Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-08-12 / 33. szám
I i ] II ÉVFOLYAM. 33. szám. VÁCZ, 1888. AUGUSZTUS 12. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ...................................... 6 frt — kr. fél évre ............................................ » _ » negyed évre ..................................... 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 5S7. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések : sora (négy hasábos garmond sor) Nyilt-tér : sora 30 kr. Bélyeg illeték : minden beigtatásnál ..................... A nyugta-bélyeg külön fizetendő .... 30 kr. í Heti vásáraink. Városunk haladásának legfontosabb >.) tényezője heti vásár tartási jogositvá- rL nyunk. Magunknak annyi szántóföldünk sincs, cl mint a mennyire mi magunknak szük- 3 ségünk volna. Gabonát nemcsak hogy n nem termelhetünk kivitelre, de még ma- g • gunk is arra vagyunk utalva, hogy má- g soktól vettel fedezzük szükségletünket. Iparczikket ellenben iparosaink annyit jí készítenek, hogy azokkal négy-öt ily vá- <‘i rosnak szükségletét is, mint a milyen a a mienk, könnyen elláthatnák. És ez ipar- ) czikkeknek nagyobb része leginkább a .a szegényebb falusi nép számára van ké- a szitve. A váczi ember, ha valami i p a r- 0 czikkre szüksége van, amúgy is Buli), .dapestről vett áruval fedezi; bár ez 9 eljárását már csak azért sem hagyhatjuk ü megrovás nélkül, mert iparosaink elha- n nyagolása által a finomabb iparczikkek Ä készítését városunkból teljesen kiirtjuk. Kereskedésünk csak a helyi forgalmat T'‘'közvetíti, csak arra való, hogy, ha vala- íí mire szükségünk van, ne kénytelenittes- a sünk a termelőhöz fordulni, — helyünk d be hozatja. Szőllőinket a filloxera rovar elpuszti- )j tóttá. A kereskedő, ki borainkat azelőtt messze-messze vidékről felkereste és d borainkért itt hagyott pénzével lökést r: adott a forgalomnak, — már-már ki sem néz a gőzkocsi ablakán, mikor Vácz alatt elhalad. . Hová lennének iparosaink, ha a vidék földmivelő népe feléjök sem nézne? Hol adnák el termelvényüket ? Miből fedeznék háztartási szükségletüket? És ha az a falusi földmivelő nép jobb piaczot találna a mienknél, honnét vennénk az élelmi szereket szükségleteink fedezésére? Hozatnánk másunnét hajón vagy vasúton ? Hiszen itt vagyunk a Duna és a vasút tövében. Ha iparosainknak helyben nem akadna vevőjük, iparczikkeiket más városok vásáraira lennének kénytelenek hordani, ami nagyon természetesen a termelés költségeit tetemesen emelné. És tekintve, hogy iparczikkeikkel más városokban csak országos vásárok alkalmával jelenhetnének meg, két eshetőséggel! kellene számolniok: ha azt akarnák, hogy a kezeikben a pénz szaporán forogjon, vásárról vásárra kellene járniok, — ha csak a közelebbi nagyobb városok vásárain jelennének meg, ritkán látnának pénzt áruikért. Ha a környékbeli földmivelő nép nyers terményeiből egy szemet sem hozna helyünkbe, magunknak kellene érte menni, ha csak éhen veszni nem akarnánk, mert a magunk termését kurta idő alatt felemésztenők. Igaz, hogy a bajon a forgalom csakhamar segítene. Ha olcsóbban adnók iparczikkeinket s e mellé azok még jók, gyakorlatiasak és tartósak is lennének, eljönnének értök messze földről is. És ha jól megíizetnők a nyers termények árát, rövid idő alatt kapnánk más vidékről is, még pedig a legszebbet, a legjobbat. Minthogy azonban minden gazda arra törekszik, hogy szükségletét minél olcsóbban fedezze, terményeit pedig minél magasabb árban értékesítse: kétségtelen, hogy az iparos akkor van legkedvezőbb helyzetben, ha szükségleteit otthon fedezheti és áruczikkeit otthon adhatja el. Mikor a falusi földmives behozza terményét, azért hozza be, hogy eladja, mert meg van szorulva. Vissza nem viszi, ha még annyit vészit is rajta, mert kétszer nem lopja vele a napot, no meg azt sem venné szívesen, ha azt kellene hallania, hogy amije termett, nem tudta elsütni. Akár melyikünk veszi meg ennek terményét, bármily keveset, de nyert a vételen. És amit a vételen eként valameny- nvien nyerünk, az a mi vagyonyunkat gyarapítja, azzal mi lettük gazdagabbak. Az eladás sikerét azonban a termelő sem szereti kizárólag a véletlenre bízni, meg a vevő sem a vétel sikerét. Csak olyankor megy piaczra az eladó, mikor arra számíthat, hogy vevőre is könnyen akad és a vevő is csak akkor néz utána, mikor a szokásos helyen megjelenik az eladó. Hogy az eladó és vevő egymással rövid idő közökben és tömegesen találkozzék, a heti vásár a legkedvezőbb alkalom. Idén, de a termelő a pénzt, melyet eladott terményéért kapott, nem szokta hazavinni. Itt hagyja azt az utolsó kraj- czárig rendesen. Abból vesz magának ruhaneműt, füszerszámot és minden egyebet, a mire háztartásában és gazdaságában szüksége van. Helyükbe jön iparosainknak a vevő. A mi eladni valója van, jó áron eladhatja, mert a ki venni akar, azért jött, hogy vegyen, kétszer nem töri barmait egy darab ruháért, inkább megadja érte azt az árat is, a mire az iparos tartja. így aztán iparosunk azon felül, hogy munkáját értékesíti, az eladáson is nyer. Igaz, hogy munkájának értéke a tiszta nyereséget is beárnyékolja úgy, hogy nehéz ezt amattól elkülönítenie : mindazonáltal a nyereség kétségtelen; azon haszon pedig, melyet ily módon az egész város nyer, tekintélyes összeget képvisel. Minthogy e kettős nyereségre a heti vásárok nyújtanak alkalmat: bizonyos dolog, hogy heti vásártartási jogunk tekintélyes vagyoni érték, melynek sértetlen fentartását megvédeni, minden váczi embernek kötelessége. Minden oly intézkedés, mely heti vásárunk forgalmát emeli, hasznunkat neA „Yáczi Hírlap“ tárczája. Nem az boldog . . . Nem az boldog, kinek háza Kincsesei aranynyal teli; Nem az, a ki a természet Minden titkát ismeri ; Vagy ki szükséget nem szenved, S mégis óhajt kincseket, Hogy a világ bámulhassa: Hidd el, boldog nem lehet! Kit a csapás, a mely éri, Mélyen megtör kehliben; Kinél a boszúnak vágya Nem alszik el csak pihen; Ki még most csak nyarát éli, S alig várja a telet, Szeretné a jövőt tudni: Hidd el, boldog nem lehet! Sah. Kopasz bérezek közt. Csend honol a zordon tájon, Lelkem elvész bús csendjében, S mint kegyetlen nehéz álom Terhe alatt roskad éltem. Lelkem kihalt, vad mint e táj Szivem minden húrja úgy fáj S mint a bánat, ha által, jár Nyög mint siró éji madár. E vidéknek némasága Vagy zordona bántja lelkem?! Bús minden lomb, holt az ága Mintha kelne átkos telken, Átkok hona az én lelkem S rajta a hú mégis terem. Átkaimra ha eszmélek, Felsírok a zugó széllel. Néma vagy táj, élettelen, irív.ai mér a rém erő. Kebled csupasz szirtet terem, Bár ősz fejed eget verő. — Ha rád nézek, ír agam látom És tudom, hogy búm nem álom, Melytől fájó szivem telve, Zokog halkan, mint bús gerle. Harmat, eső távol tőled Szenvedésem s búm tanyája! Jó temető zordon öled, Hol nem zöld az öröm fája; Csalt- szerelmem ide rejtem, Hervadt lombja vesszen velem, És locsolja könyem árja, — Mig a halál szűm bezárja.-yAz árendás leánya. III. Az alkalom csak hamar kínálkozott, melyben Ödön szándékát megvalósíthatta. Emma nővére névünnepére összegyűltek annak ismerősei barátnői az egész környékről. Kellemesen eltöltött nap után egy kellemes est következett, melyen mindenki igyekezett minél kedélyesebben eltölteni az időt. Táncz, ének és bobókás játék felváltva követék egymást, az ifjú és öregek részvéte, hozzá járulása mellett. Mulatott mindenki, a mint csak egy vig társaságban mulatni lehet. Mindenki el volt foglalva, ki egygyel ki mással, és a mikor már minden kigondolható bohóságot kimerített a vig társaság, megszólal egy ezüst üde hang : dal, csak dal az mi még hátra pnaradt, mi lelkesít, mi igaz hévre gyújt. Emma a nap hősnője volt, ki indítványozott és kezdett meg minden dalt. Soká soká folyt a dal, majd vígan az érzelmek határain túl csapongva, majd meg szomorúan bánatosan; mig végre ez is elveszté varázs hatását és minden csendesedni kezdett; mindenki búcsúzásra gondolt, észre sem vették, hogy túlcsapongó vigságuk közepette árnyként tűnt el a társaságból Ödön és Eszter. Ott hallgatták a kedélylyel viharos öröm kitöréseit, és a bánatos melódiókat a kerti lúgosban. Eszter ! kezdé a csendet megtörve Ödön — mondja meg édesem mi bántja lelkét, mi epeszti néhány nap óta? Látom, hogy szenved, vallja meg mi okoz fájdalmat az én drága kis szentemnek ? Oh semmi édes Ödön; ne aggódjék nincs semmi bánatom; úgy örülök, hogy ön mellett lehetek, csak az búsit néha, ha elgondolom, hogy e nagy boldogság meg is szünhetik, mert ......... Ne titkolja Eszter, kegyed szenved, valami bánat emészti lelkét. Legyen őszinte, ajándékozzon meg bizalmával, talán ketten könnyebben viseljük el a terhet, ha azt megváltoztatnunk nem lehet . . . Igaza van Ödön! Rosszul tevém, hogy eddig is elhallgattam mit önnek tudnia kellett. Hallgattam, mert megszomoritani nem akartam. Ödön én menyasszony vagyok, hetek, hónapok óta, és menyegzőm napja csak vőlegényem határozatától függ. Ez, mi bánatom okozza, mitől rettegek minden percz- ben. Eszter kegyed nem űzhet velem ily gonosz játékot — szólt Ödön, a mint első pillanatra magához tért a lesújtó vallomás hatásától. A mitmondtam önnek Ödön, az nem gonosz játék, nem tréfa. Az komoly való. Hanem figyeljen meg fog érteni. Ez előtt néhány hónappal kezemet kérte meg P-i uradalom bérlője a dúsgazdag Felföldi Mark. Felföldi Mark? mit mond kegyed? Az a Felföldi kinek bűnügyét a törvényszék most letárgyalva mondá ki az ítéletet, mely 6 évi börtön és az elsikkasztott összeg biztosítása czéljából összes vagyonának zár alá vételéből áll. Igaz lenne ez Ödön? Sóhajtott fel köny- nyebbülten Eszter. A vád és illetve most már beigazolt bűnös cselekmény az, hogy a gondnoksága alá helyezett árvák vagyonát elpazarolta és most a számadás közeledésére szökésben keresett mendéket, mi azonban nem sikerült neki, mert megérdemlett büntetését ott várja a törvényszék börtönében. Az elpazarolt vagyon értékét igen tekintélyesnek mondják. Eszter első meglepetéséből alig tért magához, összekulcsolt kezeit az égnek emelé s ajkai oly édes megnyugvással mondák : Köszönöm neked is jó Istenem! hogy megmentettél a nagy gyalázattól, az örök boldogtalanságtól. Azután Ödönhöz fordulva elmondta eljegyzését, és beleegyezését az eljegyzésbe az esküvőhöz miután atyjával ellenkezni nem akart, de elmondta feltételeit is, me lyekhez egybekelését köte, hogy az esküvő napját máig is várja hozományával együtt. Leirhatlan volt a két szerető lélek Öröme, a kölcsönös felfedezésre. Eszter ujjongott Örömében, tapsolva két kis kezével mint gyermek folyton mondogata Ödönnek . „Lat ja édes Ödön igy szűntem meg menyasszony lenni hozományom aran.u Sőt ellenkezőleg drága Eszterem, mond esdeklő hangon Ödön, engedje meg nekem,
