Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Lélegzetvétel bombázásokkal

A katonák jók voltak hozzánk, még házhoz is szállítottak. Hanem Kamilla néni a légitámadások elöl vidékre költözött. A házmester viszont ellenvetés nélkül ideadta a lakáskulcsát.

„Berendezkedtünk", amit úgy kell érteni, hogy összetoltuk a lakás bútorzatát, s az így nyert szabad térre egymás mellé fektettük megmentett matracainkat. A lakás ugyanis egy szoba-konyhás volt, ami tökéletesen megfelelhetett egy nyugdíjas özvegyasszonynak, de mi kissé szűkén voltunk.

Ráadásul egy héten belül külön-külön megérkezett Erdélyből Toncsi és Jóska bátyám, mindketten állapotos feleségükkel. Erre a „társadalmi életre" már Kamilla néni is csak hazajött, mert ezért még a bombázások veszélyét is hajlandó volt vállalni.

Az egy főre jutó légköbméterek száma konvergált a nullához. Ez különösen éjszaka okozott heringeffektust. Vagyis olyan távol voltunk egymástól, mint az említett halfajta a dobozban.

Az egyetlen ágyban, - a sajátjában — természetesen Kamilla néni aludt, s neki késő éjszaka, vagy hajnalban, mikor hogy, akadt kinn elintéznivalója. Csakhogy a mindenhol alvó emberek között még világosban sem lett volna egyszerű mutatvány a közlekedés.

Egy ízben Toncsi bátyám hangjára ébredtem:- Kamilla néni is nyugton maradhatna legalább éjszaka.- Micsoda modor ez? Apáthy Pál így nem viselkedne. Ő talpig úriember, karakter minden vonalon. (Azóta is rejtve maradt előttem az illető úr kiléte, de nyilván az ö magatartása lehetett az úri viselkedés etalonja.)- Lehet, de Apáthy Pálnak nem ül Kamilla néni hajnalban a fejére.

Elég neveletlenül elröhögtem magam. „Kezdeményezésem" visszhangra talált. A méltatlankodást általános nevetés váltotta fel. A végén már a „sértettek" is felismerték a helyzet komikus oldalát.

Tulajdonképpen az egész szituáció akár kedélyes is lehetett volna, ha nem dübörög felénk és felettünk a háború.

Itt éltem át először a környéket is célba vevő, komoly, nagy amerikai bombázást. A bérház udvarán több részre osztott, elég erős óvóhely volt, de telitalálat ellen aligha nyújtott volna védelmet.

Ekkora égiháborút még nem próbáltam. Nehéz elfelejteni a közeledő kötelékek semmihez sem hasonlítható, átható, mély, időnként lüktető, lassan mindent betöltő, fenyegető moraját. Aztán az itt tekintélyes zenekart alkotó légvédelmi tüzérség sorozatokra szaggatott, elkeseredett ugatását, majd a becsapódó bombák hatalmas dörrenéssel kísért rázkódásait. Időnként úgy éreztük, hogy az egész föld reng körülöttünk.

73