Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Az apró örömök mellett az élet egyre nehezebbé, a politikai légkör egyre nyomasztóbbá vált, s ennek jelei újra megmutatkoztak a mi családunk életében is. Ebben az időben kezdődtek el a kitelepítések, melynek elszenvedői ugyan nem voltunk, mégis kihatottak ekkori életünkre. 1951- ben, egy februári napon ÁVO-sok jelentek meg nálunk egy Boriánékra vonatkozó kilakoltatási paranccsal. Az indoklás az volt, hogy nekik Hajmáskéren is van lakásuk, ezért jogtalanul használják a veszprémi lakást. Gabi néni egyedül volt otthon, a férje Hajmáskéren dolgozott, Árpád Pécsett volt az egyetemen, Tibor gimnáziumban. Az ÁVO-sok nem sokat késlekedtek, a holmijukat teherautóra rakták, és Gabi nénivel együtt vitték Hajmáskérre, a szobáikat pedig lezárták és lepecsételték. Amikor Tibor hazajött az iskolából, Anyu azt se tudta, hogy mondja meg neki, mi történt. Ebben az időben nem csak Laci lakott Budapesten, hanem Pali is, aki ott járt iskolába, így Tibor nálunk maradt az év végéig, szobáikba pedig egy ÁVO-s család költözött egy négy éves kislánnyal és egy két éves kisfiúval. Azóta próbálom megfejteni, hogy ezek az emberek, akikkel a mindennapokban minden konfliktus nélkül éltünk együtt, hogy tudták megtenni azokat a szörnyűségeket, amelyekről tudjuk, hogy megtették. Velünk nagyon kedvesek voltak, egy alkalommal még meg is hívtak engem Székesfehérvárra, a férfi nő- véréékhez. Az asszony, ha a piacra ment, hozott nekem egy-egy játék cserépedényt, vagy más apróságot. Egy alkalommal a férfi ezt mondta Anyunak: „Tudja Mérnök nénje, hogy egész jól feküsznek maguk odabe' minálunk?" „Na, hála Istennek" - mondta Anyu, mert akkoriban bizony nem volt mindegy, hogy fekszik valaki odabe' őnáluk. A család talán egy évig se lakott nálunk, ugyanis találtak egy még szebb házat a Rainprecht ligetben, ahonnét a Cziegler családot telepítették ki és az ő helyükre költöztek. Az asszony még meg is hívott bennünket Anyuval, és büszkén mutatta, hogy milyen szép lakásuk lett. Cziegleréknek viszont társbérlőik is voltak, Kádi Gábor „telekkönyvi betétszerkesztő előadó" és neje, akiket hozzánk költöztettek. Ez a felállás aztán végig fennmaradt, amíg a Nárcisz utcában laktunk.

Anyu szemtanúja volt egy másik, nagyon szomorú kitelepítésnek, amelyik a szomszédunkban játszódott le. Látta, amikor a teherautó elindult az idős Beöthy tábomokékkal, akik magukkal vihették néhány bútordarabjukat, s így a teherautón egy magas támlájú kanapén ültek, ölükben két kis kedvencük, Pici és Muki, egy göndör- és egy simaszőrű fekete tacskó, így indultak az ismeretlenbe. Ahogy Anyu mondta: „Olyanok voltak, mint egy elűzött öreg királyi pár."

153