Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-07-07 / 52. szám
Harmadik évfolyam, 52. szám Tacz, 1880. július 7, íj HELYI ÉS VIDÉKI Megjelenik minden vasárnap. — Egyes szám ára 10 krajczár. ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRA: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán elküldve egész éyre ................................6 frt — kr. fél évre....................................3 fit - kr. negyed évre .............................1 frt 50 kr. Egyes számok a kiadóhivatalban kaphatók. Vácz, Mária Terézia rakpart 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyilt-tér: sora 30 kr. Bélyeg'illeték : minden beigtatásnál 30 kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő. Felhívás előfizetésre. Lapunk a mai'számmal III. évfolyamának III. negyedébe lép, ez alkalommal tehát felkérjük előfizetőinket, hogy előfizetésüket minél előbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék. A »Vá ezi H i r 1 ap« előfizetési ára, helyben a házhoz hordással, vagy vidékre postán küldéssel évnegyedre . , . . 1 frt 50 kr. Előfizethetni helyben a lapkihordónál a nyugta átvétele mellett, vidéken postautalvány nyal. Egyúttal kérjük azon tisztelt előfizetőinket, kik előfizetéseikkel egy vagy több évnegyedre hátralékban vannak, hogy azokat mielőbb megküldeni szi ve sk e d j e n e k. L\ ' A ,,Váczi Hírlapszerkesztősége és kiadó-hivatala. Változás lapunk kiadása körül. Scherer István úr lapunk kiadója elfoglaltsága miatt eddigi tisztétől visszalépett s igy az ezután megjelenő lapunknál úgy a szerkesztést mint annak kiadását alulírott eszközlendi. Ezek előre bocsátása után egész bizalommal fordulunk lapunk igen tisztelt előfizetőihez ama kérelmünkkel, hogy lapunkat ez után is becses pártfogásukkal támogassák, végül pedig mit első A „Yáczi Hírlap“ tárczája. Dalok. Beborűlt már. Sirat engem A madár. Ablakomnál varjú károg : Jaj be kár ! Úgy elfog a keserűség, a bánat, Hogy a szivem majd meghasad utánad ! Nem az fáj, hogy alkonyaira Szállt a nap ; Jól tudom, hogy holnap is csak Megvirad ; De az égen egy csillaggal kevesebb ; A babámé bujdosás közt elveszett. Nem sirtam én, nem is sirok, Sir a felhő eleget! Kancsót ide! bort iszom most! Bort bizony és nem vizet! Részeg vagyok ! . . . Daloljatok ! Hadd kaczagjon a világ ! Korcsmárosné megfizetek, Ne kímélje a borát! Hadd dühöngjön a förgeteg ! Szóljon az a czimbalom ! Betyár vagyok künn a pusztán, S ne kérdjétek, mért iszom ! L. N. Visszaemlékezés. Sorsom éjjelén ha rájok gondolok, Kik keserveim közt olyan boldogok, Bekötöm bánattal a sajgó sebet, Hisz én boldog többé úgy sem lehetek ! / Bepörölt a végzet, s tört hajóm elé Romboló viharként bánatom veié; Eöl véste rá e rémes éneket: Hogy én boldog többé úgy sem lehetek 1 sorban lett volna kötelességünkben megtenni: lapunk szellemi támogatását kérjük eddigi nagyra- beesült munkatársainktól. Ama erős hitben, hogy mindkét részről az óhajtott támogatásban részesülendünk indítjuk meg lapunkat a III. évfolyam harmadik évnegyedében ; s ha ezen tényezők közreműködése mellett | a szép, jó és nemes eszmék terjesztői a bűnnek és 1 ferde helyzeteknek ostorozói lehetünkt ovábbra is : kitűzött czélunkat elértük. I)r. Csányi János felelős lapszerkesztő és kiadó laptulajdonos. Főgymnasiumunk Értesítője. —ó. Előttünk fekszik városunk legelső kul- tur-intézetének beszámolója: a kegyesrendi fő- gymnasium Értesítője. Olvasó közönségünk joggal várhatja meg tőlünk, hogy bemutassuk e beszámolót: mert ha számot adunk a gabona-aratás eredményéről, számot kell adnunk s még lelkiismeretesebben, a szellemi avatáséról. Mondhatjuk, hogy a szellefni aratás dús eredményt tüntet fel. Jég nem verte el a vetést, mint szőlleinket, mert kevesen maradtak gyümöl- csözetlenül, a phylloxera nem pusztított, mert csak egyet, sajnos, hogy a jobbak javát, emésztett el a halál. A fájdalom legyen mentségem, melyet szomorú és érdemtelen sorsa gerjeszt önkénytelenül Mért vigasztalnátok ! Mit ér az nekem, Ha e vak homályban mindig érezem, Mindig csak egy húr peng, mindig egy rezeg: Hogy én boldog többé úgy sem lehetek ! Jól esik, ha néha csendes éjjelen A csillagok tánczát el-el nézhetem így akarnék lopni egy kis életet, Ha már egyszer boldog úgy sem lehetek ! L. N. Irén emléke. — A szenvedés a bánat kedves Irén rokon- szenvünket ébreszti fel még akkor is ha, a fájdalom olyan szivet ér, mely iránt egyébként ellenszenvvel viseltetünk. — Annál hatványozattabbban érinti a fájó érzés lelkünket, ha szeretteink arczárói látjuk a bánat könyeit alá peregni. — Tökéletesen egyet értek önnel. De legyen szives mondja el mi inditotta önt arra, hogy előbbi feltevését velem igazoltassa, különösen ma, midőn annyira vidám vagyok, hogy, bánatra egyátalán gondolni nem is tudnék.- — Téved, ha azt hiszi, hogy mert derültséget vidám pajzánságot erőltet, engem is tévútra vezet. Ismételten mondom téved; mert tudom, hogy mosolya erőltetett, hogy vidám kedély hangulata egy bánatos szivet, fájó keblet fed. — Ha eddigi ember ismeretével többre nem haladt, úgy kárba veszett eddigi fáradsága; s én csak azt tanácsolhatom: hagyjon fel fáradozásával, mert az arcz ismetan nem fog önnek fors oldala lenni. — Megengedem, hogy az mit mond tökéletesen igaz! nem is az arczismeretből merített adataim azok, melyekre állításom valódiságát állapítom. Állításom sokkal erősebb alappal bír, sem hogy lelkemben, hogy (itt, lapunk első czikkében emlékezem meg róla: e bimbóról, mely illatos, gyümölcsöt rejtő, virággal kecsegtetett, e porszemről, mely a többi alommal együtt talán hegyet alkothatott volna. A sétáló közönség csak a kifejlett virágot bámulja meg: e kertész a bimbónak dugványából látja már, mihez lehet jogos reménye. Az egyház jó papot, a tudomány lelkes művelőt, a művészet hivatott zeneművészt vesztett Szontág Sándor, néhai VII. osztályú tanulóban. Nyugodja az idegen, de mégis hazai földben csendes, véget- len álmait! Az Értesítőben az első helyet Lovászy Nándor értekezése foglalja el, melyben Ivaukásia és Örményország lakosait mutatja be. Nem rendelkezünk elég készültséggel, hogy érdemlegesen foglalkozzunk lapunk kedvelt munkatársának dolgozatával. A szakkörök mindenesetre kiváló öröm- mól fogadják, mert elhnographikus értekezések valóban a fehér holló szerepét játszák az értesitő- irodalom terén. Annyit mindazonáltal mondhatunk, hogy az értekezés élvezetes, nyelven spk érdekes és ösmeretlen adattal gazdagítja az olvasót. S ha tolakodás nélkül kérhetünk valamit, arra kérjük, hogy hivatott tollát szeretett hazánk eddig kellőleg ki nem aknázott ethnographiájának szolgálatába szegődtesse. Azon éles megfigyelés, melyet az értekező mások szemüvegén keresztül egy azt, kedélyes ellenokoskodással megdönthetné; fájdalom drága Irénem az alap melyen állításom nyugszik : a való. Hallgasson meg kérem s be fogja látni, hogy igazságtalanul tesz ha velem szemben nem őszinte. — Kegyed szenved Irén ! Fájdalma mély,nagyon mély lehet; miért nem viseltetik bizalommal irántam, miért nem mondja mi okoz fájdalmat lelkének? Hiszen a fájdalom is könnyebben elviselhető, ha részvétre talál. — Ne igyekezzék fájdalmát palástolni, ne akarja bánatát eltitkolni Irén, miután tudom, hogy szenved nagyon szenved. — Irén a legutóbbi együttlétünk alkalmával — akaratom ellenére — oly jelenetnek voltam szem és fültanúja, mely igazolja állításomat: kegyed keservesen zokogott és fájón panaszkodott sorsa ellen. — És ön látta könnyeimet? hallgatta panaszomat? — Ismétlem jó Irén — akaratom ellenére történt. — Látogatást tettem kegyedéknél s minden feltűnés nélkül jutottam szobája ajtajáig, hogy meglephessen foglalkozásuk közepette, midőn az ajtónál kegyed panaszos kitöréseit, körcsös zokogását hallottam. Vissza fordultam, hogy távozom oly nesztelen mint jöttem, de akaratom meghiúsult, mert az udvaron találkoztam édes anyjával, ki a szobába igyekezett. — Rövid idő múlva kegyed is közöttünk társalgóit azzal a nyugodt, derült arczczal, melylyel most is igyekszik bánatát leplezni. — Láthatja ezekből Irénem, hogy minden törekvése kárba veszett, mely arra czéloz, hogy bennünket derült hangulatáról meggyőzzön s dúlt lelki állapotát elleplezze.
