Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Veszprémi lettem - Tél a régi Veszprémben és körülötte

Törött ródüval a nagy lesiklások után. Személyek balról: Lechner Pali, Börzsönyi Pistuka, Chátel Ágnes, Hadházy Jóska, Chátel Jutka, Flock Baba, Lechner Ági, Chätel Evi (1947)

A téli sportolások közepette a mégoly kemény teleken is alig éreztük a hideget. A szakaszos fűtésű lakások házi munkáihoz jobban befogott fiatalság edzettebb is volt a megfázással szemben, inkább helyi fagysérülésektől kellett óvakodni. Egy 1942 januárjában készült fényképem is őriz egy ilyen emléket. A jégpályán mínusz 17 fokos hidegben előbb éreztem, hogy fázik a fülem, majd úgy tűnt, hogy megszoktam. Otthon vettem észre, hogy a jobb fülem érzéketlen az érintésre, sőt hajlításra görbe is maradt. Két nap múlva kivörösödve földagadt, s éppen akkor kellett képet csináltatnom a cserkészigazolványomba. így lett dokumentum a szamárfüles fényképem.

A hideggel kapcsolatban említem, hogy diákkorunk idején általános szokás volt a fiúknál a rövid szárú nadrág viselete. Az öltönyök is rövidnadrággal készültek, a cserkészruha is rövidnadrágos volt, csupán a felnőtt cserkésztisztek viseltek térdnadrágot. Úgyszintén a 15-16 éves fiúk is áttértek a térdnadrág viselésére. A hosszú nadrág 16 éves kor után jelezte a felnőtté válás kezdetét. Hosszú nadrágot viseltek továbbá azok a fiatalok is, akik az elemi iskola elvégzése után iparos pályára készültek tanoncként. A rövid nadrágos fiúk hosszú harisnyás lábszárát télen a felöltő takarása védte, legfeljebb sportoláshoz használtunk melegítő nadrágot. Azt hiszem manapság azt még nehezebb elképzelni, hogy abban az időben szinte kizárólagos volt a nők szoknyaviselete. Ma még nyáron is nadrágban járnak a nők.

57