Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
belőlem. Harmadikban, negyedikben László Józsefné tanította az oroszt, ő is nagyon jó tanár volt. A legtöbb tantárgyat az évek során több tanár is tanította, így nem alakult ki az az egy-egy tanárhoz fűződő szorosabb kapcsolat, ami az általános iskolai éveinket jellemezte. Horváth Gézára, Nagy Kálmánné Vadász Kornéliára, az Ivanyos házaspárra, Knoll Jánosra, Krívián Lajosra Léja Etelkára úgy emlékszem, mint jól felkészült tanárokra, és sajnálom, hogy csak az utolsó évben tanított Harmath István, mert az, hogy az orosz mellett németet is tanulhattunk, már a forradalom vívmánya volt. Lőrincz Lajosné Margitka jó szívére egy kedves történet emlékeztet. Sajnos egész életemet megnehezítette az a rossz szokásom, hogy mindig mindent az utolsó pillanatra hagytam, így volt ez akkor is, amikor magyarból egy fontos házi dolgozat megírását kaptuk feladatul a karácsonyi szünetre. Utolsó éjszaka írtam meg a dolgozatot, hajnali öt órára végeztem vele, de ez csak a piszkozat volt. Ezt vittem magammal az iskolába, majd egész magyar órán másoltam a dolgozat füzetbe és éppen az óra végére végeztem vele. Pedagógus lányomtól tudom, amit mindig is sejtettem, hogy a tanár mindent lát, ami az osztályban történik, biztosan látta Margitka is, de mintha csak megvárta volna, míg végzek, csak akkor mondta, hogy „szedjétek össze a dolgozat füzeteket". Még ma is érzem azt a boldog megkönnyebbülést és a hálát, amit a tanárnő iránt éreztem. A gimnáziumi évek történetét nem akartam eddig megszakítani a családunk számára nagyon fontos, 1955-ben történt eseményekkel, amelyekről a következőkben számolok be. Eljött az ideje, hogy Laci és Ágnes összeházasodjanak, s ez 1955 nyarán meg is történt. Az egyházi esküvőt augusztus 21-én tartották a Regina Mundi plébániatemplomban, ahol a szertartást Laci volt osztályfőnöke, Helyes László tanár úr végezte, és az esemény ünnepélyességét a régi iskolatárs és jó barát, Zámbó Pista hegedű játéka emelte. Ebben az időben érlelődött az a változás is, amely végül oda vezetett, hogy a család közel 16 év után elhagyta a Nárcisz utcát, s vele együtt a Nándor-telepet. Boriánék ekkor már véglegesen be akartak költözni a házukba, mégpedig úgy, hogy annak egyedüli lakói legyenek. Ebben az évben Árpád, mint frissen végzett orvos állást kapott Veszprémben és ezzel együtt kiutaltak számára egy lakást az időközben felépült Hóvirág lakótelepi házak egyikében, Lacinak pedig Szélesi János igazgató ajánlott fel egy lakást az EDÁSZ székház (ma Veszprém Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara) első emeletén. Ezeknek a lakásoknak a csere-beréjével végül úgy rendeződött a helyzet, hogy mi mentünk az ÉDÁSZ székházba, Laciék 163
