Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Megemlítem még Hámán József szabómestert, aki hosszú évekig varrt nekünk, Vándorfi asztalost, aki a fiúk rekamiéját is készítette, és egy na­gyon fontos mestert, Csonka János festőt, aki az Apu által elkészített ba­babútoraimat festette be. Szegény Apu, biztos mindig az utolsó pillanat­ban készült el ezekkel és vitte sietve Csonka bácsihoz, lelkére kötve, hogy karácsonyra okvetlenül legyen kész. A festék épp, hogy megszáradt, és emiatt maradt meg bennem az az emlék, hogy a karácsony festékszagú- Csonka János mesterségbeli tudását olyan igényes munkák is bizonyítják, mint a saját gyülekezete református templomában 1949-ben elvégzett fes­tés mellett a szószék aranyozása, majd később a Regina Mundi plébánia- templomban a főoltár festése és aranyozása. A történet szép folytatása, hogy a református templom időközben megkopott aranyozásait több mint 60 évvel később a lánya, Csonka Ibolya újította fel. A Károly templom fal­festményeinek restaurálása is Csonka János munkáját dicséri, amit már idős korában, 1984-85-ben lányával közösen végzett el. Ennek a munká­nak elismeréseként kapta meg II. János Pál pápa áldását, amely a szentatya megbízottja útján érkezett el hozzá, és ma Ibolyának féltve őrzött kincse. Az 1947 karácsonyát megelőző adventben már a lelki felkészülésre is súlyt helyezett akkori tanítónőnk, Mater Czirják Mária. Jócselekedetek­kel, imádságokkal, kötelességeink fokozott teljesítésével készültünk Jézus születésének ünnepére. A szüléinknek készített kis ajándékok is ezt a ké­szülődést tükrözték, papírból kivágott ingecskékbe bevágott kis három­szögek behajtásával jelöltük a teljesített feladatokat. Karácsonyra az isko­lában is kaptunk egy zacskó finom süteményt, amit az apácák sütöttek, de az alapanyagokhoz hozzá kellett járulni. A karácsony az eredeti családi hagyományok szerint zajlott, a karácsonyfa az úri szobában a földön állt, ebédre készítette Anyu tésztával a halászlét, vacsorára rántott halat és az ő csodálatos diós és mákos bejglijét, amihez foghatót azóta se ettem. Én pedig megkaptam azt a babát, amit olyan szemléletesen írtam le a Jézus­kának küldött levelemben, s minden baba megkapta a kért kabátot, sapkát és mackónadrágot. Amikor a csengetésre bemehettünk a karácsonyfához, először elénekeltük a Mennyből az angyalt, imádkoztunk is és csak utá­na nézhettük meg az ajándékokat, de mivel nálunk nem volt szokás az ajándékok becsomagolása, már éneklés közben felmérhettük, ott van-e a nekünk szóló ajándék. Éjféli misére az egész család együtt ment az Angol- kisasszonyok templomába. 1948-ban sok rendezvényt szerveztek az 1848-as forradalom centenári­umának jegyében. Ezek közé tartozott a Zeneiskolák Országos Szövetsé­ge által rendezett I. tanulmányi verseny, amelyen az elődöntőbe jutottam. 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom