Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-13 / 41. szám

Váci Hirlap melléklapja.

Vác, 189b.

Október hó 13.

Czeglédi faiskola.

Hazai gyümölcstenyésztésünk fejlesztésén több ügybuzgó férfi működött, főleg a gyü- mölcsészet érdekében kísérletekkel igyekezve a különböző gyümölcsfajok és változatoknak éghajlat, fekvés és talaj iránt való igényességüket behatóan tanulmányozni kikutatni és megállapítani azokat, melyek a nagyban való termelésre legajánlatosabbak, hogy ekként a termelő a fajok megválasztásában ne habozzon, szándékolt ültetése alkalmával megtalálja azokat, melyek viszonyai között nem csak a legbiztosabban teremnek, de melyeknek a gyümölcse a termelést meg is érdemli s ha belőle bő terméshez jut, mint nemes és keresett fajt értékesíteni tudhassa.

Hazai gyümölcsészetünk zászlóvivőinek mindenesetre sok idejük s sok fáradtságukba került ezen, a haza felvirágzása s a nép boldogítására törekvő igyekezetük, köztük egy pár, de főleg Berecky Máté, hazai gyümölcsészetünk e nesztora, annyira szivén viselé és viseli a nemes ügyet, hogy ön magát nem kiméivé, szembeszállva a nélkülözéssel, ennek fejlesztésére áldozza mondhatni utolsó fillérét is.

Berecki megismervén e téren a jók javát, 4 vaskos kötetből álló „Gyümölcsészeti vázlatok“ című könyvet bocsátott ki a gyümölcskedvelő közönség használatára, körülményesen leírván a külföldi szaktekintélyek előtt is mérvadónak ismert eme müvében azokat a gyümölcsfajokat, melyek viszonyaink között a termelésre inkább ajánlatosak.

Midőn e mű, mintegy pár évtizeddel előbb napvilágot látott, azt hisszük, hogy hazai gyümölcstermelésünk varázsütés-szerül eg fog fellendülni, hogy a benne foglalt ritka megfigyelő tehetség évtizedek fáradságos szorgalmával összegyűjtött s lerakott tapasztalatai az ország minden részén mihamar érvényesülésre találnak s számtalanok lesznek, kik felhasználva a kézhez adott adatokat, követői lesznek a nagy szakférfinak s gyümölcstermelésünk fellendül.

Sajnálatos azonban, hogy ez viszonylag csak kis mértékben történt, az ország nagy részén még ma is olyan silány gyümölcs- fajtákat találunk elterjedve, melyre — ha van is belőle valami — vevő nem igen akad, úgyszólván csak rakásra romlik, jobb esetben szeszt főznek belőle, igy utána kevés a haszon, pedig ahol megterem a silány gyümölcs, ott éppen úgy tízszer, huszssor annyi haszonnal megterem a nemesebb, drágább is, mint azt hazánk egy-két vidéke, főleg Kecskemét, szépen megmutatja, hol a nyert gyümölcsöt külföldön is drágán értékesíteni tudják; utána oly szép összegű pénzt képesek behozni az idegenből, minőt viszonylag a mezőgazdaságnak egyik ágából sem.

Hol nincs nemes gyümülcs, ott nincs nemes érzés, a kertészkedéssel foglalkozók gondolatait nem háborgatják holmi szociális tanok, nem háborgatja őket a kapzsi vágy,

jobb létben levők kényelemben látása.

Hol a gyümölcstermelés elterjedve van, ott ki-ki nyugodtan végzi a maga dolgát, a polgárok közt legtöbbnyire nyugalom, innen megelégedés és boldogság honol.

A gyümölcstermelésnek az erkölcsökre ható eme nemesítő tulajdonsága, a mező- gazdaságban évek óta tartó árhanyatlás és pangás, szőlőink lényegesebb részének a filloxera által történt kipusztulás főleg kis gazdáinkat nagyon is arra utalnák, hogy figyelmöket a gyümölcs okszerű termelésére is ráfordítsák, tehát főleg kisebb községeinkben hogyan jusson ehhez a kisgazda, hiszen ha hall is erről valamit, ha fel is tudja fogni ennek reá nézve anyagilag előnyös voltát, mert nincs ki előtte jó példával járna, ki oktatná vagy vezérelné, szán- dokát nem testesíti meg. Több tekintetben ezen állapoton segítendő, rendeli a törvény a községi faiskolák felállítását, dehát mikor fog ez tényleg valósulni ? sok helyen ha kiszakították is helyét a szolgabiró erélyesebb közbelépéséi, legtöbbször az elöljáróság saját zsebére kiadja haszonbérbe, vagy a biró "bnrgondi répát termel benne, kívánhatnánk ily esetben az e téren való haladást? ha az elöljáróságok kiknek nem csak hogy illenék, de kiknek kötelességük is volna jó példával menni menni elől magok vetnek ennek utájácn gátat.

Vannak, kik belátják, hogy jó lenne biz a nemes gyümölcs, ültenénk is fát eleget, ha az mindjárt a második évben teremne, de mert néha 8 —10 évig is várni kell reá, mig először terem, azt reszik fel, vagy élnek ők addig, vagy sem, miért kínlódnánk másnak ?

Ki a miatt fél valamihez fogni, mert nem tudja, él-e addig, mig munkájának eredménye lehet, az ne fogjon semmihez, mert meglehet, hogy a holnapi napot sem éri. Tegyünk félre minden félelmet és kicsinyeskedést.

„A ki mer. az nyer, a ki nem mer az nem nyer“. A ki nem tesz semmit, az nem tudja mi az élet, — nem tudja mi a nyugalom, mily édes munka után a pihenés

Közös erővel egyesülve, csoportosuljunk a gyümölcsészeti szakférfiak zászlói alá kövessük azok nyomdokait, Irtsuk ki szivünkből az önzés és irigység szikráit, tanulmányainkat és tapasztalatainkat osszuk meg másokkal is, örvendjünk az előhaladáson.

„Ha élni akarunk, szorgalom, kitartás kell minenhez, erős akarattal, megingat- hatlan törekvéssel nyakára hághatunk mindenféle bajnak javíthatjuk helyzetünket, előbb vihetjük a közjólétet, elősegíthetjük nemzetgazdaságunk, ezzel hazánk felviru- lását.

Bár, mit említettem, hazánk nagyrészén sokkal lanyhább gyümülcstenyésztésünk iránt az érdeklődés, mint a hogy a nemzet- gazdaságunkra eme lényeges befolyásai biró termelési ág iránt lenni kellene, még is tagadhatatlan, hogy egyes vidéken pár év óta hova tovább több és több ügybuzgó bajnok akad, kinek nyomdokán a nép rétegében is kezd az érdeklődés felkelni kezd a gyümölcsfa-ültetés iránti szándék,

a gyümölcsfák után kereslet, valamivel félénkebben nyilvánulni, kár azenban, hogy ezen ejvégre mégis szerencsésen megmozdult előnyös áramlatnak egyes nem is remélt okok ismét bizonyos mérvben gátolóiul látszanak lenni, többek között, nem mindenütt képes t. i. az érdeklődő szándokát megvalósítani, azért mert nem képes mindenkor ültetésre megfelelő fához juthatni, piacon, ha ugyan az van, csak vad, vagy legalább bizonytalan fajú selejtes fát kaphat, a községi faiskolához haszontalan fordul, legtöbb város és községben csak a helye van meg a kormány által a gazdasági tanintézetek, földműves-iskolák, vincellér- képezdék stb. kapcsolatában fentartott országos faiskolákra sem sokat számíthat, hiszen saját magemmal történt, hogy midőn pár száz gyümölcsfát óhajtotam volna ültetni, felkeresve e célból személyesen még idejekorán egyik gazdasági tanintézet igazgatóságát, az általános nagy termelésre ajánlt gyümölcsfajokat egyáltalán nem kaptam, a mit pedig a különben isugyan selejtez készletből kitudtam válogatni holmi másod- harmadrendű fejokból, félre vermeltetve pár napig mig a talajforgatással és gödrö- zéssel készen leszek, a mit — élig több mint 7—8 nap múlva — elvitettem volna, végtelen bosszantásomra megtagadták kiadatását azért mert mint mondták, felsőbb helyről a fákat — tán valamelyik befolyásosabb egyén számára — lefoglalták, igy ha lefelpénzeltem is, uem adhatják ki, midőn azután útbaigazítást kértem, hogy hol szerezhetnék már most be fát melylyel a már előkészített talajon költségesen kiásatott rendns fa póznáhkal ellátott gödröket beül- tethesem, hát nem kaphattam útbaigazítást, úgy kelle faiskoláról mondhatni faiskzra meenem, mig utoljára is a lapok hirdetése után kelle indulnom, ugg lehetett elvégre gödreimnek egy részét beültethetni s másik része most is üresen áll. Nem egy-két esetet- tudok, hogy épp ótt voltak kénytelenek egyesek szándékolt, gyümölcsfaültetésükről lemondani, hol nem csak gazdasági tanintézet, nemcsak földmives-iskola és tanító képezde, de i ol egész nagy a kormánynak nemcsak a községi faiskolák felállítását kellett volna már régén szorgalmazni, de a hol az illető minisztériumnak magának kellene olyan területű faiskolát fentartani, mely nemcsak a sok tekintetben múló hatású elméleti oktatásra szolgálna demonstráció teréül, de a honnan a nagy közönségnek e tekintetben való megkereséseit is legalább úgy a hogy fedezni lehetne, hova tehát bizalommal fordulni lehetne- honnan nem kellene visszautasítani a meg, rendeléseket, nem kellene a már lefelpon- tozott fákat visszatartani, mert azokra nézve a magas minisztériumnak más intenciói támadtak, bizony az ilyen állapot nem igen szolgál gyümölcsészetünk nagy előnyére, utána nem igen várható annak olyan mérvű fellendülése, mint a minő legújabban nyilvánult érdeklődés után várható lenne.

Sokszoros örömöm volt azért, midőn úgy a szak-, mint a napilapokban gyakran meg-