Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-27 / 43. szám

VÁCI U I R LAC

3

szórakozásokban elmerülni, holott ügyes tapintattal szőtt népies bohózatokban nemcsak a szinpadi élvezetekhez emelhetnék fel, de erkölcseire is hathatnánk.

Okos, számitó direktor tehát körültekintő gonddal forduljon a bohózatok miveléséhez, mert evvel hálás közönséget csinál magának az alsóbb rétegekből, de ha Ízléssel lát a dologhoz a vasárnapi közönségen kívül más honnan is talál pártolókra. Mert kacagni mindenki szívesen szeret, ha pirulás nélkül teheti.

Na nagyon természetes, hogy ott kellene kezdeni legelőször is, hogy az íróink lessék el a vásárokon, a lakodalmokon, a népies sokadalmakon, hogy mi hozza rázkódtatásba a magyar ember máját. És ilyen fajta dolgokat kellenék a nép számára irt boltozatos jellegű darabokban színre hozni. Mert a nép ugyan nem fukarkodik a maga filléreivel, mint a börziáner ezreivel, ott a hol jól mulathat.

Bizony a népnek ezt a pszichologiájátugyan csak kár volt eddig ki nem használni, hisz ez a magyar színészet tollasodására vezetett volna.

Hogy ezeket a gondolatokat papírra vetettem annak Pintér Imre honfitársunk törvényes magzatja Szellő Judit volt az oka.

Igaz ugyan, hogy egy pár szomszédom ugyancsak telezúgta mindakét fülemet, hogy fércelmény, reminiscentia, plagium az egész darab.

De hát én uram teremtőm, mit törődöm én két-három színházi szomszéddal, mikor a karzati publikum tombol és kacag.

Hisz ma vasárnap van.

De legyünk csak őszinték.

Ha a mi jó földink, Pintér Imre, nem a nyomor iskolájában cseperedett volna fel, hanem a pesti egyetemen hallgatta volna plagioszippust, meg téns Gyulay Pál uramat és ha jól betanulta volna ezektől az uraktól, hogy görög mintára Arisztotelész apó tana szerént a színmű felépítésében a három egységre, az idő, az esemény a hely egységére kell tekintettel lennünk különben nem remekelünk. Mondom ha Pintér Imre, néhai földink korongjából ily remeket lódított volna ki, vájjon azért nagyobb közönség zsúfolódott volna-e össze a Pannónia szálló nagynak hiresztelt termében.

Oda se neki.

A mi lokálpatriotizmusunk akkor se melegedett volna fel, amint, hogy Pintér Imre számos rokonai és ismerősei közül egyetlen egyet sem láttunk az előadáson. Úgy látszik a nemzetiségek sovinizmusa belőlünk minden hazafiui lelkesedést kiszipolyoz.

Biz a váci ismerősökért és földiekért kár lett volna a kis Pintérnek magát megerőltetnie.

Az ő ambitiója okosan úgy sem szállhat feljebb az aprópénzverésnél . . írjon csak vasárnapi darabokat.

Dolgozzék reminiscentiákból, neki úgy sem száz arany pályadij kell amelyikkel eltemetik a darabokat, hanem ismeretlen hálás közönség, mely a színházat megtölti, kacajával megreszketteti és az irót elfelejti ép úgy, mint az ilang-ilangos epés közönség a matadorokat.

Igaz. hogy én, meg oldal szomszédon elcsépelt régi vicnek találjuk azt a gyermekkori csínyt, mikor kormos kezekkel feketére festik az arcátlankodó vándorkomédiást. De a nép, amely mindig elég szerencsés gyermeknek maradhatni kacag rajta. És mi is, ha étkezésünkben nem az epetermelésre

dolgoznánk jó izüt kacagnánk, midőn a vándor színész felnyílt podgyászából egyetlen inggalér gurul ki össztartalom gyanánt.

Lám a népnek ilyen tetszik. Ártatlan dolgok, az eszthetika rovására nincs bennült semmi. De azért jókedvét találja benne a nép.

Hozzá még a szerző elég szerencsés kézzel egy nagy morális gondolatot szőtt ezen egyszerű vig dolgok közé és pedig azt, hogy a társadalom ne a tévedt nő, hanem a csábító ellen használja a megtorlás fegyvereit.

Igaz, hogy Dumas bölcsésziebben dolgozta volna ki ezt athemát. De igy kidolgozva is többet az erkölcsrontó operettek összes rajánál.

Magáról az előadásról nem szólunk. Vasárnapi előadás volt, a közönség jól mulatott. Ez akkor a kritikának nincs érdekében felesleges dolgot mivelni. Azt azonban nem lehet elhallgatnom, hogy Körösi Valéria jelesül állta meg a helyét. A népszínműben sikert aratott. Érzés, zengzetes hangját az énekben biztosan használja. Csak az a kár, hogy oly csipetnyit adott belőle. A hét többi előadása sem a közönségre, sem a kritikára nem reflektált.

25 éves jubileum.

Deréki Antal színtársulatunk rendezője, és széptehetségü művésze, ki jeles alakításaival már oly sok élvezetes estvét szerzett közönségünknek kedden e hó 29-én ünnepli körünkben színészi és irói mükö- désénec negyedszázados jubileumát. Mint értesülünk a társulat és az igazgatóság is készül a ritka eseményt méltóan megünnepelni, mire a derék jubilánt küzdelmes és tövises pályáján méltóan rászolgált ; ismervén városunk közönségének minden ázép, nemes és jó iránt való érzékét, egy pillanatig sem kételkedünk, hogy ott a hol a valódi érdemet méltatni és jutalmazni kell, bizonyára fényesen dokumentálja részvétét, Deréki Antal mint színész és rendező e 25 év alatt az ország legelőkelőbb mű- intézeténél, a népszínháznál, Budán, Szegeden, Kassán, Miskolczon, Szabadkán működött a közönség és sajtó általános tisztelete és elismerése mellett. Mint iró a fővárosban előadott darabjaival ; „Búzavirág“

„ Elevrn ördög“ „Kondorost szép csap Iámé*

„Szép Nádisíl „Gábor Árón“ „Napraforgó“ cimü színmüvekkel jelentékeny sikereket aratott, ezenkívül mintegy 20 külföldi színmüvet fordított le nyelvünkre.

Kedden a jubiláns tiszteletére is, egyik legjobb népszínműve kerül színre, melynek ismertetéséül ide iktatják a „Fővárosi Lapok“ bírálatát.

A napraforgó.

(Eredeti népszínmű 3 felvonásban. Irta : Deréki Antal. Először adták a krisztinavárosi szinkörben szeptember y 23-án.

Az utóbbi években előadott népszínművek átlagos mértéken mindenesetre felöl áll a Napraforgó. Sokkal magyarosabb a nyelve, sokkal természetesebbek az alakjai és sokkal több drámai erő nyilatkozik meg benne, mint a Felhő Klári óta akármelyikben. Úgyszólván minden jelenetén látszik, hogy megfigyelő képességgel meg áldott iró munkája, aki szeret és tud látni, és aki vesz magának annyi fáradságot, hog'y igazi faluk népe közt figyeli meg a maga alakjait, onnan szedi elő jóízű mondásait, onnan lesi el a népies észjárást és nem Tóth Ede után dolgozik „szabadon“ és nem nagy városi emberek nyakatekert gondolkozásmódját kényszeríti be e a pruszlik és a lajbi alá, de jól látó szemmel figyeli meg és magyaros felfogással írja meg kis kaliberű történetét a magyar faluk világából.

Egyelőre mig elérkezik az a hatalmas reformátora a népszínműnek, aki újra talál újra lát igazán újabb falusi meg kisvárosi drámákat, hát addig adózzunk elismeréssel az ilyen kisebb igényű íróknak is, akik legalább igazi magyar legényeket, magyar leányokat szólaltatnak meg, immáron any- nyira nemzetközivé vált színpadunkon.

A darab drámai motívuma és mese keretei érdekesen van megcsinálva s az alakok egészséges megfigyeléssel s jól megírva vannak szinrehozva.

Sulyok biró (Deréki) elveszi a nála szolgáló szép paraszt leányt: Borosát (Jóvölgyi Margit), aki előzőleg a városban szolgált s ott szeretője volt egy mesterlegénynek: Bárdosnak (Réthy), aki 'később előkerül és a boldog házasságot (mert Borosából derék, becsületes, szerető asszony lesz) megzavarja. Sulyok biró elkergeti a feleségét a házból, Borcsa öngyilkos akar lenni, de a biró fia, Bálint (Csiky) megakadályozza őt ebben és hazahozza újra. Sulyok megbocsát neki és újra boldogok lesznek. Az újságokat búvó szabó (

Kovács), a szerelmes kis biró leány (Serédy S ). a szabó kisasz- szony (Haraszthy H), Parázs Laci (Pintér), Jucika (P. Szép Olga), Csiszlik (Füredi), Bogár (Ciréth) mindnyája a falu életéből kikapott, sok jellemzetességgel, kedélylyel és őszinteséggel megrajzolt alak s az egész darabon valami jóleső magyar falusi hangulat vonul végig.

A szereplőkön látszott, hogy sok igyekezettel és ambícióval játszották meg kollégájuk darabját. Serédy S. és Pintér nagyon szépen énekelték dalaikat. A szerzőt s a szereplőket felvonások végén zajosan tapsolta a zsúfolásig tele ház.

Aki müveivel és művészetével az ország fővárosában is elismerést és tiszteletet tudott kivívni szorgalmának, tőlünk is megérdemli, hogy 25 évi munkásságának örömünnepén tömegesen megjelenjünk leróni kegyeletünket és a még élete delén lev.) jubilánst buzdítani, hogy munkásságával és művészetével továbbra is szolgálja az emberiséget és hazánk társadalmát. — Éltesse az Isten, mindnyájunk örömére.

Helyi és vidéki hírek.'

— Derék aumikíit végzett. Fóti Gyula városi adó-számvevő az 1895. évi XIV. t.-cÁalapján a dézsma kötelezettek javára a még fenlevő dézsmaváltsági összegekből a váci polgárság javára részben 40.266 frt 99 krt irt le. Pia most hozzá vesszük, hogy ugyancsak Fóti adó-számvevő az 1891. évi I. törvénycikk áfapján a dézsmakötelezett nek javára részben 33.910 frt 30 krt leés ugyan azon törvénycikk értelmében szinte a dézs- makötelezettek javára egészben 15.177 frt 35 krt ir le : igy a mai napig történt leírások öszszege 89.355 frt 07 krt tesz ki.

V j igazgató. Koboz József lett a siketnémák intézetének uj igazgatójává kinevezve, ki előbb Aradon működött az ottani siketnéma intézetben, később a dadogok intézetének volt igazgatója. Pivár után tiszta munkát kapott, de a nagy hagyományok megőrzése és fentartása nem kisebb munkát és fáradságot igényel, mint megszerzése.

— Pivár távozik* Lapunk zárlata előtt teljesen megbízható kezekből nyertük azon