Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-14 / 28. szám
fias lelkesedéssel készül ez ünnepre az ország- minden hü fia. Az ünnepély kimagasló részét az ugyanakkor rendezendő ezredéves kiállítás képezendi. Ezzel fogja a magyar nemzet újból tanúsítani, hogy közgazdaságának fejlettségi foka méltán biztosit neki kiváló helyet Európa müveit államai között. A kiállításon a kereskedelem is először vesz részt közvetlenül egy külön kereskedelmi-, pénz- és hitelügyi csoportban, amely bizonyára méltán fog sorakozni a kiállítás egyéb csoportjaihoz. De részt vesz a kereskedelem közvetve is a kiállítás minden egyes ágazatában, amennyiben a magyar kereskedelem és a magyar kereskedő a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem érdekeit mindig és mindenkor kapcsolatosaknak tekintette és ismerte fel, mert a magyar kereskedelem mindenkor áldozatkész és lelkes hive volt a közgazdasági érdekközösség és érdekegység nagy elvének. A kiállítás újabb kedvező alkalom lesz arra, hogy a kereskedők is ne csak puszta szemlélői legyenek a közgazdaság fejleményeinek, hanem, hogy az észleltekből levonva azokat a nagy tanulságokat, amelyek azokból a magyar kereskedelem által teljesítendő feladatokra vonatkozólag nyilvánulni fognak, áldásos hivatásuknak teljesítésére újabb szempontokat és irányeszméket merítsenek. Ezen alkalmat felnasználandónak véljük arra, hogy a magyar kereskedelmet érdeklődő fontosabb kérdéseket szakszerű megbeszélés tárgyává tegyük, hogy ekképen azok tekintetében a kereskedői közvélemény országosan alakuljon és nyilvánuljon, irányt adhasson és érvényre juthasson. Ezt az által hisszük legsikeresebben elérni, ha a magyar kereskedők a kiállítás évében egy országos kereskedelmi congressust rendeznek. Az országos kereskedelmi congressus eszméje a kereskedelmi miniszter urnák kimenni a konyhára, előszedni a kormos edényeket, s valami ebédet összeütni, hogy mikor az ura haza jön átfázva átázva nefeküdjék le üres gyomorral elégedetlenül. Mert bizony falun nincs vendéglő, vagy cukrászda. Aztán a mama is is messze van akihez ezentúl nem lehet mindenért elküldeni. Ennél a gondolatnál újra le kellett ülni és sírni egy csomót, olyan borzasztó is az a tudat, hogy ezentúl nincs kire támaszkodni, ergo : a magunk lábán kell állnunk. Mamám, mamám, kiálltotta kétségbeesett páthoszszal a baba asszony, s olyan sajnálni valóan szép volt, mikor a kávé pecsétes csipke pongyolájában a feje fölé emelte a kezét, s elszánt tekintettel nézett a plafondra. Jutka a becsületes vérmes képű falusi szolgáló háromszor is bedugta a fejét az ajtón. Instálom tekintetes nagysága, főzünk valamit vacsorára ? Instálom ne seperjem ki először a szobát mielőtt a szalony garnélt bérakjuk. Riza megvonta a vállát, aztán mint egy holdkóros szólt oda álmodozva, nekem mind- egy Judit, ahogy akarja ! Jó darabig úgy feküdt mozdulatlanul a díványon, aztán felállt, körüljárta a szobát. Látszott, hogy az azelőtti lakó felesleges ember volt, mert sok mindenféle, asszonyi volt szétszórva a padlón. tudomására hozatván, Ő Nagyméltósága a kereskedői congressus egybehivását a maga részéről is helyeselte. Ezek után az ország kereskedelmi testületéihez, egyleteihez és összes kereskedőihez azon kérelemmel fordulunk, hogy ezen congressust hazafias lelkesedéssel támogatni szíveskedjenek. A congressus előkészitése akként van tervbe véve, hogy azon esetre, ha a kellő részvétel jelentkezése által annak létesítése biztosittatik, a tárgyalás alá bocsájtandó kérdések és az egész programm megállapítása s a congressus szervezése egy e célból az ország kereskedelmi testületéinek és egyleteinek küldötteiből és úgy a székes- főváros, valamint a vidék legkiválóbb kereskedőiből alakítandó nagy bizottságra fogna ruháztatni. Anélkül, hogy a tárgyalandó kérdések tekintetében a részt venni szándékozók által teendő javaslatoknak és a nagy bizottság elhatározásának elébe vágni akarnánk, csak a kereskedelem országos szervezésének, az iparpártolás állandósításának, a keleti kereskedelem emelésének és a hiteltörvényhozás terén létesítendő reformoknak nagy kérdéseit emeljük ki egyebek között mint olyanokat, melyek immár megértek, arra, hogy egy kereskedelmi congressus napirendjére tűzessenek. A kiállítási bizottság elnöke, a kereskedelemügyi miniszter úr, ezen congressus részére a viteldijak és a kiállítási belépti- dijak mérséklését helyezte kilátásba és a congressus megtarthatása végett, annak az ünnepélyek csarnokát bocsátandja rendelkezésére. A congressus rendezésével felmerülendő költségek (u. m. porto, nyomtatványok, jelvények stb.) a résztvevők által fizetendő tagdijakkal fognak fedeztetni. Azok összegét vidéki tagok részére öt koronában, Itt-ott fátyol darabok, elhasznált virág'ok és tollak régi kalapokról. Amott volt egy pár színesen illusztrált lap, aztán egy csonka hajsütővas és egy fogatlan fésű, egy csomó társasjáték, találós mesék, képes divatlap, kérdés és felelet lap, aztán egy régi sakktáblának a hátulja és egy szép asszonyi arckép is folytatott találós vegetálást a kályha sarokban. így miért maradtak ott ezek, nem tudta Eli/, de nem is kutatta. A photografia egy szép rövid hajú asz- szonyt ábrázolt; a Balzac regény hősnői érdekes korából; nagyon kivágott empir derékba s nagyon kacér gráciával meghajlott poséba. Zseniális bohém asszonynak látszott, Eliz igen megörült a leletnek, kivált mikor az elolvasott feleletekből a lelkületét is felvélte ismerni. Egy duplán merített arany keretes velin- lapra nagy ciceró betűkkel volt nyomva ez : Dr. Balázsfalvi Gáspárné úrnő ő nagyságának ajánlva s egyúttal a^iagyságos asszony társaságának szellemesebb tagja számára, tisztelője B. J. Alább ezek : Mit becsül legtöbbre a nőben ? Ha boldogítja is, akit szeret. Mit becsült legtöbbre a férfiben ? Szereti is, akit boldogít? Mi a legnagyobb hibája ? Azt hiszem a vers irás. Mi a kedvenc foglalkozása? budapesti tagok részére pedig tiz koronában határoztuk meg. A congressus megtartása 1896. évi augusztus hó második felére van tervbe véve. Mindezek előre bocsájtása után azon hazafiui kérelemmel járulunk a t. címhez, miként a congressuson való részvételét bejelenteni és erről bennünket legkésőbb ez. év szeptember hó végéig értesíteni méltóz- tassék. Az előkészítő-bizottság megalakítása iránt a részvételi nyilatkozatok beérkezése után fog az intézkedés megtétetni. Hazafiui üdvözlettel Pesti Lloyd-társaság. Pesti polg. knreskedelmi testület. Budapesti nagykereskedők és nagyiparosok társulata. Első Budapest fővárosi kis- és középkereskedők társulata. Budapest-budai kereskedelmi társulat. Magyar kereskedelmi csarnok. Fűszer-kereskedők egyesülete Budapesten. Magyar fakereskedők és faiparosok országos egyesülete. Országos kereskedelmi- és ipar csarnok Helyi és vidéki hírek. — Tis/ielgés a püspöknél. A váci székesegyházi esperesség tantestülete Szabad József püspök-hatvani esperes plébános, mint elnök vezetése mellett teljes számban jelent meg a megyés püspök előtt, hogy tiszteletének és hü ragaszkodásának érzéseit kifejezze. A püspök úr fenkölt szellemű beszédben lelkesité az előtte megjelent tantestületet hazafiui működésűk minél önfeláldozóbb teljesítésére. — Előléptetés. Balhay Istvánt, a váci országos fegyintézet igazgatóját az igazságügy-miniszter érdemei folytán f. év június 30-án a VII. fizetési rangosztály harKutatni, mi a szerelem. Mi szeretne lenni? Gazdag s akkor adakozó. Hol szeretne lakni? — Pesten. Kit szeret legjobban a világon ? Magát. Mi a kedvenc dala ? Mit kérded, hogy mivé lettem ! Ki a kedvenc hőse a történelemben ? Kinizsy. Mit utál legjobban? Mindig azt, amit muszáj megtenni. Mik a kedvenc könyvei ? Majd Ráth Mórnak irom meg. Mit szokott álmodni ? Lehetetlenségeket. Mi legmerészebb vágya ? Beutazni a világot. Mi a jelszava ? Melius móri quam faliere fidem. Ez volt hát kicsiben a pochichológiája a kurta hajú szép asszonynak ! Kicsit bolondos, de érdekes és nem mindennapi, gondolta Eliz. Csakhogy valami ösztönszerüleg súgta, hogy nem igaz! Vájjon merre jár, hol kutatja mi a szerelem, hol álmodik lehetetlenségeket, boldog-e? szeretve van-e? gondolkozott sokáig. (Folyt, köv.)