Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Latin röpdolgozat. Brusznyai tanár úr javításával, osztályzatával és kézjegyével, anyukám aláírásával Életének tragikus vége után nagyon sokan írtak róla, én ehhez csak any- nyit tehetek hozzá, hogy ő, aki a tudásával, a hitelességével vívta ki tanítványai tiszteletét, szeretetét, ugyanígy tanítványait ő is csak a tudásuk és főleg emberi értékeik szerint ítélte meg. Soha nem nézte, ki honnan jött, viszont amit nem tudott elviselni, az a nyegleség, az üres fennhéjá- zás volt. Örülök, hogy ismerhettem őt és ereklyeként őrzöm azt a megsárgult latin röpdolgozatot, melyen az ő javítása és kézjegye szerepel. A gimnáziumi évek alatt a korábbi jó tanulmányi eredményeim már egyre inkább csak a humán tárgyakra korlátozódtak, de magát az iskolát továbbra is szerettem. Szívesen tartoztam az osztály közösségébe, vettem részt az énekkar életében. Szerettem azt a fajta diák humort, az iskolának azt a légkörét, amely - legalábbis a mi időnkben még - azonos volt azzal, ahogy Karinthy Frigyes leírta a saját diák korát a „Tanár úr kérem" című könyvében, amit mi a testvéreimmel szinte betéve tudtunk és sokat idéztünk. Osztályfőnökünkre, Kehrer Gyulára leginkább az általa szervezett osztálykirándulások miatt emlékszem. Egy gyönyörű szeptemberi napon voltunk Tihanyban, amikor már potyogott a mandula és a lombok is kezdtek színesedni, Gézaházát is egy iskolai kiránduláson ismertem meg, 1957 májusában pedig egy három napos kiránduláson ismerkedtünk Pécs és környéke nevezetességeivel. Gyuszi bácsi szenvedélyes turista volt, hétvégeken járta a környék turista útjait és festegette újra a lekopott jelzéseket. Mihályi Károly orosztanárunk volt elsőben és másodikban és bár nagyon szigorú volt, óráit kifejezetten élveztem, mert olyan volt, mint egy jó edző, addig gyötört, míg a legjobb teljesítményt ki nem hozta 162
