Váczi Hirlap, 1887 (1. évfolyam, 2-26. szám)
1887-10-16 / 16. szám
I. ÉVFOLYAM. 16. szám. VÁCZ, 1887. OKTÓBER 16. I Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ..................................... 6 frt — kr. fél évre ........................................... 3 » — > negyed évre...................................... 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. Elárusító Deutsch M. (a városház épületében.) Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal : Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések: sora (négy hasábos garmond sor) ........................................... 20 kr Nyilt-tér : sora 30 kr. Bélyeg’ illeték : minden beigtatásnál ............................... 30 ki A nyugta-bélyeg külön fizetendő. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Vásáraink. Országos vásáraink hajdan országos ( hírre vergődtek. Fél Magyarországnak iparosai, ló- és marhatartó gazdái megfordultak rajtuk. A forgalom eszközeinek és a vásár- tartási joggal felruházott városok sza- porodtával azonban jelentőségük évről-évre csökkent úgy, hogy a mai t országos vásár már csak árnyéka lehet régi hírnevének. Tagadhatlan, hogy a lényegesen megváltozott mai forgalmi és közgazI dasági viszonyok között nem is várhatjuk azt, hogy vásáraink régi nagymérvű forgalma ismét eléressék; de további hanyatlásukat feltartani érdekünkben, és ha tétlenül nem maradunk, módunkban is áll. Í Vannak viszonyok, melyeket az általános közgazdaság szigorú törvényeinek következetes befolyása teremtett, melyeken épen azért egymagunk nem is segíthetünk. De vannak vásáraink hanyatlásának oly tényezői is, melyeknek javítása által vásáraink forgalmát fokozottabb mérvben emelherjük. A vásárok forgalma a közgazdaság átalános törvényeinek van alávetve. A belkereskedés terjedése mindinkább elnyomja a vásárok jelentőségét; mert mikor az eladni szándékozó vevőt, a venni szándékozó eladót saját lakhelye közelében is talál, nem örömest vándorol messze földön tartott vásárokra. Az az eladó és az a vevő, aki kö- nyebben járható utakon, vagy több kényelemmel és kevesebb költséggel megközelíthető forgalmi eszközök igénybe vétele mellett is elérheti czél- ját, az nem fogja a mi kedvünkért kényelmét és költségeit a mi vásárainkra pazarolni. Azután az a közönség, amely más városok vásárterein több rendet és jobb helyet talál, ahol csak nélkülözheti, elkerüli vásártereinket. Positiv irányban az igaz, hogy nem fejthetünk ki tevékenységet, mert a forgalmat egy bizonyos irányba positiv tevékenységgel terelni lehetetlen; de a forgalom útjában álló akadályokat elháríthatjuk és ez maga elég arra, hogy a közgazdaság törvényeinek következetes hatása a forgalmat ismét vásárainkra terelje. A számtalan tényező közül, melyek a forgalom alakulására hathatós befolyással bírnak, csak kettőt említünk fel, melyeknek javítása által vásáraink forgalmának emelkedését nagyban elősegíthetjük. Az egyik: száraz és vizi utaink jókarba helyezése, a másik: vásártereink rendezése. Legkeresettebb utunk a rádi-ut, és ennek egy részlete a legelhagyatottabb állapotban van, pedig kiépittetésére a megye inség-kölcsönt is bocsájtott rendelkezésünkre. Elhagyatott s esős időben járhatlan állapotban vannak azon útak, amelyek Szilágy, Tót-Gryörkés Püspök-Hatvan irányából vezetnek városunkba. Nógrádmegye déli részén levő közlekedési utak pedig egy-két vonalrész kivételével, esős időben soha sem járhatók. Pedig, ha meggondoljuk, hogy avá- czi járás közönségének nagyobb rész e Budapest piacza felé tart, akkor tisztában lehetünk a felett, hogy vásáraink legnagyobb közönségének közlekedése leginkább a fentebb jelzett s többnyire Nógrádmegye déli részeiből városunk felé irányuló utakra van utalva. / Es ha ezen utak rosszak, s emiatt az azokra utalt közönség vásárunkról kénytelen elmaradni, egy parányit sem csodálkozhatunk vásárunk forgalmának hanyatlásán. Nem kerülheti ki figyelmünket a dunai átkelés nehézsége sem. Az a nehány komp a közönséges napi forgalom következményeit is csak nagy nehezen elégiti ki. Nagy vásárok idején s emellé szeles, viharos időben pedig, midőn a Duna haragos hullámai felfor- ditással fenyegetik a kompon utazókat, épen nem valami bátorságos a dunai átkelés. Oly nehézség ez is, melyen bármi úton-módon segiteníink kell, mert ez irányból 8 —10 vagyonos község folytonos forgalma mozog városunk felé, de a melyet az akadályok egymásutánja minden bizonynyal más irányba terel. Itt vannak vásártereink rendezetlenségünk ősi formájában. Itt egy árok, benne posványos viz, békák tanyája, libák s kacsák legelője, ott egy pocsolya rothadó bűzös posványával, melyben sertések heverésznek. E tér egyátalján nem alkalmas arra, hogy azon vidékünk iparosai áruikat közkézre bocsássák. A főtér maga is sárfészek, pedig itt volna a ruhakereskedők rendes vásári helye. És a Duna partja, a káposzta és zöldség elárusitás fő emporiuma! Valóságos sártenger egész vidéke éles ellentétben a tizenkilenczedik század czivilizacziójával. Mindaddig, mig e bajokon nem segítünk, nincs okunk panaszkodni vásáraink hanyatlása felett. De e bajok oly természetűek, hogy azokon mihamarább kellene segítenünk; mert akkor — midőn a vidék közönsége vásárainkról elszokik, — későn lesz már minden igyekezet. *,) Színészeink. Báródi Károly szinigazgató társulata f. hó 13-dikán (csütörtökön) C s i k y Gergelynek a „C z i f r a nyo ra^o rusá g“ czimü 4 felvonásos színmüvével kezdette meg a „Curia“ vendégfogadó nagytermében előadásait. Az első előadás után elfogultság nélkül elmondhatjuk, hogy a társulat a vidéki szinészet jobb erőiből van össznállitva. A szereplők szerepeiket szabatosan betanulták, s azt be is töltötték. Az egész előadás szabatos összevágó volt minden izében. A darab s a szereplők játéka nagyobb' mértékben megérdemelte volna a pártolást; mint a milyenben részesült. De hiába, arról már ki sem tehet, a közönség ahoz szokott, hogy a bemutató előadáson csak megbízottakkal képviselteti magát, s kiváncsian lesi másnap a kritikát. Azért legjobb volna a vidéki színészeknek előadásaik sorát mindjárt a második előadással megkezdeni. Mindaddig azonban mig erre Ä „Yáezi Hírlap“ tárczája. Ábránd. (K. születésnapjára.) Alkonyaton rózsapiros felhő, Kergeti a madárszárnyu szellő ; Messze-messze nyugatról keletnek, Hol a hajnal s csillagok születnek. Bús felhő a szép napot szerette, Haladt mint a sóhajtás, mellette, Égő vágygyal egymás után szálltak, Mint a szívben öröm és a bánat. Messziről jött a szomorú felleg,, Mint a megcsalt, könnyes arczu gyermek, Kit ábrándok, s he nem telő vágyak Us lakától messze elcsalának. Szeretőjét messze elkísérte, A világot átröpülte érte, Csakhogy, kehién, azon a lángkehien Csak egy perczig édes nyugtot leljen. Szegvári. Hull az őszi harmat . . . Hull az őszi harmat A puszta mezőre, Ha valahogy rajta Újra virág nőne, Pedig hiába hull, Nem nő virág tőle. Mint az őszi harmat A puszta mezőre, Hull szememnek könye Kemériyim földére, Pedig hasztalan hull, Nem virúl ki tőle. Szegvári. Álarcz. Mi szükséges a kereszteléshez? Kérdezték a czigánytól. Három Hiba, more! Csak kettő: viz és ige. Hát isen csak keresteljetek, há nincs gyerek . . . Tréfán kezdem, mert történetem szomorú, nagyon szomorú. Pedig manap ha elszenvedik is azt a komolyságot, melyet bálványunk, a tudomány hierophantjainál úgy mint myrtáinál igényel, ha elpalástolják is vele azt az unalmat, melyet szolgálatában éreznek, attól a komolyitó hatástól rendszerint mód felett irtóznak, melyet a mesterek mesterének leczkéi gyakorolnak rájok — az életéi. Szigorú mester és drága. Kíméletlen is olykor és oly könyör nélküli, kivált midőn elénk áll és azt követeli, hogy rajta, mint próbakövön kíséreljük meg értékét annak ä mire tanított — bölcseségiinket. Ennek a mesternek nevében kérem önöket, ne vessék félre történetemet, mert ha szomorú is, igen tanulságos. Én is kérdésen kezdeném: mi szükséges a házassághoz? Hanem attól tartok, hogy valaki helyesen felel és megfosztja történetemet érdemétől, — midőn azt tanúsítja, hogy régen tudta, miről általa kell vala meggyőződnie. Bár kevésbbé félős, hogy fiatal szerelmesek olvassák történetemet. Pedig ezeknél legtöbb a chance arra, hogy dicsőséggel kerülnek ki azexaminatoriumból. Mégis akadhatnak, kik, ha megtanulták .a házasság jogi definitióját, vagy ha any- nyira ismerik az életet, hogy a codexek követelményein kívül méltányolják még e törvényhozó pandektáit is, el nem feledkeztek ifjúságuk bizonyos hangoltságáról, melyet — legalább akkor — a házasság leglényegesebb feltételének tartottak. Van gyümölcs, mely illatos akár a virág. Tehát mindjárt magát a történetet. Oszkár szereti a szépet. Legaestheti- kusabb értelemben. És hajlama, szépet látni, nyilatkozik is mindenben, miben teheti. Korlátokról sem igen panaszkodha- tik: vagyonos, és minthogy a rend a szépség nem nélkülözhető kelléke, birtoka, gazdasága rendben van, és megengedi, hogy dúsan áldozzon hajlamának. Háza tája, még ott is, hol nem kert, a rendezettség, a csin, az Ízlés mintája. Maga az épület ment azon kicsinyes czi- czomától, melyben többnyire nem a szép szeretete nyilatkozik, hanem a hiúság tolakodik az utczára. De egyszerűségében is arra vall éz épület, hogy gazdája semmi engedményeket sem hajlandó tenni az idők viszontagságának és romboló hatalmának: vakolaton, meszelésen, ablakkereten és ajtófélfán, redőnyön és - kapun sehol legparányibb nyomát sem észlelheted az idő vas fogának. Mihelyt átléptél a küszöbön, érzed, hogy a külső mégis hazug volt: mint igénytelen kagyló értékes gyöngyét, úgy rejtegetik e falak is belsejük drágaságait. Már az előszobában duzzadó és lágy keleti szőnyeg simul lépéssd alá, és kibékülsz az anti-chambrirozás kedélyte- lenségével, ha a fabutorzat remek faragását bámulod, vagy az Ízléses rendezésű cserépedényt a pohárszéken. A szobában sorra fokozódó meglepetés vár: ha itt a bútorzaton vélted a választékos ízlés netovábbját látni, ott már a pompás gobelinek mossák el az előbbi benyomás hatását, hogy ez is a háttérbe szoruljon elragadtatásod előtt a pompás és drága fegyvereken, vagy e kisebb méretükben is remek érczszobrokon, vagy a tárgyaik és tökélyük miatt egyaránt kiváló festményeken; és ha az előcsarnokban szivesen pihent szemed a csinos fayence on, itt mayolicától porczellánhoz és üvegtől ezüsthöz tévedhet : az anyagról megfeledkezel, alakjával versenyez mindannyi a szépség dijáért. És ha a nehéz függönyök közt beáromló, és lágy fénynyé enyhült világban fel- villámlik egy-egy asztallap mozaikján a gyöngyház, vagy rakott müvü ódon szekrények árnyas czikornyái közöl az elefánt- csont : elandalodol az emberi ipar nagyszerűségén, mely Sándor-utján nem egy földrész kincsét ejti zsákmányul, hanem az egész föld kerekségéről hordja össze az anyagot, hogy azon, mint a győző Trophaecunán nagy emlékkövei büszke felirataiban hirdesse diadalát; el azon művészi gondon, mely ennyi mesterség és művészet remekeit egyenlítette ily összhangzó egésszé. Ha végig mentél a múzeumok termein és számot vetsz a hatással, melyet a látottak elméden kívül kedélyedre gyakoroltak, csodálatod hullámainak fenekén majdnem mindig ott találod a sajnálatot is, hogy ennyi szépség, ennyi drágaság tulajdoképen csak igen, igen rövid időre szerepel, mint gyorsan elmosódó látvány a néha egészen értelmetlen bámuló szellemi szemhatárában ; legnagyobbrészt holt kincs. Oszkár termeiben azon megnyugtató érzés melege ömlött el lelkeden, hogy itt minden egyes tárgy él: tulajdonosuk szelleme eszméinek és érzelmének érzékeny szálaival vált egygyé velők. Nemcsak képét tükrözték vissza urok szellemének, hanem mintha ott ragyogna rajtok folytonos tevékenységének derűje is. Oszkár nem volt egyike azon gyermekes elméknek, melyek beérik, ha — mint gyermek ólomkatonáit — bútorunk staffageán rendbe helyezték magok köré, és kik elégülten sütkéreznek azon nimbus sugaraiban, melyet ily remekművek vonnak parányi
