Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
Hihetetlenül szerencsés véletlen
- Maga meg mit bámulja a pofámat?!- Várom az ezredes urat.- Én vagyok, láthatja.- Fegyverbe!!- Most már hagyja a p...bal Hivatta az őrparancsnokot, lebarnította, amiért „vak embert állított őrségbe" és apámat leszerelték. Valószínűleg ez mentette meg a Don-kanyartól, minket pedig attól, hogy elveszítsük családunk hajóját a történelem viharában oly józan körültekintéssel vezető családfőnket. 1941-ben megszületett Marcella húgom, méghozzá elég izgalmas körülmények között. Későbbre várták, így apám sötétedés után ért haza. Amikor anyám közölte vele, hogy itt rövidesen történni fog valami, apám elrohant a tudósasszonyért. Akkor még kevesen szültek kórházban. Csakhogy apám a várost még nem ismerte eléggé, a háborús elsötétítés miatt eltévedt, s végül a Szamos partján kötött ki. Amikor végre megtalálta az idős testes bábaasszonyt, kétségbeesetten sürgette, hogy jöjjön hamar. Mire a válasz: „Jaj édes uram, a hamar tőlem már eltelt." így történt, hogy a húgom közel ötkilós súllyal előbb érkezett meg, mint ők. Jellemző anyám önfegyelmére, hogy az események alatt még csak fel sem ébredtem. A húgom életrevaló háborús gyerek volt, amit a legegyértelműbben egy éves kora táján kialakuló szókincse bizonyított. Az első három szava: „adide", „enni", „szalonnát" 1942 tavaszán végeztem az elemi iskola négy osztályával, ősszel pedig a dési Magyar Állami II. Rákóczi György Gimnázium tanulója lettem. A dési gimnázium jó iskola volt. Szép épület világos osztályokkal, jól felszerelt tornateremmel, nagy udvarral.Hatvanan tanultunk az osztályban. Ebből hat román, tíz anyaországi, a többi erdélyi magyar gyerek. Az elemihez képest természetesen nagyot ugrottak a követelmények. A következő nyolc évre a latin lett az egyik rémem. Igyekeztem a kötelességem becsületesen teljesíteni, de nem volt jó a nyelvérzékem. Többet tanultam a latint és a később belépő nyelveket, mint az összes többi tárgyat együttvéve, jeles osztályzatot mégis csak ritkán tudtam elérni. Ezzel szemben a matematikát és más logikus tárgyakat gyakorlatilag soha nem kellett tanulnom, rám ragadtak az órákon, mint a bogáncs. Szerettem a földrajzot, általában a természettudományokat. Természetesen a magyart is, kivéve az anyagnak azokat a részeit, amelyekhez valamilyen lírai költemény kapcsán túlságosan át kellett szellemülni. Az ilyenfajta érzelgést már akkor is férfiatlannak éreztem. 54