Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-02-17 / 13. szám

predikátumot, melyet annyira megszoktak a városbeliek, hogy tulajdonképeni neve fefedésbe ment s maga is elhitte lassan, hogy ez egy régi, régi név és meg is tar- tottta. Maradjunk mi is e név mellett. A házát úgy rendezte be, hogy abba minél több lakót fogadhasson bútorozott szobára. Akta Náczi is itt lakott néhány hétig és ez utón ismerkedett meg Irmával. Természetesen ez által lett a legkedvesebb lakója Hazudynénak, mert házasságot he­lyezett kilátásba: Akta Náczinak pedig a legkedvesebb mama Hazudyné, mert jól tartotta kávéval, vacsorákkal s ebédekkel. Mikor az a nő a városba jött a legelő­kelőbb házakhoz, hogy úgy mondjam, be­tolakodott s ott méltóságos és nagyságos rokonokról beszélt. De azt mondják: a korsó addig jár a kútra, mig el nem törött. Hazudyné is igy járt. Egyszer betéved a különben távoli városba egy falubelije, ki elbeszéli, hogy semmi sem volt, hanem éppen nála libákott őrzött, stb. stb. Ennek persze rögtön hire ment az egész városban. Azért csinálta aztán egy csiz­madia inas az alábbi verset rá, melybe Hazudyné nagyságának pgy czimeztette magát), még a szolgálóját is belekeverték, mely tudvalevőleg hetenként változott. Még a vers előtt megjegyzendőnek tar­tom, hogy mikor már nem mehetett plety- kázni sehová, templomba járt, csakhogy kimenője legyen. Ezt az utat megtette min­dennap s olyan ájtatosnak mutatta magát, hogy ezért ismét a „szent asszony“ nevet kapta pápa nélkül. íme a vers, hogy a szent asszonnyal még jobban megismerkedjünk: A szent asszony úgy cselekszik. Templomba jár imádkozik, Otthon veri Szolgálóját. Hanem enni annak se ád. A koldust is elkergeti, Káromkodva fenyegeti; Vácz, 1889. — ö eltűnt — gondoltam. — De hova? Nem! ő élni fog! Hibás nem lehet! Meg­lopták, megcsalták. Vagy tán őrült gon­dolatai kergették őt is világgá! El innen! ismételtem, nem hiszek szavadnak, csak kí­nozni akarsz te kis teremtés, mert leolvas­tad arczomról, hogy őt keresem! — Mint a tolvaj, úgy lopództam ki e nem nekem való tanyából s mentem út nélkül, mig nem nyüzsgő emberek közé jutottam hol tagjaim már majdnem fölmondották a szolgálatott. Este volt és egy fényesen ki- lágitott ház előtt megálltam. Benn vidám kaczaj, muzsikaszó. Gondoltam: itt lakoda­lom van s mint vándort, tán szivesen lát­nak, ha az uj pár egészségére én is ürítek egy poharat Mint alázatos koldus, megál- tam a ház küszübén; kezem reszketett s önkénytelen, baljóslatulag hanyatlott le a kilincsről. Újra megragadtam, szivem erő­sebben dobogott, arczomba tolult a vér s szégycltem magam előtt saját lényemet. Elkészültem mindenre, mert hisz a koldust könnyen kiverik bárhonnan s megmutatják neki, mily nagy a világ s mily nagy tér van ott minden ember számára! — Benyitottam, de szivemhez csapták a poharat. Keserű pohár! megittalak, kiürí­tettem, a mi még hátra volt. Nem volt mé­reg. mert nem Ölte meg testemet, nem volt varázs, mert nem andalított. Bolonditó ital volt, mely legszebb virágát, szerelmemet ölte el. — Jaj itt mulatnak! Itt ördögi tánczot járnak! Letűnt egy csillag az égről s a föld göröngyein a posványba sülyedt s lesz-e, ki onnan újra kiemelje? Nem! mert mi on­nan fölülről leesett, nehéz azt újra fölvinni. Hisz a hólavina is mily gyönyörű, míg fönn a hegyen van, de a mint a hegyaljába ér, iszappal keveredik. — Két sötét szem meredt rám. Én már jól ismerém e tekintetet s tán ő is megis­VÁCZI HÍRLAP. Teheti ő, azt gondolja, Azért járkál a templomba. Embertársát szidja, szólja, A hazug szót csak úgy szórja. Nem fél Isten haragjától, Imádkozik szent szokásból. A városi kapitány a szent asszonnyal, szigorú vizsgálatot tartott e gúnyvers szer­zőjének felderítése végett, de hiába. Azóta szidja a szent asszony a nemészváradi rend­őrséget. Egyebet se tudnak, mint hogy belebujnak abba a huszáros kék unifor­misba és nagy kardot kötve az oldalukra, egy három araszos forgós csákóval, kipöd- rött bajúszszal, sarkantyús csizmában eljár­nak temetésre, vagy templomi parádéra. Es lám az egyszer igazat mondott a szent asszony, a ki mindig hazudik. Bizonyítja a hazudó szent asszony állítá­sát a következő eset. Az éji őrségen lévő, helyesebben, alvó rendőr revolverét a ván­kosa alól, melyen aludt, pardon, feküdt, ellopták és lehetetlen volt földeríteni a vak­merő gonosztevőt. Azóta annyiban javult a helyzet, hogy megtiltatott nekik az éji őr­ségen aludni. Most nem alszanak, — csak szundikálnak! Tehát a szent asszony se csodálkozhatik nagyon, ha az ő költőjét a titkok homályából ki nem költötték és be kellett érnie azon nyilatkozattal: hogy a szigorú vizsgálat folyamatban van. Mikor Flastrom úr követe ide bebotlott, Hazudyné nem vala honn, kölönben ő fo­gadta volna, mert minden kapunyitásra ki­siet, hogy nem-e jő valami új lakó egyik másik szobájára, mert az van nála rende­sen hirdetve az ablakban is és a kapun is de végre is ráér kisétálgatni, mert egyéb dolga sincs! Hazudyné távollétében a követet egy bamba vén leány fogadta, ki nála szolgált, — Mi tetszik? — szólítja meg a jövevényt rósz furulyához hasonlító hangjával. — Nincs itthon a nagyságos asszony. mert. Villámot akart rám szórni szemeivel, de mint a kialvó vulkán is csak néha-néha vet ki egy-egy szikrát, úgy itt is csak romjai voltak már a régi bájnak Eltűnt a régi disz! a szemérem pírja már nem födi arczodat! Isten veled ! — Nem voltam már fáradt, nem kellett többé könyörület, eltaszitottam magamtól a nyugtalanság zaklató ördögét s vissza­tértem a csendes kis viskóhoz és a ház kü­szöbén mondottam el áldásomat: áldva légy te kis angyal! Neked nincs anyád, de nem is volt, hisz az nem szülhetett téged, ki oly rutul kijátszotta a szeretetet. Ki téged szült az szelleme anyádnak, kit a rossz szellem kergetett utamba, hogy annyiszor megza­varja csendes ábrándomat s megkeserítse örömét annak, ki még boldog is lehetett volna. Aludj nyugodtan és sirasd meg anyádat, mert ö boldog a boldogtalanok tanyájában. — Ez volt szerelmem!“ Eddig tartott ez a kis történet, szegény még egyszer keserűen fölkaczagva nyögte e szavakat: „Nem!- nem szerettem soha. Csak álom volt az egész ! Egy kínzó éjjel feljött az ördög, hogy meggyötörjön s megmutassa, hogy a szerelem csak koczkajáték, hol egy­szer az egyik, máskor a másik nyer.“ Megörült a boldogtalan ember s én té- pelődve a mondottakon nyugtalanul tértem pihenni s mintha minden falevél csak az ő szenvedését susogta volna, oly bánatos volt a lég körülem. Kitörültem egy köny- nyet szememből s azután álmodtam én is szerelemről s megcsalattatásról. Lovászi Nándor. Vácz, 1889. Nyomatott Mayer Sándor könyvnyomdájában. — Hát menjen maga . . . Hogy hívják magát ? — Lóri. — Maga a leány itt a háznál? — Igen. — Akkor magát tiszteli a Sári kisasz- szony Budapestről. — Nem ismerem. — Hogy ne ismerné, hisz’ itt lakott. — En nem tudom. Talán a kisasszony? — Hol a kisasszony? — Ott benn. — Nem is a kisasszony. Mi közöm a kisasszonyhoz? A nagyságos asszony. (Folytatása következik.) Szerkesztői üzenetek. = N. A. Aszód. Köszönettel vettük. A tiszteletpél- dányt megindítottuk. -- T. IF. Szivesen lát­juk máskor is. — V. 55, Tá,j>ió Szele. Köszönjük. A másik is jönni fog. — S. |., IKSad. A múlt év­folyamból csak két példányt köldhettünk mert nincs több. — K. S. 5. Vácz. Sorát ejtjük. — Sz. IV. Kis Oroszi. Hasonló tárgyú költemény már megjeleul la­punkban. A szépdalokból néhányt közölni fogunk. — 1-1. Sk Oöniös. Köszönet. Majd a következő számok vala­melyike hozni fogja. Vasárnap, február 17. Felelős szerkesztő: Dr. Csányijános. Lap tulajdonos és kiadó: Schererlstván. H X X3 3ö T É S E X£. fb&rásznö. ajánlja magát a n. é hölgyközönségnek a legújabb divat szerinti hajékek elkészítésére és elfogad úgy háznál, mint házon kívül gyors és jutányos árbani fésülést. Lakik : 2—5 Eazekas-utcza 140. sz. Árverési hirdetményi kivonat. 4161/1888. tlkvi szám. A váczi kir. járásbí­róság mint telekkönyvi hatóság közhírré te­szi: hogy Pápa József végrehajtatónak Béki András végrehajtást szenvedőelleni 124 forint kamat hátrálék követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. tör­vényszék és váczi kir. járásbíróság területén levő Szilágy község határában fekvő, a szilágyi 11. sz. tjkben Béki András nevén álló II. 767. hrsz. zsellér legelő £s erdő illetőségre 67 frt kikiáltási árban ; a szilá­gyi 353. sz. tjkben Béki András és Mis- nyovszky Jánosné szül. Béki Magdolna nevén álló A -f- 961 hrsz. malomhegyi szőllőre és pedig az ebből Misnyóvszky Jánosné szül. Béki Magdolnát illető részre is az 1881. LX. t.-cz. 156. §-a a) pontja alapján 158 frt kikiáltási árban, végre a szilágyi 354 sz. tjkben A -f- 1003. hrsz. a felvett alsó hegyi szőllőből Béki Andrást illető fele részre az árverést 174 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban el­rendelte s hogy a fennebb megjelölt ingat­lanokra az 1889. évi «április hó 9-dik napján délelőtti 10 órakor Szilágy község­házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának l0°/o-át, vagyis 6 forint 70 krt, 15 frt 80 krt és 17 frt 40 krt, kész­pénzben, vagy az 1881. LX. t.'-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazság- ügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt óva­dékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. EX. t.-cz. 170. §. értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleg-es elhelyezéséről kiállított szabály- szerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Váczon, 1888. évi deczember hó 19. napján. A váczi kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Lenkei Andorne

Next

/
Oldalképek
Tartalom