Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-13 / 41. szám
2 VAGI HÍRLAP log; aki ez utolsóért nem buzog-, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog“. Gonddal megválasztott magyar ágost. evang. theologusokat tartott házában leánya mellett nevelőkül, kikről azt tudta, hogy abban az időben (az 50-es években) az általános műveltség azokban leginkább feltalálható. — Ő maga mindenkor jelen volt az előadásokon, mialatt maga is tovább tnulat, művelődött. Leánya neveltetéséből még inkább érezte, hogy mekkora vétkes mulasztást követ el az, ki a leánya szellemi kiképeztetését elelhanyagolja. Kétszeresen érezte; mert hisz' ő leánykorában alig tanult valamit. Midőn azonban 1861. évben leányát férjhez adta, s igy az a szűnni nem tudó folytonos gondoskodás, melylyel egyetlen gyermekét éveken keresztül környezte, nem talált teret, a leánynevelés általános javításának magasztos eszméjét forgatta lelkében. Erre az időre esik a lánglelkü költő-filo- szofusnak Madách Imrének, kivel családja igazi benső barátságban élt, első feltűnése az ország-gyűlésen és bámulatos alkotásának, az „Ember tragédiájának“ megjelenése, melyért a Magy. Tud. Akadémia tagjává választotta. Erre az időre esik Madách széic- foglaló beszéde, melynek tárgya a „nő* volt, kiről úgy beszélt, mint aki a férfira olyan benyomást tesz, mint egy „elhervadt virág“, egy „megdermedt madár“. Méltó megdöbbenéssel és jogos indigna- tióval olvasta a megboldogult Madách véleményét; mert a saját életéből meg volt győződve arról, hogy nem a nő az oka annak, hogy a férfiak ily kevésre becsülik. Különösen megdöbbentette az, hogy még oly nagy elme is, mint amilyen az „Ember tragédiájának“ megalkotójáé, ilyen vélelemben van neméről, mert addig azt hitte, hogy az csak az ősöktől öröklött alaptalan előítéleten tengődő rövidlátók meggondolatlan szavajárása. És épen csak erre a hatásra, melyet Madáchinak a nőről elhangzott véleménye gyakorolt nemes lelkére, — volt szüksége ahhoz, hogy kimondja a korszakalkotó jelszót, hogy: „a magyar nők általános műveltségének emelése tovább nem halogatható szükség és annak létesítéséért minden követ megmozdítani hazafias kötelesség.“ Tollat ragadott s Madáchhoz irt levelében a nők védelmére kelvén, kifejtette, hogy nem a nők hibája az, hogy el vannak maradva, hogy kevesebbet tudnak, mint a férfiak, hanem azé a rendszeré, mely neveltetéseket következetesen elhanyagolja és különösen azé az átalánosan elfogadott és vallott helytelen nézeté, mely kizárólag a férfit tekinti a komoly tudományok elsajátítására és tovább fejlesztésére képesnek, míg a nőről azt tartja, hogy elég neki, ha annyit tud, hogy ; va ?nikor az eső esik, csurgó alá ne menjen.“ Madách válaszában töredelmesen beváltotta, hogy tévedett, sőt kijelentette, hogy abban az esetben, ha előzőleg beszélt volna a megboldogulttal arról a thémáról, székfoglalóját egészen másként irta volna meg. Veres Pálné lelkében mint a zsarátnok alatt sinlődő parázs, élt az a gondolat, hogy a nőknek több, a nőknek jobb nevelésre és átalánosabb művelődésre van szükségük. Madách beszéde volt a kedvező szél, mely azt lángra lobbantotta. Bizony pedig nem volt könnyű a dolog. Az alkotmány mézes heteit éltük 1867-ben, mindenki a koronázásra gondolt, mikor Veres Pálné megindította a mozgalmat. Szükségesebbeknek látszottak a szabók és varrónők, kik a ragyogó selyemköntösöket varrják, mint a nevelőnők, kik belülről fényesítik ki leányaink lelkét, szellemét. Az 1848. előtti patriarchalis viszonyok nagyon megváltoztak. A középosztály, mely a valódi és főleg nemzeti irányú nevelés iránt a legfogékonyabb, kidobatott addig elfoglalt állásaiból; az összes hivatalokat, melyek azelőtt a középosztály kizárólagos tulajdonai voltak, idegen elemek foglalták el, — a mellőzött nemzeti elemnek uj tereket kellett keresnie s ennek megfelelően az addigi egyoldalú deákos nevelés helyett átalánosabb műveltségre kellett törekednie: széles műveltségű nemzedék került ki a hatvanas évek iskoláiból egyaránt jeles a human és reál-tárgyakban, de egyúttal hazafias, a kor erősen nemzeti áramlatától ragadtatva. Az előre haladott férfinevelésnek a dolog természeténél fogva magával kellett volna ragadnia a nők magasabb kiképeztetését is, amint a rohamos haladás emberei között akadtak is olyanok, mint Majoros István zentai képviselő, kik egyszerre a nők emanczipaczióját sürgették, politikai egyenjogúságot a nőknek, kiknek kenyeret nem adhatunk. És a téveteg eszmék zavarában, hol a jó indulat is sokszor annyi bajt okoz, — mily akadályt képezett a merev ósdiság ! Veres Pálné törekvéseiben nem volt emancipacionális gondolkodás. Szerinte a két nem természeti egyénisége előre kiszabja mindegyiknek a munkakörét. A nőé a család. De, aki egy család nemtője akar lenni, annak az igazi műveltség varázsával kell bírnia. S a kitől a család-alapitás szerencséjét megvonta a sorsa, annak számára jogot követelt a munkára. De azt kívánta, hogy az a munka a műveltség által legyen kiérdemelve. A megélhetés eszközeit kell megteremteni leányainknak hogy ne legyenek kénytelenek csak varrásból, vagy még ennél is durvább munkából tengődni. Ez a cél legegett Veres Pálné szemei előtt, midőn 1867. évben egy nagy napi lapban, később magán levelekben és társadalmi utón igyekezett eszméi iránt érdeklődést kelteni. Majd vándor útra indult s a főváros és a vidék előkelőbb hölgyeit sorra látogatva, megnyerni iparkodott őket, hogy a Budapesten e célból tartandó értekezleten minél számosabban vegyenek részt. Ezen az értekezleten azonban 1867. évi május 24-én csak 22 nő jelent meg. A 22 lelkesült nő azonban kimondotta, hogy egy „nöképzö-egylet“ létesítését életkérdésnek tekinti s hogy annak első célja legyen leánynevelő iskola alapítása. A mozgalom mint a tó sima tükrébe vetett kő helyén képződő gyűrű hömpölygött tovább, szélesebb s szélesebb köröket hozván mozgásba, mig elérte azt, hogy még abban az esztendőben 100-ra rúgott a tagok száma, kik (az alapszabályokat kidolgozták és 1868 évi Márczius 23-dikán Veres Pálné elnöklete alatt az Országos Nő- képző-Egyesületet megalapították, melynek alaptőkéjéhez maga az elnök 1000 forinttal járult. Megalakulása után pedig nem sokára 1868. évi Nov. 9-én az ő indítványára egy kérvényt fogadott el, melyet a népoktatási törvény országgyűlési tárgyalása alkalmából 9000 magyar nő által aláírva Veres Pálné vezetése alatt egy küldöttség adott át Deák Ferencznek, őt kérve meg arra, hogy tegye le a Ház asztalára, — kérvén a nőnevelés rendezését s oly mintafőiskola felállítását, melyben magyar nevelönök is képeztessenek. Hogy mennyit kellett vaksággal, előítélettel küzdenie, azt csak akkor képzelhetjük el, ha tudjuk azt, hogy egy br. Eötvös József, ki a nőkről filoszofálván azt irta, hogy : „Nádszálnak mondjátok ! igaz az, nádszál, melyet a gyönge szellő is megingat, de mely azért nem mozdul helyéből, inkább megtörik,“ a 12 előkelő nőből álló küldötségnek, közoktatásügyi miniszteri állásában, a M. T. Akadémia elnöki termében, midőn ez a nőegyesület által az or- szággyüléshez intézett kérvény támogatását kérte, nem átalotta azt felelni, hogy ő kívánatosabbnak tartja, hogy a béresasszony kötni tanuljon) mint hogy a müveit osztályhoz tartozó nők magasabb kiképeztetést nyerjenek. Mindazonáltal lelkében rendíthetetlen volt a bizalom az általa megindított mozgalom sikeréhez. Semmi nehézség, semmi küzdelem nem riasztotta vissza, s hogy mily köny- nyen elbánt az ellenvetésekkel, mutatja az az eset, midőn Ballagi Mór egy Ízben e női mozgalom gyengeségére célozva azt mondotta neki, hogy : „Kanállal akarják a tengert kimeriteni!“, azt felelte rá hogy : ,,Ugy-e ha nyáron a nap lankasztó heve elül egy terebélyes fa árnyékában üdítő pihenést talál, vajon jut-e eszébe az, hogy mekkora aprócska magból nőtt e fa?“ Még 1868-ban egy röpirat jelent meg tollából, ,,Nézetek a női ügy érdekében',í, melyben újból s most már terjedelmesebben adott hangot terveinek. Célja az volt, hogy addig is, mig az országgyűlés tenne valamit a nőképzés 'érdekében, egyesületi úton megteremtse az annyira sürgetett minta-főiskolát. Jelentőségteljes nap volt az 1869. évi október 17-dike, melyen hazánkban az első magasabb kiképzésre hivatott nőnevelö intézet — bár egyelőre egy magasabb osz- tálylyal — ideából valósággá lett Innen kezdve tevékeny élete össze olvad az „Országos-Nőképző-Egyesület“ és ennek alkotása a nőnevelő intézet áldásdús életével. Minden, ami ezekről meg van írva, minden ami ezekről még nincs megírva, de elmondható, az ímind elmondható az ő életéről is ; mert minden, amit ezek megalapításuk óta felmutattak, vagy felmutathattak volna, az ő nevével függ össze, aminek eléggé fényes bizonyítéka az az őszinte benső ragaszkodás is, melylyel az egyesület választmánya, a nőképzö intézet tanári kara és az intézetből már kilépett és az intézetben nevelés alatt álló növendékek utolsó órájáig körülvették. Az intézet, mely a kezdet kezdetén 12 tanitványnyal egy két szobás bérelt helyiségben kezdette el működését, ma már egy háromszorosan 13 ablakkal a Zöldfa-utcára néző renaissance stylusban épült, színes téglaburkolattal és majolikával díszített remek kétemeletes saját palotájában, mely 70 helyiséget foglal magában, — melyekből 11 ossztálytermül, 3 tanulótermül, 5 zongoraszobául, egy-egy rajz-, ének- és tornateremül és 2 gyüjteménytárul szolgál, a többi részeket pedig a lakó- és beteg-szobák, háló- és ebédlőtermek és a háztartáshoz szükséges egyeb helyiségek foglalják el, — 12 osztályban 353 növendék nyer nevelést és oktatást. Az egyesület 1893. évi március 25-én ünnepelte fennállásának és Veres Pálné teljes diadallal felérő sikeres elnökségének ne-
