Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-03 / 5. szám
VAC I lllliLA 1 precisitással adták elő, mely a fokozottabb igényüeket is kielégíthette. Második számul lett előadva „Magyar népdalok* cimbalmon. Utána Vomberg Paula k. a. Liszt Ferenciéi „Le Rossignol“-t játszotta el zongárán. A kisasszony bevégzett tökélyü játéka, már az első szám előadása alatt kitűnt. A legnehezebb tételeken a legnagyobb könnyü- séggel siklik végig, s ami igazán különösen becsületére válik a kisasszony játékának, az azon körülmény, hogy elejétől-vé- gig karakterisztikus. A közönség tapsa elismerésének őszinte kifejezése volt. A most következett szám, volt az est piec-resistent-je. A kör régi vágya volt már, hogy az országos hirü Sipuluszt, kinek metsző szatírájától a Kárpátoktól az Adriáig remegnek az emberek, egyik estélyére közreműködőnek megnyerje. A türelmetlenség, mely- lyel a közönség a műsor negyedik számát várta, csak fokozódott, amidőn végre tényleg a 4-dik számra került a sor. Megváltjuk őszintén, hogy a közönséggel együtt, mi magnak és a legnagyobb várakozással néztünk a jeles iró felolvasása felé ; hogy várakozásunkban nem csalódtunk, annak legkézzel foghatóbb tanujele azon körülmény, hogy Sipulusznak felolvasását meg' is kellett egygyel tetézni. S ha a közönség óhajának engedni akart volna, akkor akár órákon keresztül olvashatott volna fel, mert bizony a közönség szívesen, s hálával hallgatta volna. — Két felolvasott darabja folytonos és zajos derültségben tartotta a közönséget, mely majdnem orkán- szerű tapsviharban fejezte ki köszönetét a kitűnő felolvasóval szemben. Egry Hermin k. a. énekelte azután Hell- mund „Varázsdalát“, majd pedig Stejono- vics „Kis-molnárné“-jának hires Madár-dalát. Többször volt már alkalmunk a kisasszony énekéről a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozni. Elzen véleményünk most sem változott meg iránta. Ellenkezőleg azt tapasztaltuk, hogy hangja úgy erősségben, mint pedig hajlékonyságban még inkább nyert. Szívvel és lélekkel énekel, előadási modora pedig temperamentumos, Több dalát meg is kellett ismételnie. Békey Imre urat úgy mutatták be nekünk, mint fővárosi tanárt : de mi azt mondjuk, hogy Békey úr első rangú zongoraművész, akivel ugyancsak kevés zongorázó tudna vetekedni. Brillians játéka valóságos extázisba hozta a közönséget. S ha még azt konstatáljuk, hogy nehezen lelkesedni tudó közönségünk, háromszor egymásután ültette őt vissza a zongorához, ezzel oly dolgot mondunk, amilyen zongo- ramüvészszel Vácon még nem igen történt meg. Halász kis pianója, melyen saját szerzeményű „Ábránd keringőjét“ és magyar népdalokat játszott, mintha valamely bűvös hangszer lett volna, oly csodás hangokat adott ujjai alatt, amelyek valóságos boszorkány-táncot jártak a billentyűkön. Szóval, Békey úr oly sikert ért el a mü- pártolók estélyén, amelyre büszke lehet, s amelylyel untig meg lehet elégedve. Utána Mikuska János énekelt kuplékat, s pedig hatással. Úgy látszik, ebbe a szerepbe mindjobban kezdi magát beleélni. Mimikája kifejező volt. A legynagyobb hatást a Kossuth-kuplé eléneklésével ért el, amelyet a közönség vele együtt énekelt. Utolsó számul végre Mendelsohn „Csa- tainduló“-ját adta a müpártolók zenekara, ugyanazon precisitással, ugyanazon hévvel, s ugyanazon hatással, amelylyel az első számot adták. Az előadás befejezése után Sipuiusz (Rákosi Viktor) tiszteletére bankett volt. melyen az illusztris vendég azon ígéretet tette, hogy minél előbb ismét körünkbe jön, amidőn is felolvasásának tárgyául a helybeli viszonyokat fogja venni . . . . . . Ezalatt a táncra-vágyő fiatalság gyorsan rendet csinált a nagyteremben, s csakhamar kezdetét vette a tánc, -mely a legjobb hangulat mellett, hajnali 6-óráig tartott . . . o Petőfi Sándor, Bem apó táborában. (Segesvár 1849.) Fent az ég, rózsaszínű, aranyos, Piros az ég, gyönyörű szép csillagos. Gagyognak a fényes magyar fegyverek Segesvárnál a halmokon lobognak az őrtüzek. »Bánatkönyvtől harmatos a két orcám, Isten hozott! édes fiam én hozzám, Isten hozott! szabadság hős gyermeke! Segítse meg szent hazádat a magyarok istene ! A zsarnokság letiporta hazánkat, »Gyászba vonta szivemet a bubánál : Bem a nevem ! és esküszöm reája, Hogy szabad lesz a magyarok dicsőséges hazája !« Leng a zászló, háromszinü nemzeti Zeng a dalnak harci lantját pengeti Zeng a dalnak lantja bűvös húrjain És az ágyuk menydörögnek Segesvárnák halmain. »Fel csatára, szent csatára kis sereg! Színeinkből a legdrágább gyöngy pereg : Honszeretet drága gyöngye — rózsavér . . Peregjen csak ! a szabadság lesz érette drága bér \ Szabadság mindnyájuknak drága kincs ! Öszelörve már az undok rabbilincs, Ott hever az porba dobva, véresen . . . Ne mi rajtunk — rozsdásodjék más rabszolga nemzeten. Ne mi rajtunk, mert a a nevünk : «magyarok !< Gyalázat, ha nem lennénk mi szabadok. Zrinyi, Szondi, Rákóczy és Hunyady Drága vére a hazáért s szabadságért csorga ki. Fel vitézek, fel csatára a honért! Vívjuk ki a szabadságot s a babért. S az ellenség golyója ha eltalál — Hadd találjon ! Hős csatában legdicsőebb a halál ! Peng a kardom, megcsendült a riadó . . . Hős vezérem vitéz, lengyel, Bem apó ! Bajtársimat a csatába vezetem, Hófehér volt, hadd legyen hát véres az ing szi| vemen ! . . . kell elérésén müküdni Szegednek és az országnak. Nem üres vetélkedés, tullicitálási szeszély az, mikor Sseged magának igényli a harmadik egyetemet. Ha ez az uj főiskola igazán szolgálatokat van hivatva tenni a magyar nemzeti szellemnek, akkor szó sem lehet arról, hogy másutt létesüljön, mint épen Szegeden. Tessék megnézni a mappán, hol van az a nemzetiségi tenger, melynek sokszor viharos vizeiben a magyar kultúra világitó tornyát föl kell építeni? Erre utal az a sehol másutt nem tapasztalható, örvendetes jelenség is, hogy a nemzetiségek az egész évről önként Szegedre gravitálnak. Szeged kitűnő magisztrátusa, értelmes polgársága ezt fölismervén, igazán a végletekig megy közoktatásügyi kiadásainak folytonos fokozásáben. Százezreket költ évente a meglevő iskolák föntertására s a mellett évről-évre ujaab százezreket fektet uj iskoláh létesítésébe. A népiskola Budapesten kívül csak Szegeden palota. Nem hiszem, hogy a piacrendezvs bárhol az országban oly formán megtörténhetnék, mint Szegeden, a hol ennek folytán Európa egyik legszebb legimpozánsabb, teljesen parkírozott köztere, a Széchenyi-tér létesült Egy fa ültetése fölér egy jó tetjel. Az aesthetika és a közegészség e kívánóiménak sehol olyan yazar áldozatkészséggel nem hódolnak, mint Szegeden. Minden városnak annyi a kulturális értéke, a mennyire magát tettleg becsüli. Szeged ez irányban egy kis'jellemző erőpróbát csinál a millénium alkalmából. Elkészíti az állandó vízvezetéket, az elsőt, malyet abszolúte egészséges artézi viz táplál a városi artézi gőzfüroőt (230,000 frt költséggel berendezi a villamvilágitást, felépít az állami felsőbb ldányishala, állami fa- és fémipari szakiskola palotáit s egy teljesen modern berendezésű óriási közkórházat. És felépül a milléniumra a közművelődési palota is, melyben elhelyezkedik a 70,000 kötetes Somogyi könyvtár, a Dugo- nits-társaság s a városi muzeum. Ennek a muzeumnok alapjai lesznek ; két pompás Bencur-féle Tisza-portrait, a 20.000 forintos milléniumi kép s minden valószínűség szerint a Munkácsy Honfoglalásának első, kisebb alakja, melyet Szeged nem enged idegen kézre kerülni. Közban fölépült a kaszinó, az uj főreáliskola, a vasúti üzletvezetőség impozáns palotája. Most jönnek sorra az ügyvédi kamrra, a kereskedelmi restület épülete. A kultuszminisztériummal tárgyal a város 1 egy második polgáriskola, kereskedelmi akadémia, egy uj állami főgymnázium, (mert a régi tele van sváb és szerb tanulóval.) fölépítése iránt. Ez a jegyzék csak úgy nagyjából sorolja fel az uj Szeged legújabb lejlődésének jelentősebb mozzanatait. Azontúl egymás után épülnek szebcnél-szebb magánházak. Szóval Szeged népében van élni, hit, jog és erő. Mindent összevéve, úgy gondolom nem megy alaptalan kérkedés számba, ha az uj Szegedet, mint vérmes sovinisták a magyar faj, egy uj virtusa, a városalkntó képesség fényes bizonyságául tekintjük. Tud bizony sátor alatt tanyázó párducos őseink tintavérü ivadéka fundálni is, fen- tartani is, fejleszteni is várost, még pedig igazándi magyar nagyvárost. Aki pedig kényesen fintorgatná az orrát, hogy Szeged végre is csak „paraszt-város“ az nyilván nincs tájékozva az árá forgalmi statisztikában az iránt, hol fogyasztanak el évenkint aránylag legtöbb francia pezsgőt és havanna szivart. Ha a civilizációnak megbízható fokmérője a szappan fogyasztás, gondolom, az a másik két forgalmi cikk beválik az urias- ság critériumául. Lipcsey Ádám
