Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-08-25 / 59. szám
59. szám. Vácz, 1889. augusztus 25. ! 1 HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. — Egyes szám ára 10 krajczár. ! ELŐFIZETÉSI ÁRA: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán elküldve : egész évre ..............................6 frt — kr. fél évre ..................................3 frt — kr. negyed évre ..........................1 frt 50 kr Egyes számok a kiadóhivatalban kaphatók. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Vácz, Mária Terézia rakpart 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyilt-tér : sora 30 kr. Bélyeg-illeték : minden beigtatásnál 30 kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő. Társadalmunk. Úton-útfélen felhangzik a panasz, hogy nincs társadalmunk s a hol van: hiányzik belőle a jóra való érzék, a közszellem, az összetartás és ; a természetes rend. E panasznak van némi alapja; de higgadt megokolással még sem ezekben keresendő az ok. Mert ha nincs társadalom, meg kell azt teremteni. > Örökös sopánkodással semmire sem megyünk; hanem igenis vállvetett munkával és egyetértéssel. Mert nekünk van társadalmunk; denem olyan, mint aminőnek lennie kellene. Ne szégyenkezzünk ezt bevallani, mert ezen épenséggel semmi csodálni való nincs. Megmondom, miért? A társadalom maga beteg. Beteg, mert a levegőkor, mely társas életünket általövezi, telve van üres és semmit mondó ^szép tevésekkél. Más szóval e nyavalyát »henczegés«-nek mondhatnók. Kicsiből nagyot csinálni; erőnek erejével csillogni: ez most a jelszó. Mai társadalmunk az erkölcsi bél- p o k 1 o s o k diadalmának tápláló-szere. Ezek neki vadulva tivornyákat ülnek s ipar 1 ovag-szerű viseletűkkel megszeplősitik a jellemet. Van kivétel; sajna, ha nem volna. De menjünk tovább! A nemes érzelmek, a becsületérzés és a tisztességes munkával elért vagyon-szerzés a hármas kellék, mely jellemes és tisztességes emberhez illő. És ugyan — ne szépitgessük a dolgot — mit tapasztalunk? A nemes érzelmek helyén a ledérség üt tanyát az ő átkos és visz- sza nem tartható következményeivel, melyek alapjában megrontják nemcsak a társa dal mat, de magát a nemzetei is. Salnyulunk s e sat- nyaság nagyon-nagyon meglátszik rajtunk. Ha a költő most élne: százszoros haraggal kiálthatna fel: »Nem látod: Árpád vére miként faj u 1 ?« Mert minek nézik manap a nőket? A legtöbben a nőben csak a rózsás arczot, a varázstüzű szemet, a mosolygó fogsort, szóval az anyagi szépet nézik; migaz erkölcsi mibenlétre, a jellem tisztaságára, mely maradandó kincs, mig amaz egy pillanat alatt elenyészhet, semmit sem adnak. De ebben a n ő k is hibásak ! Ők is azt tartják szalónhősnek (pedig sz a- lónbetyár az ilyeneknek az igazi nevük), szellemes csevegőnek, aki holmi pikantériákkal — természetesen, mennél érdekesebben előadva — mulattatja őket. Sületlen fecsegés, örökös pletyka: ez az ő elemük. Mosolyogni a tükör előtt tanulnak, mint a férfiak magukat piperézni. A becsületérzés halványodik. És ez nagyon természetes. Ahol a »n agyúi o n d á s«-ok az örökös beszéd ; ahol mások meg- szólása a mindennapi kenyér: ott4és azoknál ugyan hogyan is eshetnék az meg, hogy becsületérzést kereshessünk ? 1 g a z m o n d á s ezeknél fehérholló s lelkiismeret-furdalás nélkül hazudnak rakásra. A tisztességes munkával gyűjtendő vagyo- nosodás helyett a vagyon emésztő szórakozások lépnek előtérbe. Alig akad ember, aki törődnék a holnappal. M a éli világát s hogy holnap mi lesz — mi gondja reá. Hová vezet ez? — könnyű megfejteni. Jóstehetség — szerintem — alig kell hozzá, csak ... egy kis józan ész. Panaszkodni könnyű; jó tanácsot adni nehéz. Én megpróbálom. A nagy hatalmak között a közszellem az, mely — ikergyermekeivel, az egyetértéssel és munkával — mindent kivihet. A köz szellemnek kell tehát megváltoznia s ez megváltoztat mindent. A közszellemet megváltoztatni pedig nem nehéz. Kerüljük a lelki nemességet nélkülözőket, a nem tiszta szivűeket és nem erényeseket. Akadályozzuk meg, hogy ingyenélők mások romlásából meg ne gazdagodjanak. Puszlitsuk a gazt, hogy utunkon csak virág teremjen. Kezdetben nehéz lesz a munka s egy talán el is veszne a küzdelem zajában; de vállvetett, egyöntetű működés ezrek részéről kell, hogy sikert arasson. Az igaznak győznie kell, ha nem is mindjárt, de idők folytán. A kis patak sem lesz egyszerre hátán óriási hajókat hozdozó tengerré, csak lassan, lépésről-lépésre. Tegyünk mi is igy, jobban mondva legyünk mi is ilyenek s győzni fogunk! Isten az igaz ügyet el nem hagyja. Kapás. Veni sancte. Beköszöntött az uj tanév, mely frissült erővel és uj élettel tölti be a tanintézet termeit. Legalkalmasabb idő ez, hogy a szülőkhöz nehány őszinte szót intézhessünk, — kik a múlton talán okultak, — midőn egész objective állitjuk ide az „iskoláztatás kérdését.“ A szülők kedves és szükséges kötelességet teljesítenek, midőn a tanulás útjára, a „rögös pályára.“ bocsátják gyermekeiket; de mindig marad vissza egy kis kétkedés, vájjon a vérrel szerzett s nagy áldozattal előteremtett pénz háladatos talajba vettetett-e, megtermi-e a gyümölcsöt? Es azon kétkedés tart folyton — folyvást, még akkor is, midőn azon ifjú éretté vált. Annál is inkább szükséges fontolóra venniök 1. mily arányban álljövedelmüka befektetendő tőkéhez — mit jogosan igy lehet nevezni — azon tőkéhez t. i., melynek kamatait csak évek múltán élvezik és 2. mi nyújt garantiát arra, hogy abefektet és nem les z-e meddő! E két szempont legyen irányadó a gondos szülőknek, mert ennek figyelmen kivül hagyása rendesen szomorú következményekkel jár. A szülők legnagyobb része abban látja iskoláztatási kötelezettségét leróva, ha gyermekét évről-évre iskolába járatja az egész turnuson keresztül, anélkül, hogy figyelembe venné, vájjon anyagi körülményei megengedik-e, vagy a gyermek szellemi képessége feléri-e a nagy költekezést ? Mindenki szívesen áldoz annak reményében, hogy gyermekét boldoggá tehesse, hogy az exis- tentiát számára megszerezhesse, sőt némelyik megfeledkezik nemcsak saját, hanem az otthon maradt serdületlenek kellő gondozásáról is, hogy csak gyermekét végig iskoláztassa, ruháztassa stb. Ezzel szemben csak egy recompensatió van: a jó tanulás és a jó bizonyitvány ! Ha pedig ezt el nem éri, kárba vész a drága idő és a sok pénz! Idejekorán győződjék meg a i szülő a tanuló előrehaladásáról és vessen számot szülői kötelességével többi gyermekei részére, kik közt talán tehetségesebb is találkozik, ki inkább érdemelné meg a nagy áldozatot. Azon hiú feltevés, hogy a gyermek idővel okosabb, higgadtabb lesz, s helyzetét, jövőjét jobban átérti s jobban tanul is, sok áldozatot nyelt már el. A. dolog eme kényes oldalát soh’ sem szabad a tapasztalatlan fiúra hagyni, hanem idejekorán értesülést kell a tanári testülettől szerezni, véleményt kérni s a szerint cselekedni. Különben az osztályok forcirozása, csak qualificatio, mely csak papiroson van s vajmi gyakran azon malheur- rel jár, hogy lehetetlenné teszi a végbizonyítvány, „testimonium maturitatis“ kiadatását. Hinc omnes lacrimae . . . Középiskoláinkban dől el ifjaink jövő sorsa. Jó előkészítő iskola ez az élet számára. Ha a szülő az iskoláztatást tovább nem bírja vagy a fiúnak sincs nagy hajlandósága a tovább tanulásra, van még egyébb tisztességes existentia a lateinerség- nél; hazánk bővelkedik a sok- kereskedelmi és egyébb fajú iskolákban. A pályát mindjárt ott kezdeni jobb, mint ott folytatni! Úgy is sok a hiány — tisztelet a kivételnek — müveit kereskedőinkben és iparosainkban ! Hazánk agricultur állam és inkább képes az iparos és kereskedő osztály existentiáját, mint a lateinerekéit biztosítani. S honnan van az, hogy mégis eme pályára tódulnak ifjaink, s a szülők nagyobb előszeretettel viseltetnek eme pálya, mint más pálya iránt. Egyedül azon oknál fogva, mert a diploma — felfogásuk szerint — charta universalis! No hiszen az élet elég mester, majd kiábrándítja azokat, kik még eme cultus titkait nem ismerik és keserű csalódásra ébresztik! Igen! kiben hivatás és szorgalom van, annak tudományos pálya a jövője és kenyere: ezt elvitatni nem lehet. Eziránt mutatkozik már érzék az alsóbb osztályokban, s kinél megvan, azt fejleszteni üdvös! Nem vész kárba azoknál a befektetett tőke, az meghozza idővel gyümölcseit. Az évenkint 3 vagy 4-szer kiadatni szokott értesítő zsinórmértékül szolgáljon a szüléknek s mi részünkről fel is hívjuk a t. szülők figyelmét! Arra nézve, hogy mi nyújt garancziát arra, vájjon a befektetés nem lesz-e meddő, felvilágosítást adatnak maguknak, maguk a szülők. Ők ismerik legjobban gyermekük hajlamait. Az iskola megteszi kötelességét, oktat és nevel. Egyébb czélja nem is lehet. Csak az ifjún áll, hogy a tapasztaltakat értékesíthesse. Hogy egyáltalán sikerülhessen, elmaradhatlan az otthoni nevelés és szorgos felügyelet. Mindenekelőtt arra kell ügyelni, hogy az is- I kólában előadottakat, a gyermek otthon feldől-
