Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-04 / 31. szám
2 VAGI HÍRLAP venebb mozgalom foly, mint a megelőző években. Tekepályából bevett két napon 96 irtot. Tehát az egylet a testedző szórakozások körében, ha többet nem is, de minden esetre meglesz annyit, hogy ezek kölönbfele irányait fenntartja és megőrzi. S még ráadásul évente egy-egy táncmulatságot is rendez, mely mintegy 60 forinttal gyarapítja az egylet, pénztárát. A tevékenység eme nemeinél azonban sokkal kedvezőbb fényt vet az egylet vezetésére ama körülmény, hogy az egylet a múltban összehalmozódott adósságaiból hovatovább, jobban kibontakozik. A múlt év folyamán magánál, a gyámi pénztárnál 300 forint adósságot törlesztett. Bátor az elmúlt évben az egylet több- í rendbeli beruházást tett, jelesül csupán fegyverekre és lőszerek vásárlására közel 200 forintot fordított. Az egylet pénztári érdekei tehát elismerésére méltó ügyességgel és pontossággal vannak kezelve. És az egylet működésének emez irányzatát a közgyűlés egyhangú helyesléssel vette tudomásul. Az elmúlt év története annyit minden esetben bizonyít, hogy az egylet a gyarapodás stádiumában van. Levelek a narancsok honából Róma, jut. 26. I. Fűszeres, enyhe est! Mint a minők a ; római esték rendesen. Ha lebukik a nap a Monte Mario cipruszos gerince mögött, fö 1 kerekedik a szellő amonnan nyugat felöl, | a tyrrhéni tenger kopár partjairól, s belibeg as örök városba, hűvösségével íölüditve az ellankadt testet, melyet a 38 fokos meleg kegyetlenül elgyötört. És az indigókék sötétségben egymásután fölvillannak az égi világok a Prati di Cas- tello egyenes utcáin, a Piazza d’ Armi felé vezető széles egyenes utakon, a IV. Leó városának, utolsó házsorain s köröskürül a Vatikán tövében. Egyszerű, pislogó gázlámpák, a világítási eszköznek még gyermekkorából. nagyon gyér világítást szórva I a Trasteverére, Róma a legmostohább részére. Olyan a milyen ez a világítás, de mégis csak van. Éppen elég, hogy a részeg emberek hazabotorkálhassanak, s ne bukjanak le a Prati di Casteilo üres telkeire, melyek mélyen alant feküsznek a hatalmasan feltöltöd utak két oldalánDe két roppant test sötéten, komoran, ijesztőleg emelkedik a sötét égnek. A Hadrian mauzóleuma és a Vatikán. Hadrián császár hires molesze kerek és lapos, mint egy óriási kalapskatulya s hogy most Angyalvárnak hívják, arról a jó trastevereiek- nek fogalmuk sincs. Ez elnevezésen ők nem ismerik, mint a hogy Ivinában sem tudják, mi az a mandarin. Csak Hadrian mólesze marad az, míg áll, mert Rómában a Trastevere ragaszkodik legszivósabban j a római hagyományokhoz, ennek lakói tartják magukat a régi rómaiak hamisítatlan utódainak, s ez a büszkeségük annyira megy. hogy trasteverei leány nem igen megy férjhez a Tiberisen innen lakó legényhez, mert hát ez csak vakarcs, amolyan római-, gót-, normán-, szabin keverék. A másik sötét test a Vatikán, a mely a ; Péter-templomnál kezdődik s a vége kive- i hetetlenül vész bele az éjszaka sötétjébe. Sehol egy lámpafény az ablakaiban, mintha sötétség országa lenne. Pedig, ha nappal ki is halt, éjjelre ismét benépesedik. Mig a piemontiak be nem hatoltak Rómába, addig a pápa a Quinnál- ban nyaralt, mely a legmagasaboan fekszik Rómában s igy a levegője is legjobb. De hogy a savoyai ház foglalta le magának ezt a roppant palotát, s a pápa fogolynak bezárkózott a Vatikán árnyas kertjébe, IV. Leó pápa toronypalotájába. Érdekes hogy XTII. Leó, az aggságtól járni alig tudó öreg ember, uralkodásának tizenhatodik esztendejében kapott kedvet az építkezéshez. Akkor, mikor emberi számítás szerint a percei is meg vannak számlálva. Úgy látszik, hogy az emberi számítás ez esetben nem helyes s a pápa épen nem érzi még közelegni a végét. Oly építkezésekbe kezd, melyek éveket vesznek igénybe: mint a szent Joachim-templom, és az Aventin-hegyen emelkedő bencéskolostor, melyek számlálatlan milliójába fognak kerülni. Tavaly építtetett magának nyári palotát a vatikáni kertben IV. Leó tornya mellett s itt tölti az egész nyarat Itt fogadja a bibornokokat. a nagyköveteket és követeket, itt írja latin verseit, itt végzi az aggkor által megkövetelt sziesztákat. De este 7-kor orvosának rendeletére — melynek vakon engedelmeskedik — egész udvarával átköltözik a Vatikánba. Erugális vacsorát vesz magáhoza aztán hamar lenyugszik. Mélységes csend és nyugalom áll be a Vatikánban, eloltanak minden lámpát, csak az államtitkári lakosztályból dereng valami gyér világosság- a szent Damazus udvarára. Csendes a Vatikán környéke is, az az őrségi városrész, mely a két borgótól jobbra a Vatikán hosszú épületcsoportjával pir- huzamosan terül el, a falak tövében. De a mint vége szakad a hat-hétszáz éves utcáknak, a mint megkezdődnek a Prati di Cistello egyenes, modern házsorai, széles utcái, az. utcai élet mind zajosabb és színesebb. Sokkal színesebb, mint odaát a nagy Rómában, a Tiberis túlsó oldalán. A Trastevere a lakóhelye az ambuláns kereskedőknek, kofáknak, panorámásoknak, mo- deleknek egy szóval a szegény osztálynak. Itt húzzák meg magukat az örök város Az apám ugyan tegnap is azt mondta, nem adlak oda Eszti szegény emberhez, a szegénység rossz egy dolog . . . De hát majd csak megbékül. Feleltem is neki de mindjárt ám : gazdag leszek én apám azzal, a kit szeretek. A mire ö rádisputálta, hogy : lári-fári, gyerekbeszéd! Pedig ha tudna ! . . . Úgy megeredt az Eszti kis nyelve, hanem a postalegénynek ki van szabva az ideje, végét kellett vetni a beszédnek. Megfujta trombitáját újra és indult. Még a lovai is hamarább vitték. Eszti még sokáig nézett utána, a mig csak el nem tűnt a kis postakocsi a kanyargó utón, a Bükkösben. Másnap az én falum népe szomorú dologra ébredt. Pandúrok és komolyarcu urak járták be a házakat itt-ott, kutatták a padlásokat, pincéket szalmakazlakat; gyanúsították ezt is, azt is, de csak nem tudtak eredményhez jutni Talán nem is eböen a faluban történt! Mert ez a szörnyű dolog esett meg a falu határában, a Bükkösben, hogy a postakocsist, a Kis Andrist ütötték agyon és a postát rabolták ki. Pár ezer forint volt a koc iban. Rémes dolog volt ez nagyon. Az emberek csoportokba verődtek az utcán s úgy szörnyüködtek. Borzasztóan van a feje szétverve annak a szegény Andrisnak ! Ügyes zsivány volt, aki tette! Nem először tette, annyi igaz! Nem is itt van az a mi falunkban A vén Makó Sándor régen pusztult el már az illavai áristomban ; még az árnyéka sem maradt itt. Ki lett volna? Senki ! . . . Ebben egyeztek meg mindnyájan. Tán éppen a kis Eszter volt az utolsó a ki megtudta ezt a szomorú históriát. Még kora reggel szaladt ki a kenderföldekre s ott dolgozott, mig a nap jó magasan nem állt. Akkor indult haza. A falu végiben látta már, hogy oda bent fölfordulás van. Egy öreg asszony történetesen haragosa volt; majdnem gúnyosan tekintett rá. Azt felelte : — Hát-nem tudod?! . . . Megölték a . . . izét . . . hát a Kis Andrist no ! Azt akarta mondani ez a kegyetlen asz- szony : megölték a szeretődet. Eszternek egyetlen egy könnye sem hullott. Pedig érezte, hogy valami nagy, megnevezhetetlen fájdalom nyilalott szivébe, hogy reszket minden tagja s futnia kell ez elől az asszony elől. Ment is tovább mint valami gép, bámult, bámult és nem látott senkit, semmit Odahaza levetette magát egy székre és elájult. Az apja rázta föl életre. — Eszti, Eszti! mi bajod? . . . A szegény leány csak lassan tért eszméletéhez. Alig lehetett hallani, mikor susogta : — Megölték a szegény Andrist. Az öreg apó elsápadt, de mégis, szinte erélyesen rászólt lányára : — Mi közöd van a Kis Andrishoz ! ? — A szeretőm volt —- susogta megtörve a lány. Úgy mondta ki ezt a pár szót, hog-y az öreg apának egy székre kellett ülnie, mert érezte, hogy a lába nem bírja. Eszter ránézett az apjára, nézett rettenetes gyanúnak a gondolata támadt fejében. Most jutott eszébe apjának annyiszor hangoztatott szokásmondása : a szegénység- rossz egy dolog ! . . . Ah, hát le akarta rázni a szegénysége*-! Gazdag akart lenni?! Igen igen, hallotta félálmában, hogy elment éjszaka s csak hajnalba jött haza. Jaj az ő tulajdon apja gyilkos, megölte az ő szeretőjét ! . . . A vér a fejebe kezdett tódulni fölkelt, kitámolygott a szobából és szaladt az utcán végig, a mig csak a pandúrokhoz nem jutott. Meg fogja mondani ott a bíróknak, hogy azt a szegény legényt az ö apja ölte meg. Mikor kuszáit hajával megállt a biró előtt, egyszerre halotti csönd lett, — Biró ur, a Kis Andrist . . . Elakadt a hangja. Hirtelen maga előtt látta apját, a ki annyiszor vigasztalta őt; Eszter lelkem, ne busulj, csak gazdag emberhez 0 § A E10 m.
