Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Ahogy korábban írtam, Anyunak sok kedves, társaságbeli barátnője volt, mégis azt hiszem, senkiről nem beszélt olyan szeretettel, mint Baller nyanyáról. A nyanya, ahogy az egész falu hívta, talán a negyvenes éveiben járhatott amikor Anyu megismerte, de az ő 22 évéhez képest tényleg idősnek látta. Férje az uradalomban dolgozott, ő pedig mosást vállalt az iregi értelmiségi családoknál, de ő mosta, vasalta az uradalmi nőtlen gazdatisztek, pénzügyi alkalmazottak fehérneműjét, de még a frakkhoz tartozó „kemény ümögmellyeket", vagyis a kemény ingmelleket is. Kapcsolatuk Anyuval egészen bensőséges volt, amit nem szavakkal fejeztek ki, hanem az a kölcsönös szereteten és megbecsülésen alapult. Jellemző volt, ahogy megbeszélték a másnap esedékes mosást, a nyanya benézett hozzájuk, kicsit beszélgettek, aztán csak ennyit mondott: „na, akkor áztasson be, aztán hónap máj' gyüök" - vagyis holnap majd jövök. Anyu nagyon szeretett volna kicsit megismerkedni a helybeli néptánccal és néhány népdallal, s remélte, hogy ezekre a nyanya meg tudja őt tanítani, ez azonban, bár az igyekezet megvolt, csak részben sikerült. A nyanya annak rendje-módja szerint elkészítette a köcsögdudát disznóhólyaggal, náddal, ennek ritmusára kezdett járni egyfajta dunántúli ugróst, lábán az ottani viselethez tartozó „cifra tutyival". Kezdte volna az éneket is, hogy „Csőri kanász mit főztél? Tüdőt kábosztával (...) Ha nem köll az öregnek, vágd a pofájáhol" - csakhogy a dallamot sehogy nem lehetett felismerni, mert, ahogy ő maga mondta, „tudja, nekem nincsen áriám!"

56

A népdal kottája Kodály Zoltán Magyar népzene gyűjteményéből