Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
A végjáték
sikfele tudatos propaganda. Valószínűleg, különösen eleinte, nagyon keserves lesz, de idővel csak konszolidálódnak a viszonyok. Nekünk pedig csak ez az egy hazánk van". Ebben és apám józan ítéletében megnyugodva végül elaludtam. Reggel átmentünk a szomszédba. Ott valamivel erősebb és mélyebb pince volt. Több család összebújt, mintha ez valamilyen védelmet nyújthatott volna. Egy német páncélos még mindig ott állt a szomszéd kertben. Egyszer csak odajött hozzánk a parancsnoka és kérte, hogy szavait fordítsák magyarra. Aztán katonásan a következőket mondta:- Ma ideérnek az oroszok. A harckocsimat nem hagyom el. Üzemanyagom nincs. Saját érdekükben segítsenek szerezni, mert különben kénytelen leszek itt védekezni, de akkor ebből az utcából nem sok marad. Futótűzként terjedt el a hír, ahányan, annyifelé rohantak. Egy óra múlva nagy megkönnyebbülésünkre, tisztelgett a páncéltoronyból és a harckocsi csörömpölve elvonult. Ez bizony meleg volt. Élet-halál kérdés nekik, de lehet, hogy nekünk is. Veszprémben szerencsére csak utóvédharcok voltak. Délelőtt egyre többször és egyre közelebb szólaltak meg a kézifegyverek. Egyszer kimerészkedtem az utcasarokig, de gyorsan visszahúzódtam, mert egy német rohamlöveget láttam folyamatosan tüzelve a főúton robogni. Gondoltam, ahova ez lő, onnan válasz is jöhet. Egy idő múlva újra előbújtam a pincéből. Szerencsére egy-két másodperccel lekéstem a saját halálomról. Még csak a fejem ért a talajszint fölé, amikor pár méterrel előttem egy akna csapódott be. Puha volt a talaj, az akna belefúródott, ezért a repeszeit nem vízszintesen terítette. Ezekkel az oktalan hősködéseimmel ezúttal nem dicsekedtem el a szüleimnek. Már csak egyszer, és nagyon óvatosan kukucskáltam ki. Harcoló katonát akkor láttam először közelről és remélem utoljára. A bombatölcsérünkben egy német hasalt és géppisztollyal lőtt kifelé. Erre már tényleg végleg visszavonultam. Ha innen már géppisztollyal is van kire tüzelni, az oroszok sem lehetnek ötven méternél távolabbra. Még lábdobogást is hallottam, távolodó fegyverzajt, aztán rövid időre elcsendesedett a környék. Nem láttam, mások mondták, hogy a német katona a szomszéd kertben elesett. Egyszer csak dél tájban egy addig soha nem hallott idegen hang: davaj, davaj... 90
