Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-06-24 / 26. szám
VAcz, 1888. VÁC ZI HÍRLAP. Junius hó 24. Francziska mint szülők. Német János nagyapa. Temetése a vigasztaló rokonok, jó- barátok és ismerősök nagy részvéte mellett f. é. junius 21-dikén ment végbe. — Az elhervadt szép virág koporsója tele volt koszorúkkal s virágokkal. Koszorút helyeztek koporsójára: „Bérma anyja — Szeretett Ilkájának;“ — „Isten veled — Barátunk utolsó reménye; — „Özv. Mak- kayné — Jó Ilonkájának;“ — „Albrecht család — Szeretett Ilonkának;“ — Hauer Zsiga — Stefan Ilkának részvéte jeléül;“ — Péts Sándorné, Schefferné, Racsekné és Meisznerné. Ny. b.! * Budapesti Hírlap. A „Budapesti Hirlap“-nak, a hazai müveit olvasóközönség vetette meg alapját, a lap eleitől fogva megértette a magyar közönség szellemét; minden pártérdek mellőzésével küzdött nemzetünk- és fajunkért, ez egyetlen jelszóval: magyarság'! Viszont az ország legkiválóbb intelligencziája is azonosította magát a lappal, fölkarolva azt oly módon, mely páratlan a magyar újságírás történetében. A hazai sajtóban máig a legfényesebb eredményt a „Budapesti Hírlap“ érte el; legnépszerűbb, legelterjedettebb lapja az országnak. A külső dolgozótársak egész seregén kívül, a szerkesztőségnek annyi belső tagja van, a mennyivel egy magyar lap sem dolgozik; minden rovatot külön vezető gondoz, a helyi tudósítókon kívül, a kik a nap történetét írják. Minden fontosabb bel- vagy külföldi esemény felől rendes levelezőn ki vili saját külön tudósító értesít közvetlenül; a távirati szolgálat immár oly tökéletesen van berendezve, hogy elmondhatjuk: nem történik a világon semmi jelentékeny dolog a nélkül, hogy a „Budapesti Hírlap“ arról rögtön ne adjon hü és kimerítő tudósítást. A ,,Budapesti Hírlap“ politikai czikkeit Ka as Ivor báró, Rákosi Jenő, Balogh Pál írják más kiváló hazai publicistákkal híven a lap független, magyar, pártérdekeket nem ismerő szelleméhez. Politikai hírei széleskörű összeköttetések alapján a legmegbizhatóbb forrásokból származnak. Az országgyűlési tudósitásokat a gyorsírói jegyzetek alapján szerkesztik. Magyarország politikai és közélete felől távirati értesülésekkel látnak el rendes levelezők, minőkkel minden városban, sőt nagyobb községben is bír a lap; a „Budapesti Hírlap“ távirati tudósításai mauap már teljesen egy fokon állanak a világsajtó legjobban szervezett hírszolgálatával. Európa összes metropolisaiban Londontól Konstantinápolyig saját tudósítók vannak, a kik úgy az ott történő eseményeket, mint az elektromos dróton oda futó hireket rögtön megtáviratozzák. A külföldi rendes tudósítókon kívül minden fontosabb esemény felől a szerkesztőség külön kiküldetésü tagjai adnak gyors és bő értesítést. A „Budapesti Hírlap“ e czélokra havonkint oly összeget fordít, mint a mennyi ezelőtt 10 évvel még egyegy hírlap egész költségvetése volt : de sikerült is elérnie, ma a legjobban, leggyorsabban értesülő orgánuma a saj tónak. A „Budapesti Hírlap“ Tárcza rovata Teleki Sándor gróf, Tóth Béla, Rákosi Viktor (Sipulusz) és több kiváló irók közreműködése mellett, a lapnak egyik erőssége s mindig gondot fordít rá, hogy megmaradjon előkelő színvonalán. A napi rovatokat kitűnő zsurnaliszták szerkesztik s a helyi értesülés ismert legügyesebb tudósítókra van bizva. Rendőrségi és törvényszéki rovatai külön-külön szerkesztői a főváros sötét eseményeit és mindig oly hangon tárgyalják, hogy a „Budapesti Hírlap“ helyet foglahat minden család asztalán. A közgazdasági rovatban a magyar gazda, birtokos, iparos, kereskedő megtalálja mindazt, a mi tájékozására szükséges. A regénycsarnok- ban csak kiváló irók legújabb müveit közöljük. Az előfizetés föltételei: Egész évre 14 írt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt, 50 kr., egy hóra 2frt 20 kr. Az előfizetések vidékről legczélszerübben postautalványnyal eszközölhető!: következő czim alatt: A „Budapesti Hírlap“ kiadó-hivatalának, IV. kerület kalap ntcza 10. szám. EGYHÁZMEGYEI HÍREK. * Tragor Antal szentszéki jegyző és egyhm. levéltárnok sződi plébánossá, Rózsahegyi Gyula gymásiumi tanár és egyházmegyei könyvtárnok püspöki titkárrá, Bal ás Lajos szentszéki aljegyző és iktató, jegyzővé és egyhm. levéltárnokká és Bak- say Károly püspöki szertartó ebbéli minőségének megtartásával egyhm. iktatóvá neveztettek ki. Őszintén üedözöljük mindegyiküket előléptetésük alkalmából ! — Si ket-néma in-té-zet-nek. — Mennyi kétszer tiz? — Húsz. Mi azt hittük, hogy : örömében nevet; egyszerre csak elkezdett sirni, de azok a könyek is örömkönnyek voltak. — No de szedje össze magát, mondá a tanítónő ; hiszen örömre van oka, nem sírásra; no látja, megrikatja még a leányt is. A kertész megragadta a tanítónő kezét, és kétszer háromszor is megcsókolta egymás után. — Köszönöm, köszönöm, százszor, ezerszer köszönöm, kedves tanítónő és bocsásson meg, hogy nem tudok egyebet mondani! — De hiszen nemcsak beszélni tud ő szól a tanítónő — a maga lánya írni is tud, tud számolni, ösmeri a legközönségesebb tárgyak neveit, tud egy kis történelmet, földrajzot. Most az elemi osztályban van, ha majd bevégezte a másik két osztályt is, akkor sokkal, de sokkal többet fog tanulni. 8 ha innen majd kilép, valami foglalkozás után is nézhet. Van már akárhány olyan siketnémánk, a ki a boltban áll é.s kiszolgálja a vevőket. — Ma magával viheti leányát — szólt a tanítónő. — Hogyne vinném felelt a kertész — elviszem (Jondoveba, de előbb egyet sétálok Turinban, karonfogvást az én kis néma leányommal ; hadd lássa mindenki 1 Elviszem ahhoz a pár ismerősömhöz, a ki van, hadd hallják ! Oh, milyen szép napom van ma, oh, milyen boldog vagyok! Nyújtsd ka rod at apádnak, édes Gigiám ! A lány, ki eközben visszatért köpenyével és kalapjával, karjaiba csimpaszkodott. — Köszönöm mindnyájuknak, szólt az apa a küszöbön köszönöm mindnyájuknak tiszta szivemből. Még eljövök egyszer, KÖZGAZDASÁG. Az „Equitable“ egyesült államokbeli életbiztosító társaság 1887. évi deczember 31-én: Biztosítási átlag: 2.052.875.639 n. k. márka Vagyoni: 358.610.346 „ „ „ Tiszta nyereségtartalék: 76.943.083 „ „ Uj üzlet 1887-ik évben : 586.598.196 „ „ Külön biztositékok Európában. Készpénzben és Londonban Hamburgban Würtenbergben . Buda pesten Svédországban Épületben : Párisban Madridban Berlinben . Bécsben . . állampapírokban : 416.000 márka 3.383.000 „ 200.000 „ 360.000 „ 400.000 „ 3.200.000 márka ért. 4.800.000 5.000. 000 3.000. 000 Összesen 20.759.000 márka. hogy köszönetét mondjak még egyszer mindnyájoknak. Egy perczig elgondolkodott s aztán hirtelen kikapta magát lánya karjából s visszament, keresgélve a mellényében. A közben mint valami dühös bolond, kiabált: — No hát, én csak szegény ördög vagyok, de ime itt hagyok 20 frankot az intézetnek, ezt a csillogó szép aranyat, — és nagyot ütve az asztalra, ott hagyta az aranyat. — Nem, nem, kedves uram, szólt a tanítónő meghatva, csak tegye vissza pénzét, nem, nem fogadhatom el, csak vegye vissza, nem engem illet. Majd el fog jönni akkor, ha itt lesz a direktor úr, de ő se fogja elfogadni, bizonyos lehet róla. Nagyon sokat dolgozott maga azért az aranyért; — hanem azért annyiba vesszük, mintha elfogadtuk volna. — Nem, nem, felelt a kertész, itt hagyom bizony . . . De a tanítónő a pénzt visszatette a zsebébe, a nélkül, hogy időt engedett, volna neki, hogy visszautasítsa. Ekkor György fejet csóválva belenyu- godot s most hirtelen csókot hányva kezével a tanítónőnek és a nagy leánynak, megint karon ragadta Gigiát s vele együtt szinte kiszaladt a szobából, egyre mondogatva : — Gyere, gyere édes kis leányom, édes néma kis leányom, gyere angyalom ! Es a kis lány felkiáltott az ő vastag hangján : — Jaj mi lyen szé-pen süt a nap)! Az összes nyereség a biztosítottaké. A társaság nyereségfelosztási combinatiói az életbiztosítás előnyein felül kedvező tőke- befektésre is nyújtanak alkalmat. Bővebb értesítést készséggel nyújt az alulirt magyarországi aligazgatóság és minden helyi ügynök. (Váczon a főügynökséget Vitt Manó igazgató képviseli.) A magy. leszámítoló és pénzváltő-banlc mint az „ Equitable“ magyarországi aligazgatósága. Az Equitable életbiztosító társaság magyar- országi Igazgatóságának. Van szerencsém a tekintetes Igazgatóságot értesíteni, hogy az ó-becsei főügynök- ség, illetve Grünbaum Sándor úr közben- jöttével az alulírott napon néhai Karakáse- vics Simon boldogult férjem által az Equitable biztositó társulatnál kötött életbiztosítási kötvényemre tízezer forintot készpénzben felvettem. Miután szeretett férjemnek alig 1 lj2 évig tartott biztosítási idejét a szerencsétlen sors csaknem egészen egy Jiosszú és súlyos betegséggel tölté ki, és Önök a biztosítás lebonyolításával irántam a gyászával eléggé elfoglalt özvegy iránt az által, hogy nekem mi lépéseket sem téve a biztosított össze get 25 nap alatt folyó va tették igazán kíméletes, gyors és előzékeny eljárást tanúsítottak. Ennélfogva kötelességemnek ismerem köszönetét és teljes megelégedésemet Önöknek kifejezni. Kelt Mohol, 1888. évi ápril hó 9-én. Özv. Karalcásevics, szül. Vissy Mariska, a volt rnoholi körjegyző özvegye. Az adriai biztosító társulat múlt hó 30-án tartotta Triesztben közgyűlését s egyúttal 50 évi fennállásának ünnepélyét, melyben több kitűnőségen kívül a társulat magyarországi osztálya intézője báró Podmaniczky Frigyes valós, belső titkos tanácsos és országgyűlési képviselő is részt vett. Hazánk lakossága méltó érdeklődéssel viseltetik ezen társulat iránt, mert azon társaságok egyikéhez tartozik, melyek a nemzetgazdaságilag oly felette fontos és üdvös biztosítási intézményt hazánkban meghonosították és terjesztették. Az adriai biztositó társulat öt évtized óta működik hazánkban s mikénti működése jellemzéseid elég felhoznunk, hogy kezdettől fogva mindvégig a nagyközönség meleg rokonszenvében és pártfogásában részesült. Ennek természetes következményeként a társulat mindinkább gyarapodott, fejlődött, úgy hogy mostanság az osztrák-magyar monarchia egyik legnagyobb és legtekintélyesebb intézetéhez tartozik. A társulat jelenleg élén álló vezérférfiai pedig biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy a társulat ezentúl is megfogja tartani azon állást, melyet magának pontossága, lelkiismeretessége és igazságossága által kivívni tudott. A társulat 1887 évi zárszámadásai és mérlegeiből a következő fontosabb adatokat vesszük ki: az életosztályban 1887. évben kötött tőke biztosítások összege 9.657,496 frt, a kötött járadék biztosítások összege pedig 33.037 frtot tett. Az életbiztosítási állomány az év végé vei 45.555.050 írtra rugó tőke és 120.803 frtrarugó járadék biztosítást mutat fel. Ennélfogva a tökebiztositásnál 3.750.286 frt, a járadékbiztosításnál pedig 28.717 frt gyarapodás mutatkozik. A díjbevétel ezen osztályban 2.082.231 frtot tett, tehát meghaladta a múlt évit 326.274 írttal. Plalál és életesetek után 831.815 frt fizettetett ki s ezenkívül 223.206 frt rezerváltatok. Ezen osztálybeli díjtartalék *9.043,103 frtot ért el, a tavalihoz kepest 887.887 frt emelkedést mutat fel. Az elemi biztosításoknál: a díjbevétel 8.015.810 frtot tett; vizbiz- tositásokértkiadatott 3.280.539frt,károkért kifizettetett 5.939.822 frt, ebből 2.224.105 frt a vizbiztositásokra esett. Ezenkívül függő károk számára rezerválni kelletett 211.296 frtot. A díjtartalék a társulat saját számlájára 1.477.012 frt tett a tűz és 10.829 frtot a szállítási osztályban. A jégbiztosítás 450.000 frtot tevő ■ külön díjtartalék változatlanul maradt. Az időbeli dijak tárczája 18.606.845 írtra emelkedett. A társulat által fennállása óta kifizetett károk összege kerek 141 millió frtot tesz. Az összmérleg 292.39 L frt 08 kr. nyereséget mutat fel; ebből a társulat 50 ik évfordulója alkalmából 10.000 írttal a társulati hivatalnokok takarék és ellátási pénztár részesittetett, a többi pedig részvénykénti 52 frt osztalékra fordittatik. A társulat tartalékai 1887 év végével tettek (a 4 millió frt részvénytőkén kívül, melyre 1.600.000 frt befizettetett) 11 x/2 millió frtot. NYILT-TÉR. 3HZöszön.etn.37-il-o'á.rLÍté,s. Mindazon testületek, egyletek, rokonok, ,7 j° barátok ismerősek és mindazok, kik fe- -£ lejthetetlen emlékű kedves leányunknak T Stefan Ideának í. e. junius 21-dik napján n végbement eltemetesénél való készséges megjelenésükkel szülői sziveinek fájdalmát lí keresztény szeretettel enyhítették, fogadják hálás köszönetünket Váczon, 1888. junius 22. Stefan Ferencz és neje. I^Iöszörietn.37-ilT7-á.rxitá.s. JÓ barátimnak és ismerőseimnek, kik fii felejthetetlen Sándor fiam temetése alkal- j mából megjelenésükkel szivem fájdalmát H enyhíteni iparkodtak, valamint Boross et Samu és Vadass József uraknak, kik fii gyászbeszédeikkel igaz fájdalmaknak adtak fij kifejezést, úgy a fiatalságnak, mely a ko- -o porsó körül mély részvétet és tiszteletet Is tanúsított, ez utón mondok forró köszönetét, .1: Váczon, 1888. junius 22. Dr. Steiner Márton. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Dr. Csányi János. Van szerencsém a n. é. közönségnek be- -9i esés tudomására hozni, hogy a BOESZÉSI .ST'S) SAVAJIIlJVIZBŐt nagyobb raktárt tartok. A viz közvetlenül a forrásnál frissen ne töltetik és egyenesen szál 1 ittatik üzletembe, amiről a szállító levelek megtekintése mellett bárki szerezhet magának meggyőződést. — Minthogy pedig e vizet Í9 jutányos áron bocsájtom áruba, és pedig: g lx/2 1- borszékit üveggel 30 krért 1 „ „ „ 24 „ 7> 18 kérem a n. é. közönség szives pártfogását. .íj Váczon, 1888. május hóban. Millmann Géza j kereskedő 4 — 6 Vácz, Halpiacz. HIRDETÉSEK. ———a»a»»«««««»a—— Sl—Sl *1 >1 05: «JV SOA.1080J [.t'BApn •iifsmo qouc.j sa sajrmpipq a[ajnapumi Ulílrtjw *f»* 1áW 'tmIdt?zsÁ3o,C3 sa a.tadid qqquipp|3a[ it iiinMlditz^AiiaAqy1 I ** ‘ * ■ 1 “ * MI I «•*> qirSoj STiApo uj paqiozsqtuqj TiScnino ppntq jup’azs sipistán prqtmzsini 1? |a,C[l[am ‘>(.>q|,io|<|) i>l'omo|üoj soa.io8o( IJBApn [«Woj'Sf'tt m>i 5:0 «ly •qau.ia/Cu juizs .taqa; oSoXSn.i qttSoj n |pH[ani ‘qqaj[aApaq -3a| sa qqoipaf.taj[aSa[ t: jzq>[ qo[0Apa>[ podSoj n k«.iodSoj SOA.TOSuj IJPApil (Id«,| 1« mm c*j: i:.iy vazs ojpzspSoj ompqq "no[a itptmtq qoiraldttzsSof ozqrq uasaiua[[3>( n qaApaq, unkáim siuiniiuio.iy soa.io3oj i.ntApn m>i ss i-'.j i w*y •n.nisiqiu.iazuoq so o.ipspqssujjáj fttzs n 'ti.nisip.npuxtjzsp qitSoj i! .íozs pimusipi •uaqqaÁ'iaSaiiiaAn ‘isíy jzkimIííoj u;.ioi|piMiy soajoSoj UUApn u>l ofi sp[3a| ti ‘j.ij 1 qauqqasiq v ‘.iq oi *I qiniqzotqüd X3tui u n.iy 1 •jpuisTifnjSo; 11 izsaa lafnp) sa jsnqSoj r. inssujfaj pttStizs U3[jnmaqaq 1 j'nzs b i:l'i![OAip.[a p'BS^poq'ö.iai qq3oj tt iíjppi?3íiap\[ uazs 0|ttA.inzuoq j -3oj S9 -fnzs qqapoApaqSai 11 ipo ao Ok í>zjaJ'yzs ui.iüi||i:uv ' SOA.1080J unApn r» r >a s so.uoSqi uttApn <l<Io,| •» f 1(1 soa.ioSoj i.vBApn 'lit'M ’I* soa.ioSoj i.ntApn •IiI'M •» ‘I* ■•><! fl> 3 : :- ■ ű A. j