Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Az utolsó(?) tatárjárás

Amikor elhallgattak a gyalogsági fegyverek, feljöttünk a pincéből. A szomszéd úr konyhájában voltunk, amikor belépett az első szovjet katona. Földszínű ruhában, piszkosan, borostásan elegánsnak nem nevezhetném, de ez természetes, fronton volt, nem divatbemutatón. Kezében dobtáras géppisztoly. Első szava egy kérdés volt,,germánszki?" Azzal szerencsére nem szolgálhattunk. Az asztalon valamilyen sütemény volt. Kínálták, de a fejét rázta, viszont levett a polcról egy nyers tojást, feltörte, megitta és ment tovább. Attól félt, hogy megmérgezzük?l Aztán néhá- nyan még bejöttek németeket keresni, de semmi rosszat nem tettek. Még később megismert óragyűjtési szenvedélyüknek sem hódoltak. Az első vonalban nem értek rá a civilekkel foglalkozni, katonaként viselkedtek.

Egyszer csak a távolban nyugat felől egy légikötelék közeledett. Az élen haladó gép hirtelen oldalt billent, majd zuhanni kezdett. Eltalálták volna? De mégsem, mert egymás után ugyanott, ugyanezt tették a többiek is, majd még láttam, amint hiánytalanul húznak újra felfelé. Zuhanóbombázók voltak, szerencsére távol Veszprémtől.

Ennek a látványnak a hatása alatt lézengtem az udvaron, amikor valamilyen fegyvertől származó, egybefolyó, iszonyatos erejű üvöltést hallottam. Ezt a „hangszert" még nem ismertem. Azt hittem, hogy a változatosság kedvéért most a németek tisztelnek meg valamivel. Reflexszerben hasra vágódtam a ház fala mellett. Csodálkoztam, hogy a most már mindenfele nyüzsgő oroszok nem keresnek fedezéket, sőt jól mulatnak rajtam. Egyikük nevetve oda is szólt nekem: „nicsevó, katyusa." Nem láttam a sorozatvetőket, de valahol a közelben kellett lenniük.

Az első benyomásaink nem igazolták a rémhíreket. Lehet, hogy ők sem rosszabbak a németeknél? Először csak egy apróság jelezte, hogy azért van némi különbség. Mielőtt a nagybátyámék elmenekültek, vettünk két kis malacot. Az egyiket ők megsütötték útravalónak, a másik nekünk maradt tartalékként. Szegény most rémülten visított, mert vitték kérdezés nélkül. О lett nálunk az első hadizsákmány.

Átvonult rajtunk az első vonal, jött utána a második, harmadik és csak az Isten tudja, hogy még hányadik. A németeknek három napra volt szükségük a visszavonulásra, a szovjetek nyolc napon át követték őket megszakítás nélkül. Eleinte nagyobbrészt gépkocsikon, később inkább gyalog, szorosan egymás mögött. Azelőtt nem gondoltam volna, hogy ennyi ember egyáltalán létezik, s ráadásul mind idejön.

Az UTOLSÓI?) TATÁRJÁRÁS

91