Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-07-01 / 27. szám
Vácz, 1888. VÁC ZI HÍRLAP. Julius hó 1. Azon szédelgők, kik napi kenyerüknek tartják a járatlanok megcsalását, megtámadják a vagyoni létei biztonságát. Azért a szédelgők ellen a legszigorúbb rendszabályok alkalmazása mindnyájunk érdeke, a rendőrség kötelessége. A város kellő közepén könyebb a védekezés; nehezebb a sorompókon kivül. Azért a felügyelet itt legyen pontosabb s az eljárás itt legyen erélyesebb. A sorompókon kivül csapott vásár leggyakrabban kárára esik a termelőnek, városunknak pedig mindenkor; mert a ki kivül adja el gabonáját, hely pénzt sem fizet. Mindezeket azért, soroltuk fel épen most, hogy rendőrségünk figyelmét a piaczon űzött visszaélésekre fel hívjuk épen akkor, mikor a visszaélések leg- nagyobb mértékben való íizésének ideje elérkezett. Jubileum. Az aszódi ág. evangélikus algymnásium száz éves fennállásának Örömünnepét f. é. junius hó 27-dikén az algymná- siurn és Aszód város közönsége nagy fénynyel ülték meg. A szép ünnep fényét a vidék úri közönségének az egyetemes felügyelő, pest-pilis-solt-kiskun megye, a pestmegyei ág. ev. esperesség, a magyar tudományos akadémia a „Kisfaludy“ és „Petőfi" társaságok és Vácz város képviselőinek megjelenése nagyban emelte. A m. tud. akadémiát és Kisfaludy társaságot Gyulai Pál, a Petőfi társaságot Szán a Tamás képviselték. Városunkból Korpás Márton tanácsos, helyettes polgármester, dr. Freysinger Lajos, kir. közjegyző, dr. Csányi János ügyvéd és Lencsó Sándor haszonbérlő városi képviselők vettek részt az ünnepségen. A szép ünnep fényét a nagy közönség mellett a megye, az ev. esperesség, az iro dalom képviselői emelték megjelenésükkel. Az ünnep reggel 8 órakor kezdő dött, midőn a város és vidékről összegyűlt közönség kivonult a kartali-ut sző gellésénél fölállított diadalkapuhoz, hol Prokopius Zsigmond takarékpénztári igazgató fogadta báró Podmaniczky Gézát, mint az intézet kegyurát. A diadalkaputól a menet a vasúti indóházhoz vonult, hol a fővárosból érkező küldötteket várták. A vonatkéséssel indulhatott el, miután százakra ment azok száma, kik részt akartak venni az aszódi gymnásium ünnepében. Itt üdvözölte igen szép beszéddel br. Podmaniczky Géza Földváry Mihályt Pestmegye alispánját, mint az evangélikus esperesség felügyelőjét. Földváry alispán meghatottan válaszolt, mondván: ő nem ünnepeltetni, ő ünnepelni jött Aszódra, mint a gymnásiumnak 50 év elő'ti növendéke, ki Petőfivel együtt volt aszódi tanuló. Fáy Béla, Gyulai Pált és Szana Tamást üdvözölte, mint az akadémia, Kis- faludy-társaság és Petőfi társaság küldötteit, erre Gyulai Pál válaszolt. A bizottságnak itt nagy és fárasztó munkája következett, az elszállásolás és kocsik rendezésénél — itt is, mint mindenütt — Maj- thényi István tűnt ki fáradhatlan munkásságával és előzékenységével. — Szép látvány volt a 250 kocsiból álló hosszú menet, mely a fellobogózott utczákon haladt a városba. Midőn a menet a Petőfi térre érkezett, megkezdődött a mozsarak dörgése. 10 órára érkezett meg Ácsáról br. Prónay Dezső, az evangélikus egyház fő- fel ügye lője, kit a gymnásium tanári kara és iskola-bizottság élén Földváry Mihály- lyal üdvözölt. Ezután a templomi ünnep következett. Láng Adolf főesperes hálaadó imája után Petry Gyula gymnásiumi tanár olvasta fel az intézet 100 éves történetét. A templomból a menet az ez alkalomra fellobogózott gymnásium elé vonult, hol Földváry Mihály pestmegyei esperes- ségi felügyelő és alispán tartá ünnepi beszédét, ezt követték dr. Moravcsik Gyula, Cse ngei Gusztáv és Melczer költeményei. Nagy lelkesedést keltett Kerekes Sámuel emelkedett szellemű ódája, mely kinyomatva osztatott szét a nagy közönség között. Két órakor bankett volt, melyen 300 személy vett részt. Az első felköszöntőt br. Prónay Dezső mondotta a királyra, melyet állva hallgatott végig a közönség. Ezt négy vennyolcz ágyulövés követte. Szóltak még Láng Adolf Prónay Dezsőre, br, Podmaniczky Géza Podmaniczky Leventére, Fáy Béla Gyulai Pálra, Földváry Mihály Majthényi Istvánra, Gyulai Pál a gymnásium felvirágzására, Majthényi István Bossányi Lászlóra, Bossányi László Földváry Mihályka. Az alispán felköszöntőjében kítüntetően megemlékezvén a vácziakról, kik jubiláló gymnásiumuk ünnepén való megjelenésükkel az aszódiak iránti tiszteletüknek adnak kifejezést, dr. Freysinger Lajos az összes jelenvoltak által elismeréssel fogadott csinos válaszban megköszönte az alispán figyelmét, s kijelentvén azt, hogy Vácz város a szomszédjában végbemenő cultur- mozgalmak iránt közönbös lenni nem szokott, az aszódi ev. algymnásium felvirágzására ürité poharát. Ebéd közben az alispán felolvasta br. Podmaniczky Frigyes levelét, melyben ez rokonszenves hangon őszinte sajnálatának ad kifejezést, hogy az aszódi ev. algymnásium száz éves fennállásának ünnepén részt nem vehet és dr. C zettle r Antal kinevezett váczi székesegyházi kanonok le- levelét, melyben ez megköszönvén a szives meghívást az alispánnak megküldötte az aszódi ev. algymnásiumban 1835/6-dik tanévben Koren István tanár alatt készült irkáját, melynek előlapjára még tanuló korában feljegyezte azon tanulók neveit, kik 1835/6 évben Koren István tanítványai voltak azon sorban, amint az Öreg tanár tanszéke körül helyet foglaltak. E szerint jobbján Nikodem, Valentini, Neumann Károly, Dömők Lexi, (Elek), Józsi, Pali, Osztroluczky Jani, Petrovich (Petőfi) Sándor, Jakubovic'n (Kemény) Jani, Miska, Horváth N. és Károly (az akkori káplán testvérei), Horeczky Samu és Gedeon, Schubert (Petőfi társa, kimaradt, mészáros lett), Krupecz, Szokolay, N. Gyula, Deutsch Jakab és Henrik, — balján: Sárkány Samu, Boross Sándor, Gábor, Esz- tergályi Miska, Földváry Miska, (alispán. — Szerk.) Csörföly Lajos, Jungmann, Be nedicty Pali, Hankovszky Miska, Gál Dani, Révész, Fityka Károly, Poitis Lajos, Witz- thum, Bosko, Schweichla, Rózsa (mendi- cans), Czetler Antal (váczi kanonok. — Szerk.) és Sándor ültek s összesen 39 en voltak. Az ünnepélyt este táncz követte. Párisi történet. (A szép Margót-ról.) Irta : Boross. Egy gyönyörű szőke gyermek aranyszínű göndör fürtökkel sétált Páris legné pesebb u'czáin negyven évvel ezelőtt, egy óriást vezetve, ki mankón járt. A gyermek olyan szívhez szólón tudott könyörögni, azok a mélyvizű kék szemek annyi fajdalmát fejeztek ki a még alig nyolcz esztendős gyermek egész lényében. Nem haladt el senki mellettök, a ki egy pár garassal meg ne szánta volna őket. így tartott ez nehány esztendeig. Az óriás sokat keresett a kis gyermek bánatos dalaival és mikor egy szép napon azt veszi észre, hogy a kis Margit éjjel megszökött tőle, a mi óriásunk is letette a mankót, elhagyta Párist és még most is ott él Saint-Cloudban összekoldulgatott vagyonának kamatjaiból. A mankót sem használja már harmincz esztendeje, a mióta a kis Margit megszökött tőle. Nem csodalatos dolog-e az, hogy egy óriás harmincz évvel ezelőtt, fiatalon, mankón járva koldulgat, vénségére vagyont szerezve mankó nélkül él tisztes jó módban ? Az egész dolog igen egyszerű. Ez az óriás valahol meglátta azt a szép kis i göndöihajú gyermeket a kit Marguerite- nek hívtak. Magához édesgette és koldulni járt vele. Hogy a közönség jobban szánakozzék rajta, arra való volt a kis lánynak siránkozó hangja és hogy a hatást az összhang is növelje, koldus-mankót vett a kezébe. Marguerite Bellangert, mikor a koldustól megszökött, szülői megtalálták és minden igyekezetök daczára nem tudtak belőle jóravaló leányt nevelni. Pedig ök büszkék voltak családjuk tisztességére. A szép Marguerite otthonról is megszökött és egy külvárosi színháznál hosszabb ideig volt statiszta. A színházba is addig jáit, mig egy dúsgazdag braziliai észre nem vette, ki halálosan bele szeretett. Nem volt olyan kívánsága a szép „Margot“- nak (igy keresztelte őt imádója,) mit meg nem tett volna érte. A szép heteket is megunta Margót és minden áron az operához kivánt szerződtetni. A braziliai nem sajnálta magas összeköttetéseit és pénzét s a Margot-t ezek ié\én szerződtették is az operához. Persze nem volt soha szerepköre, mert nemsokára belátta maga is, hogy az ő hangja nagyobb hatást keltett a boulevardokm, mint a színpadon. Az operát is otthagyta. V i c hy b e kívánkozott. Hallotta, hogy ott nyaral a császár s ott üdül a császárné. Ő még nem látta őket közelről. A braziliai ezt a kívánságát is teljesítő. A császárnak feltűnt Vichyben a Margót gyönyörű égkékszinű szeme. Mindenütt nyomában volt a szép lánynak, de a braziliai úgy féltette, akár a szeme fényét és igy a császár nem juthatott közelébe. Mikor Margót imádójával ott hagyta Vichyt, a császár azt mondotta Eugéniáe szavakat, a boldog férj karjára fűzvén bájos menyasszonyát, a terembe vezeti. — Kis menyaszonyom igen hosszan tartott, fivére szerencse kivánatának felsorolása. Vagy volt valami titka? Lássa olyan féltékeny az én szivem magára! A menyasszony neheztelését mutató arcz- czal haragosan emelé szép szemeit fiatal férjére, s egész melegséggel súgja neki e szavakat: „Felteszi rólam, hogy Ön előtt van titkom is?u Nincs, — arról beszéltem véle, a mit említettem is, hogy szüleim ellenzik, sőt apám kereken kijelentette, hogy soha sem engedi meg, hogy fia az ő kasznárjának leányát vegye nőül. Szegény fivérem kétségbeesett, s képzelj*-, — nagy Isten! ne hagyd el őt, — sut fogja idegesen ... a halállal foglalkozik. H igy je el úgy szánom szegény Faludi Bőskét. Gondolja csak, úgy szeretik egy. mást, — és úgy alkottak egymásnak rózsás jövőt, mint mi, — esküvőjüket is velünk egyszerre akarták megtartani, — s mindent szétszakította a szülői gőg. En úgy szeretem BÖskét mint testvéremet, olyan szelíd, ami ritka egy bájos szép leánynál, — kedves, mint egy kis dallos madár, járása, magatartása íonsé ges, szive, lelke olyan mint az enyém}; hiszen ismeri Böskét, s mégis jó apám meg nem engedi Lászlónak, hogy családunkba felemelje, úgy hiszem, hogy a rang a szerető sziveknél nem jöhet számításba. Sajnálom Lászlót, de lássa kedvesem nem mi hozzánk illő, hogy esküvő napján Ilyennel tépelődjiink, közben hévvel isókolá meg kis felesége, kacsóját, — majd mgitiink a dolgon, majd rá vesszük az jpeg urat, s reményiem, hogy nem fog ,ovúbb ellenkezni, ha mi ketten fogjuk kérni, hogy ne szakítsa szét azt a két szi vet, melyeket két fiatal adott egymásnak zálogba a sirig. Feledjen el most mindent, csak arra gondoljon, hogy mi egymásé lettünk . . . Még mindenki a gazdag kelengye megnézésével volt elfoglalva, és sejtelme sem volt arról, hogy a kastély túlsó szárnyába távozó öröm apa és egyetlen fia mit keresnek. Az apa a haragtól reszketve, és fia ki Ítéletét várja, halványan léptek egy kisebb terembe, melyet régente fegyvertárnak használtak, most azonban régi iratok hevertek benne porossan, érintetlenül felhalmozva. A nehéz tölgyfa ajtót alig húzta be maga után a bús komor ifjú, rögtön kemény hangon rivalt reá apja: tulajdonképen mit is akarsz azzal a falusi libával, azzal a paraszt leánynyal? Minden bevezetést mellőzüttt, megvolt győződve arról, hogy idegen fülek nem hallják. De kinek is jutott volna eszébe, ki is mert volna arra gondolni, hogy a kastély ura, leánya esküvője napján vasakarattal leczkéztesse egyetlen fiát. Hirtelen természete és kemény szive nem ismert akadályt és nem tűrt halogatást. A kastély legiinnepiesebb napját sem vette íigyelelembe, szerette mihamarabb lebonyolítani azt, ami akarata ellen volt. (Pedig azt hiszem, hogy egész életünkön át esküvőnk napja a legfelejthetetlenebb napok egyike; legyen az buldog — vagy nem, az lelkünk emlékkönyvéi) ő1 k itörü1h et e11en). Fia nem ijedt meg a szigorú tekintettől, nem a durva hangtól, hanem szerelmében bizva büszkén önérzetesen nyugodtan felelte, hogy Faludi Böskét n ő m rn é a le a- r o in tenni, pedig elég küzdésébe került, hogy elfojthassa ingerültségét apja durva kifejezéseiért. Soha sem fogom megengedni, hogy utolsó sarjam, egy tisztemnek leányát, egy olyan alacsony származású leányt vegyen nőül, midőn a főrangú leányok között is válogathat. Érted-e, hogy sohasem egyezem bele ? — Ha azt akarja kedves apám elérni, hogy fiát szerencsétlenné tegye, megteheti, de ha szivem megtörik e súly alatt, ha nem bírhatom azt kit igazán szeretek, apám lesz a felelős . . . boldogtalanságomtól majd megment ... a golyó! — Te kis lelkű, talán Böskéd adta e szép tanácsot? Azzal ugyan nem ijesztesz meg. Te, — benned nem foly Báthory vér: alacsony gondolkozást! vagy ; — az a hitvány parasztféreg tele beszélte fejedet! Apám ne illesse szegényt e sértő szavakkal nem ismeri milyen angyali lény nem ő az enyémet, hanem én beszéltem tele az ő fejét, hogy legyen nőm, - - kíméletesebben beszéljen Böske felől. IS ezt te mondod nekem? Még leczkéz- tetni mersz egy szolgám leányáért. Vérben forgó szemekkel fuldokola folytatja az apa: kitagadlak mindenből még azt is eltagadom, hogy fiam voltál valaha, ha arról a hitvány teremtésről le nem inon dasz. És ezzel becsap vatnaga után az ajtót távozott a teremből, mintegy negyed órát a parkban sétált, hogy felizgatott kedélyét lecsillapítsa. Hogy kimaradása feltűnést ne okozzon, vendégeihez sietett a terembe hová épen jókor érkezett: a násznép ép akkor készült helyét elfoglalni az asztalnál. A bájos menyasszony is elfoglalta helyit ifjú férje oldalán. Künn a terraszról az esti szellő játszott a hegedű rezgő húr jaival; el-elkapta annak lelkesítő hangjait, hogy a teremben levőkkel közölje. Azt súgták e bangó.k hogy „az az igazi boldog, aki szivért-szivet kapott . . .“ — A menyasszony azonban nem ügyel a hangokra, hanem szórakozottan tekint körül; apjának dúlt vonásiról, erőltetett kedélyéről azt olvassa le, hogy még e napon sem volt kíméletes bátyja iránt. A szegény halovány arczu, reszkető ifjú midőn gondolatait rendbe szedte 's feleszmélt, hogy nem álom volt az a jelenet, mely az utolsó perczek alatt vele s előtte lejátszódott, halkan mormolta fogai között apjának utolsó szavait, majd kitántorogva a teremből sebes léptekkel haladt a parkon keresztül le a kertbe. Menet közben meg-megállt és hallgatta amint a násznép poharai összecsengtek s éltették az ifjú párt. Majd meg szivére szoritva kezeit hallgatta a lágy zene édes-bús accordjait, majd búsultában tova rohan iránytalanul az éj csendes magányába. Mielőtt elhagyta a kertet egy pillantást vetett az ősi kastélyra, hol boldog gyermekkorát élte, s a honnan kifizetett azért, mert szeretett. Egy ablak mélyedésében kedves gyöngéd anyja vonásait pillanatotta meg, mintha hivogatólag integetne feléj.e. Már-már néhány békülő lépést tett a kastély felé, majd megint visszafordult ismét s mint a kit boszú vezérel szeretettjei ellen elszánt haraggal sietett a mezőkön keresztül. Amint menne, rohanna az útszélen fáradtan lihegve dűlt egy terebélyes tölgy derekához. A nyájas hold szende fénye világította meg a körülötte levő tájat. Az ifjú lehajtja fejét, még egyszer azon gom
