Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-10-27 / 68. szám

Harmadik évfolyam. HELYI ÉS VIDÉKI Megjelenik minden 68. szám. Vácz, 1889. október 27. vasárnap. — Egyes szám ára 10 krajczár. ELŐFIZETÉSI ÁRA: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán elküldve : egész évre ..............................6 fit — kr. fél évre ..................................3 frt — kr. negyed évre...........................1 frt 50 kr. Egyes számok a kiadóhivatalban kaphatók. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vácz, Mária Terézia rakpart 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az elő­fizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. HIRDETÉSEK: Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezmény­ben részesittetnek. Nyilt-tér : sora 30 kr. Bélyegilleték : minden beigtatásnál 30 kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő. Tűzoltóink záró gyakorlata. Igazán kellemes emlékkel és megnyugtató ha­missal térhettünk haza a f. hó 20-án megtartott naagyobb szabású tűzoltó gyakorlatról. Kellemes, mondom, mert a szép fegyelem és .\ z energikus magatartás, mely a kivonult csapat- é iái észlelhető volt, valamint annak rendben tartott ) zerei valóban kellemes benyomást gyakoroltak a ■ zemlélőre; megnyugtatónak mondom a hatást, r: nert a figyelmes szemlélő lelkében nem maradha- o ott a legkisebb kétely sem a technikai ügyesség Dáttára, hogy egy nagyobb tűzvésznek a gyakor- atát bemutató kis csapat bármi körülmények kö- ött is elejét képes állni s nem kell rettegnünk j ittól, hogy komolyabb vész esetén primitiv oltási nódokkal, annyi sok szomorú emlékű város sorsára íj utunk. A gyakorlat délután 2'/2 órakor kezdődött Ir. C s á n y i János tűzoltó főparancsnok vezetése datt a főúti laktanyában. A nagy s^ámú jobbára ntelligens szemlélő közönség előtt Együd Lajos tlparancsnok vezénylete alatt a csapat előbb rövid Pskolagyakorlatot mutatott be, az egyes fecsken- ’ők le- és felszerelése körül. Azután dr. Csányi János főparancsnok, a tető b is az ablak helyiségek előzetes kipróbálása végett i legénység egy részét az emeletes laktanya tető- 9 ;etére és a toló létrára rendelte. Az iskola-gyakorlatok megtétele után kezdő- lőtt a gyakorlat legérdekesebb része a támadás. A gyakorlatot tevő tűzoltó csapat e czélból dsszavonult összes szereivel a Barátok-terére s az idott vészjelre a vészjelző sipok fuvása mellett in- íen futó lépésben, a lovas fogatok vágtában, köze- edtek a vész színhelyére, a kaszárnya udvarára. A támadás a kaszárnya hátsó (Duna felőli) ré­széről történt s alig nehány másod perez alatt ott A „Yáezi Hírlap“ tárczája. Emmának. i. Nem mondtam én soha, nem vettem ajkamra Ezt a szót — szeretlek. Óh, mert szivem hangos dobbanásaiban Régen föllelhetted. Hogy miért nem vallók, hogy miért nem kérlek Tudod azt is régen: Hiszen te is szeretsz: szeretsz némán mint én Kincsem, mindenségem. II. Boldog az a szellő, körülcsókol téged, Boldog az a sugár, ablakodra téved, Boldog a porszem, mely lábad nyomán támad, Boldog az árnyék is — vígan fut utánnad, Boldog a féreg is, közeledben repked, Vidám zümmögéssel futja körül termed. Boldogok mindnyájan; én vagyok csak árva El vagy te én tőlem mindörökre zárva. III. Mikor künn járkáltam az erdőben veled A piruló rózsa Szendén ránk borula, S nem láthattak meg a kandi irigy szemek. Te már nem jössz vélem, de kimegyek ismét Nem is borulnak rám A napnak alkonyán Mosolygó virágok, rózsák, bokrok, cserjék. Doktor Ferencz. | láttuk az elég magas tetőn a minden oldalról elő- ! szökő vizsugarakat. A régi gárda egyik jól kipróbált embere T óth Ferencz csővezetö a tetőt, mint valami kényelmes nyerget ülte biztosan s egész otthonosan érezve magát a széditő magasban önérzetes nyugalommal dirigálta a kezei között tartott sugár csövet; a toló létrán pedig veterán bajtársa Huszár József sie­tett segitségére nehéz munkájában; mialatt az egyik gyalog-fecskendő a mellék épületen markirozta az oltás munkáját. Az első rajt Eg'yüd alparancsnok, a másodikat Imrey osztályparancsnok, a harmadikat Mill- mann pénztáros, a Dunához rendelt fecskendőt Prohászka fecskendő mester, a mászókat pedig Christophóry mászó alp. vezényelte. Kellemesen lepett meg bennünket azon körül­mény, hogy tűzoltóink — a feltételezettt vízhiá­nyon aként segítettek, hogy legerősebb szivatyu- jokat az 500—600 lépés távolra eső Dunára vitték s vezető tömlőkön alig egy pár perez alatt köz­vetlenül a Duna szolgálta a vizet a legmagasabban működő fecskendő számára. Röviden jeleztük a gyakorlat főbb mozzana­tait, azon tudatban, hogy az ügy iránt érdeklő­dők a gyakorlat lefolyásáról személyesen is meg­győződtek. Ezek között ott volt maga városunk polgár- ! mestere is, ki a gyakorlat elejétől annak végéig a legnagyobb figyelemmel kisérte a kis csapat min­den mozdulatát és hogy a feltevés igazán minden izében példás és szabatos kivitelével teljesen meg volt elégedve, — eléggé tanúsítja már az is, hogy — a tűzoltó főparancsnoknak külön kifejezett el­ismerésén kívül — az egybehívott és megjelent tűzoltókat a főparancsnok utján jól végzett munká­jukért megvendégelte. Minek következtében a tűz­oltók főparancsnokuk vezetése alatt a kaszárnya Első vadászatom. Azon korban voltam, mikor az embernek az orra alatt pelyhesedni kezd az álla. A vakácziót az alföldön töltém boldogult nagybátyám, régi ven­dégszerető úri kastélyában, ki nemcsak szenvedé­lyes, de szerencsés vadász is volt s ebbeli örömé­nek tág tere volt ezernyolezszáz holdas birtokán. Folyton nógatott, biztatott, lelkesített a vadászatra, de bezzeg én féltem a puskától, tudva hogy még a disznóláb is elsül ügyetlen ember kezében, hát még a puska olyan szamár kezében, mint én voltam. Végre a sok gúnyolást megunva, elhatároztam — nagy remegve — hát ha a gentryhez tartozik, úgy felcsapok Nimródnak, csak nem nyel el a puska, se pedig valami ugrifüles nyúl meg nem esz. Volt J nagy hűhó ebbeli kijelentésemre. Nagynéném sütött- főzött, hogy vadásztáskám megtömhesse; a fegy- I vérről bátyám gondoskodott. A granárium padlásá- I ról előhozatott egy ősrégi, egycsövű, rozsdás flintát. No gyerek, ez éppen jó lesz neked; jól hord, biz­tosan talál még ha becsukott szemmel csettented is el, könnyű, csak egy cseppet rúg. Ez utóbbit j tréfának vettem, mert nem tudtam kieszelni, hogy egy ilyen ormótlan furulya rugdalódzék. Pedig sajnosán tapasztaltam, hogy nagyon is. Puskám már volt, a töltényeket elkészítették, használatát megmagyat'ázták, de nem értettem belőle annyit, mint egy kanászbojtár az ó-héber gramatikából. Társamul szegődött, az érdemekben megvénült, j kegyelemlövéstől ez ideig megkímélt „Mufli“, bátyámnak régi hü szolgájú vizslája. Igaz hogy közelében levő Bárány korcsmába vonultak, hol jól végzett munkájuk után: fecerunt parvum ál­domás. Nem mulaszthatom el a fentebb elmondottak után kiemelni azon valóban meglepő haladást, me­lyet a derék tűzoltók ez alkalommal bemutattak; az okait nem kutatom, mert jól tudom, hogy az ily eredmény csak a korábban alaposan elkészített tervekkel és irányban haladó szakképzett újabb főbb tisztek és a hivatását alaposan átérző tűzoltók együttes munkálkodásának az eredménye lehet. Csak igy tovább! Sic itur ad astral Váczi zenevilágból! Nem akarunk tanácsadók lenni, nem elégedet­lenek a váczi társadalom iránt, hanem tisztán an­nak tovább fejlesztése iránti buzgalmunk az, mely e sorok közlésére késztet. Hogy az idei telünk és farsangunk milyen lesz azt körülbelül gyaníthatjuk. Egyetemi ifjaink kezet nyújtotta, s „vácz vidéki egyetemi ifjak köre“ czim alatt egy test és lélekké alakultak. Czélul tűzvén ki maguknak „Vácz és vidéke társadalmát hangversenyek, felolvasások és tánczestélyek idő­közönkénti rendezése által élénkíteni.“ S ez czél- járól aligha fog megfeledkezni. Nem is akarunk evvel hosszasan foglalkozni, de igen is akarunk oly dolgokkal, melyek e mellett nemcsak hogy megállhatnának, de azt mintegy megköveteli a társadalmi élet. S ez nem más, mint a helybeli zenevilág elzárkozottsága. Városunk elég gazdag zenekapaczitásokban, s ezek tanítványokban is, de hogy mennyire halad városunk e téren arról gyarló fogalmaink vannak. Néha fel-felbukkan egy-egy zenevirág, de nem tudjuk milyen fán termett? Hiszen fejlődése korában, mint bimbót nem is is­mertük ? Pedig az ember érdeklődik a virág iránt hátsó bal lábára sánta volt, mert meglőtték/ első jobb lábát a köszvény húzta össze, bal szemére tiszta vak volt, a jobbon pedig öregségi hályog kezdődött. A szőre színe kopott volt, de azért az én első vadászatomhoz éppen alkalmas. Mellettem kullogott folyton, mint valami vén gyermekker- tésznő és vigyázott. Rémlátványoktól és egy garmada elejtett vad képzeletétől izgatottan töltött álmatlan éjszaka után, végre megvirradt a nagy nap, hogy pusztításom és vérszomjam némán mosolygó tanúja legyen. Négy órakor talpon álltam. Rám rakták a sok mindenféle vadász készletet, elemózsiát és egy csikóbőrös kulacsot, a mit a vadászat elodázhatlan, de legpraktikusabb fegyverének tartottam. Feltet­tem zergeszakállas tökfödőmet. mint vadászhoz illik. Még zöld mellényem is volt, még pedig úgy, hogy pikét mellényemet izgatottságomban az ujrafestett zsalukáderre akasztottam. Még egy korty a papra- morgóból, pár parula, fütty és minden szerencse- kívánás nélkül czomboltam kifelé régi esőköpö­nyegből készült kamáslikban. Mellettem kullogott sántán a „Mufli“ vihogva, lihegve, szőrehagyott csonka farkát kalinpálva zsirhagyta ikráimhoz. A nap, mint valami tányérrózsa teli arczczal vigyor­gott rám, én meg a délibábon úgy elbámészkodtam, hogy észre sem is vettem, mikor a nádas láphoz értem. Két órai út után, felpakolva, akár egy dunavizes csacsi, jól esett pihenni. Jól esett reggeli után, a flintámat tettem harczképes állapotba, meg­töltöttem, mikor a „Mufli“ olyant ugrott rajtam keresztül, hogy majd hanyattestem. No a jégen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom