Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Apu számára a munkaidő soha nem a napi nyolc órát jelentette. A háborút követően, már április első napjaiban megkezdett hálózat- építő munka, majd a faluvillamosítás éveken át tartó munkálatainak szervezése és irányítása rengeteg feladatot adott Apu számára. Anyu sokszor kérte, hogy délután már ne menjen vissza az irodába, hiszen otthon is szükség lett volna rá, de ő ebben hajthatatlan volt. Azt hiszem, nem csak kötelességből tette ezt, de szenvedélyesen szerethette is a munkáját. Ami az otthoni feladatait illeti, azok közül az udvartakarítások emlékezetesek számomra. Remek szervező készséggel vezényelte le ezeket a nagytakarításokhoz hasonlóan közösen végzett munkákat, mindenkit mozgósított, de mindezt úgy tette, hogy inkább játéknak, nem pedig munkának tekintettük ezt a feladatot. Ezekbe az udvartakarításokba beletartozott a háztartásban keletkezett hulladékok összegyűjtése is. „Ezt vidd a cserép osztályra, ezt a bádog osztályra" - hangzottak Apu vezényszavai, de ahogy felidézem, egy ládába is belefért az a néhány törött üveg, rossz födő, és más hasonló lim-lom, hiszen műanyag még nem volt, a papírt felhasználtuk a tűzrakáshoz, a fa hulladékot szintén elégettük, a zöld hulladék pedig a komposztba került, sőt ebből még a tyúkok is kaphattak. Akkoriban a háztartásokban eléggé elkülönült az asszonyok és a férfiak feladatköre. Nekem úgy tűnt, hogy bár Anyunak sokszor jól esett volna egy kis segítség, azért alapvetően nem bánta, hogy Apu nem az a konyhában kotnyeleskedő típus. Ezt azért gondolom, mert volt az ilyen férjekre is egy remek kifejezése, egyik-másik barátnőjéről azt mondta: „Tudod, annak olyan Katuska ura van", amiben én éreztem egy kis pejoratív felhangot. Apu egyáltalán nem volt „Katuska", két konyhai tevékenység emléke mégis hozzá kötődik. Az egyik a húslevesben főtt velős csontból a velő kiütése, majd szétosztása a pirított kenyereinkre, a másik a héjában főtt krumpli hámozása, természetesen a saját bicskájával, eközben ugyanis lehetett nassolni, bekapni egy-egy karika megsózott krumplit. Talán a diákköri tízóraik ízét idézték föl benne ezek a falatok, főleg, ha mondjuk egy kis kacsazsír is adódott hozzá. A krumpli hámozáshoz, vagy más, kettesben végezhető tevékenységekhez én is sokszor csatlakoztam, és ezek az együttlétek később alkalmat adtak arra, hogy közben megtanuljam Aputól a görög ABC-t, egy latin mondást, vagy egy-egy idézetet a klasszikus magyar irodalomból. Jól szórakoztunk az ő nyelvi játékain, de volt olyan ógörög nyelvtani szabály, amit én az oroszban is használni tudtam. Kedvelt játéka volt, hogy az erre alkalmas magyar szavakat „görögösítette", 120
