Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Gyermekvárás izgalmakkal - a harmadik fiú Az akkori családokban általában nem álltak meg egy, vagy két gyereknél, szüleim is szerették volna, ha a két fiúnak legalább még egy, de akár több testvére is lenne. Ez a kívánságuk 1934-ben teljesülni látszott, s az örömteli hírről a gyerekeket is tájékoztatták. Érdekes módon, Zoltika volt az, aki kislányt szeretett volna, amit aztán az egész család elfogadott, s mindenki a várható Editke fogadására készült. Az első izgalom áprüisban érte édesanyámat. Egy nagy vihar után békésen üldögéltek együtt, amikor néhány férfi jelent meg nálunk, s közölték: „jöttünk menteni". Ok a szobában észre sem vették, hogy egy villámsújtotta fáról a tűz átterjedt az ő házuk nád tetejére, s a később már szervezett oltás ellenére a tető teljesen leégett. Mivel a padlás téglával volt lerakva, a tűz szerencsére a lakótérbe nem terjedt tovább, a szobák sértetlenek maradtak, így a gyerekeket csak az oltás idejére vitték át a szomszédban lakó főjegyzőékhöz, az éjszakát már a saját otthonukban tölthették. Hazafelé menet Laci csodálkozva kérdezte a leégett tető miatt csupaszon meredő kéményeket meglátva, hogy „mért olyan hossziak a kéményünk?" A ház szerencsére biztosítva volt, így a biztosítási összegből megkezdődhetett az újjáépítés, ami egyben korszerűsítést is jelentett. A négyszobás, összkomfortos ház szeptemberre el is készült, így a megújult, szép otthonban készülhettek a várt kislány megszületésére. Október 24-én azonban nem Editke, hanem Palika érkezett meg, aki ráadásul annyira hasonlított Apukámra, hogy Szemesi néni, amikor kézbe vette, így kiáltott fel: „Jézusom, a mérnök úri” A három fiú, Zolti, Laci, Palika 61
