Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

1 Iregszemcse Hangya Szövetkezet A bevezetőnek némileg ellentmond, hogy a következő történet még­is csak a vagyon gyarapításáról szól, tragikusnak azonban semmiképp nem mondható. Anyuék közvetlen szomszédja is egy jómódú, 36 hol­das paraszt család volt, akik rendkívül takarékosan éltek. Amennyire lehetett, csak olyan ételt fogyasztottak, amit maguk megtermeltek, a má­kos tésztát pl. cukor nélkül ették, mert a mák megtermett, de a cukrot a boltban kellett megvenni. S hogy az állatok takarmányozásán is tudjon valamit spórolni, az asszony a következőt eszelte ki. A kiscsirkéket azzal jelölte meg, hogy a hátsó kis körmüket, az ú.n. sarkantyút levágta, majd amikor azok még éppen átfértek a kerítésen, átdugdosta őket szüleim baromfiudvarába. Anyunak nem tűnt fel a „szaporulat", a jövevények együtt ettek az ő csirkéivel, majd mikor már szép rántani valók lettek, a szomszédasszony megszólalt a kerítés túloldalán. „Nézem eeket a csir­kéket, mer hogy ás gyeles, ais gyeles" (nézem ezeket a csirkéket, mert hogy ez is jeles, az is jeles), vagyis, azok az ő csirkéi, hiszen „jelesek", mivel ő jelölte meg őket. Anyu nem vitatkozott, átadta a jól tartott csirkéket, de azért a történetet megjegyezte. A falusi fiatalok, amikor az idő engedte, vasárnap délutánonként a kocsmaudvaron táncoltak, Anyut ez is érdekelte, s ahogy mesélte, soha nem tudta elcsípni, hogy a lányok távolabb álló csoportjából milyen jel­zéssel kérte fel a fiú a lányt, de mindig az a lány indult el, akit a fiú kivá­lasztott. Azt sajnos nem tudom, hogy ilyenkor is Csócsi prímás zenekara szolgáltatta-e a zenét, vagy csak a saját énekükre táncoltak. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom