Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Veszprémi lettem - A háború árnyékában
Tizenhárom éves koromig a szüleim nem engedtek a háztól távol munkát vállalni, de otthon alaposan befogtak, főleg a kerti munkákba, hisz azok is sürgős és szezonális feladatok voltak. Tizennégy éves koromtól fogva a tanszünetekben különböző munkákat vállaltam a kínálattól és lehetőségektől függően. Voltam csemetekerti munkás, adrémázó9, kisegítő a fogyasztásmérő-hitelesítő állomáson és hasonló. Némi elégtételt is adtak ezek a kis pénzes munkavállalások arra gondolva, hogy besegíthetek a család anyagi gondjainak enyhítésébe a háborús létviszonyok súlyosbodása közepette. Fokozódott a drágaság és az áruhiány. Ahogy testvéreimmel növekedtünk, egyre többet kellett fordítani ruházkodásunkra és élelmezésre. A közszükségleti cikkek, élelmiszerek árukínálatára a szűkösségen túl a silányság is jellemző volt, mindent alárendeltek a hadigazdaság érdekeinek. Az 1944. március 19-i német megszállás után a szövetséges hatalmak már Magyarországot is ellenséges hadműveleti területnek tekintették, s egyre gyakoribbakká váltak a ténylegesen pusztító, amellett a lakosságot is állandóan rettegésben tartó, tömeges méretű angolszász bombázások. Visz- szafogottá vált a korábban virágzó társasági életünk, lakásunk vagy munkahelyünk óvópincéinek közelében maradtunk. Több száz négymotoros nehézbombázó repülő erődöt magába foglaló kötelékeinek hullámai vonultak el felettünk fél órán át monoton mély dörgéssel, a 8000 méter magasból visszatükröződő napfénycsillogásban. Noha Veszprémet stratégiai célpont hiányában szerencsénkre nem támadták meg ezek az Ausztriába tartó kötelékek, halálfélelmet mindenesetre keltettek, valahányszor csak felüvöl- töttek a szirénák. Mindezek következtében, továbbá a hadi cselekmények és elhurcolások fokozódó emberáldozatainak tényére is gondolva, a fizikális nélkülözések mellett erős pszichés nyomás is megviselte a lakosságot. Az első német katonával történt személyes találkozásomra 1944. szeptember elején került sor. Egyedül voltam otthon, illetve a ház előtt sétáltam, amikor egy Fliegerunteroffizier10 baktatott felém hátizsákkal, kezében egy cédulát tartva édesapám nevével és címével. Kisiskolás német nyelvtudásom segítségével hamar tisztáztuk, hogy ő egy műszaki altiszt „Prüfmeister"11 beosztásban, a veszprémi repülőtéren fog szolgálni A háború árnyékában 9 Villanyszámlák gépi címzése 10 Repülős altiszt 11 vizsgamester 58
