen a tanítókra már csak azért is, mórt még nem volt iá eset, hogy a kegyelmes úr az iskolaszék felterjesztését helyben ne hagyta volna. Abban történt megállapodás, hogy december végén a számadások alapján fog az iskolaszék újabb felterjesztéssel élni és hü- lönös tekintettel a jövő évi kiállításra és drága viszonyokra kérelmezni fogja, hogy a 6 tanítónak, kik úgyis csak 450 — 600 forintról a lakbér illetmény lagalább egy évre megadassék. Örömmel vette tudomásul az iskolaszék, hogy özv. Mészáros Verona végrendeletileg vagyonának egy jelentékeny részét a gyer- mekmenhely javára hagyományozta. Özv. Hajássy Jánosné örökösei pedig a boldogultnak a középvárosi temetőben feljár leirhatlan. Sikerült azonban az első és hátsó árboc vitorláit behúzni teljesen ; hanem a középső, mely a legnagyobb, lehetetlen volt. A kötelek elszakadtak s a vitorla messze kilebegett a szél által teljesen rongyá tépve. Minthogy ez történt, a fönt levő matrózok leereszkedtek a himbálódzó kötélen a fedélzetre egynek kivételével, ki látja az árbocfától félig elvált vészesen lebegő vitor- át. a tartó kötél elmetszése által akarta elválasztani, hogy a vízbe röpüljön ; ez sikerült is neki, hanem alig, hogy elvált a foszlányokká szakadozott vitorla, midőn egy iszonyú recsegés hallatszott s nyomban a felső árbócfa felrepült a magasba s onnan a habos hullámok közé esett. Az éppen rajt levő szerencsétlen matróz, a nagy recscsenés pillanatában a már törött, ingó arbócfáról ugorva, egy vastag futó kötelet ragadott meg, de ugyan e pillanatban mikor magát már-már megmentve érzi, egy nehéz vascsigától fején találva, velötrázó sikoltással zuhant a fedélzetre az iszonyú magasból. A nagy zűrzavarban két matróz gyorsan felkarolta és egyszerűen bevitték a betegcellába. Az orvos a halál rögtöni bekövetkeztét t állított sir- és síremlék gondozására 100 frtos alapítványt tettek. Tőkésítés végett az egyházmegyei központi pénztárba helyeztetett. Minthogy a férfi tanítók a mezőgazda- sági statisztika összeírásával lesznek megbízva, november hó 20—30-ig az előadások — helyettes tanítók hiányában — valószínűleg szünetelni fognak : mely körülmény a városi elüljáróság részéről a kir. tanfelügyelőségnek már be is jelentetett. Felolvastatott Meiszner János és Balás Imre számvizsgálók jelentése az 1894. évi számadásokról, melyek miután pontosan vezetve találtattak, a gondnoknak a felmentvény megadása javaltatott. Ezek után több kérvény tárgyaltatott, melyekben tandíj elengedésért folyamodtak. Magyarország millenniu ma. Irta Bársony István. I. A jövő, 1896-ik évhen ezer esztendeje i lesz már annak, hogy a magyarok ősei Árpád vezérrel az élükön, elfoglalták a Duna-Tisza mentét s ezen a tejjel-mézzel folyó Kánaánon megalapították Magyar- országot. Sok dicsőséget aratott a magyar nép ez alatt az ezer év alatt a harcmezőkön ; sok viszontagságon is ment keresztül, de jó és balsorsban egyaránt megmaradt mindenkor magyarnak, szabadságszerető büszke népnek, amelynek Árpád óta van már alkotmánya s amely az ő alkotmányának a védelmében páratlan példát adott a világ minden szabadságszerető nemzetének. Ezer éves dicső múlt után, amelynek oly sötét időszakai is voltak, minők a tatárjárás, a mohácsi vész s a török hódoltság: ma is fennáll az aránylag kis magyar nemzet. s ámbár sokáig védőbástyája volt egész Európának a pogányság inváziója ellen, pótolni tudta nagy nemzetközi előőrsi szolgálatában szenvedett hátramaradását; utol tudta érni a civilizáció magaslatai felé haladó népeket; beállott azok előre törő soraiba s most nemes bizonyítékát készül adni annak, hogy elfoglalt helyét a fejlődés konstatálva, haladéktalanul jelentést tett a parancsnoknak. A vihar tartott még' egy óráig, miközben a még mindig a hajó mentésén fáradozó matrózok észreveszik, hogy a zászló félárbócon lobog, ismertető jelül, hogy a hajó halottat rejt falai közt. A vér fagy meg a duzzadt erekben a gondolatra, hogy egy bajtárs meghalt közülünk . . . Mély csend honol az egész hajón, de különösen a hajó belsejében, ahol a szerencsétlen fekszik négy fegyveres matróztól körülállva. Halkan, suttogva beszél mindenki ; lábuj- hegyen, lassan mint álomjárók lézengenek. Ezek az emberek, kik már anyszor farkasszemet néztek a halállal, a kik a legkisebb remegés nélkül átéltek a legnagyobb veszélyeket, most a halál ide beköltöztével legyőzhetlen félénkség, hideg borzongás vesz erőt mindenkin. A hajó tágas belseje, reked levegője, a komályos világosságot terjesztő olajlámpa most egyszerre úgy tűnik fel, mintha egy úszó sírbolt lenne a tengeren, hogy már is oda vagyunk élve temetve . . . hogy sohasem érünk többé földet . . . Ott fekszik a hajó előrészén kemény aszminden képességével s a haladáshoz szükséges erővel állotta meg. Ezt a bizonyitékot a jövő évi budapesti millennáris kiállítás sorozatán s az ezzel kapcsolatosan elkészülő nagy nemzeti alkotásokkal együtt fogja Magyarország a művelt világ Ítélete alá bocsátani. Amit a magyar állam mai területén 322,310 ] kilométeren, az ország tizonnyolc millió főnyi lakossága a magyar haladás és műveltség dokumentumaiként összehordhat egy nagyszabású nemzeti közkincstátba : azt mind látni fogjuk a millenniumi kiállításon. Ami a magyar nép és magyar föld nemzeti sajátsága, érdekessége, termelése ; az együtt lesz egy rendszeres, óriási gyűjteményben, hogy örvendhessenek neki azok, akik mindazt a magokénak vallják s hogy rokonszen- vet és barátságos indulatokat keltsenek az életrevaló magyar nép iránt azokban az idegenekben, akik a külföldről jönnek majd hozzánk, mint a mi kedves vendégeink. Ha idegenek is ők nekünk vérök és faji származásuk törvénye szerint, de édes testvéreink mindnyájan a humanizmus alapján s az emberiség közös nagy érdekének, a civilizációnak a szolgálatában. Ám azt, amit Magyarország a mai napon mint haladásának fokát felmutatni képes, megtalálhatnék részletekben, itt-ott, ünne- pies kiállítás nélkül is ; hisz’ a műveltség félreérthetetlen nyomokat és jeleket hagy mindenen, a mit magasztos hatalmába kerít ; s a fejlődés egyik nagyerejü harcosa, a nemzeti ipar, ezer meg ezer változattal tárja ki produktumait, bármerre forduljon is a kiváncsi szem. De a múlt idők érdekes maradványai, egy nemzet ezeréves történelmének a fennmaradt emlékei, némely esetben a fenyegető semmivéválástól szerencsésen megmentett ereklyéi, nem kínálkoznak uton-utfélen, hogy gyönyörködjünk bennök, vagy hogy a tanulságokat levonván belőlük: épüljünk általok. A múló esztendők elviszik magukkal a bennök fogantatott aktualitást, s a mit az uj idők kívánalma, divatja, haladása immár múzeumokba valónak Ítél: nem kerül az többé különös ok nélkül a maga taldeszkán egy zászlóval leboritva a feldühödött elem ez újabb áldozata, hidegen szótlanul ! Legbensőbb barátjai — a parancsnok en- gedelmével ott virrasztanak egész éjjel mellette, hogy utoljára ők legyenek társaságában. — Ott beszélik egymásnak mily jó fiú volt; mint szerette szüleit és barátjait és mint számította a napokat is amikor majd haza fog menni, Szegény, ha tudta volna! A virrasztó fiák egyike ki vesz sze- béből egy félig beirt levélpapírt, amire a megboldogult írni akart haza és a vihar hirtelen jöttével ott hagyta a kötélrakáson. Nem fejezhette be többé ! de ott van Írva az az a világon mindent kifejező szó; „édes anyám . . .“ és ezek a jó fiúk bizonyosan el fogják küldeni annak a jó anyának, ki fiát úgy szereti ! ki fiáért anyit remeg ; — de kit többé látni soha nem fog, mert ő itt fekszik szegény hidegen, szótlanul! meg- halt . . . Ha csak sírját találná is meg* a jó anya, hogy oda sírhatná könyeit ! de azt sem leli meg ember többé, el fogják temetni a hullámok közé, azok szívtelenül beveszik és örökre nyoma vesz . . . Következő napon végbement a temetés. Azt megelőzőleg nehány matróz nagyon szomorú munkát kénytelen teljesíteni. A
