Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Edit néni pedig az I. számú Általános Lányiskola alsó tagozatában kezdett tanítani. Amikor 1950-től kötelezővé vált az orosz nyelv oktatása, de ehhez felkészült tanárok még nem álltak rendelkezésre, szlovák nyelvismerete és fiatal kora alapján őt választották ki a tantestületből, hogy az egy szakos általános iskolai orosztanári diplomát megszerezze. Ez számára is előrelépést jelentett, az iskola pedig személyében egy kiváló tanárral gazdagodott. Általában szerettem a nyelveket, talán valami elő is bukkant abból, ami az orosz gyerekektől rám ragadt, így szívesen tanultam az oroszt. Az Edit nénit követő Markó Frigyesné, Magda néni hasonlóan jó orosztanár volt.

Kovács Istvánná osztályfőnökünk történelmet, földrajzot tanított. Biztos nem az ő hibája volt, hogy ezek a tantárgyak nem tudtak nagyon lekötni, pedig felnőttként érdekelt a történelem, a topográfiát is kifejezetten kedveltem. Ezeken kívül az éneket is ő tanította, amit mindig szerettem.

Szívesen emlékszem vissza rajztanámőnkre, Kaptay Antalné, Vilma nénire. Az énekkart Lantos Magda, zeneiskolai zongoratanárnő vezette, a néptánc csoportot pedig testnevelő tanárnőnk, Zágon Sándomé, Manyi néni. Mindkettőben szívesen vettem részt.

A tízpercekben elég sokat mozogtunk az udvaron. Nem tartoztam a vagány, fiús lányok közé, szívesebben ugróköteleztem, vagy vettem részt szelídebb játékokban, de azért az „Adj király katonát" játékból, vagy a „sudarazásból" szégyen lett volna kimaradni. Télen irigységgel vegyes csodálattal néztem azokat a lányokat - köztük De Chátel Évát - akik bátran siklottak a kissé lejtős, tükörfényesre csúszkált jégpályán.

A veszprémi Szabadság tér az 1950-es években

148