Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

1956

Vele a közös szülőföld némileg közvetlen hangot, s egyfajta szolidaritásfélét alakított ki. Csakhogy mint később kiderült, ő személyzeti munkát végzett, s feltehetőleg nagy hatalma volt. Állítólag Georgiu-Dej magyar anyanyelvű szekuritátésokat kölcsönzött Kádárnak. Még az sem kizárt, hogy közéjük tartozott. Számomra ez az ismeretség szerencsét hozott. A nagy megtorlás idején megkérdezte: „Ugye te nem csináltál semmit?" Annyira hülye nem voltam, hogy megcáfoljam. Egyébként nem is hazudtam, azon kívül, hogy sokat járt a szám, valóban nem sokat tettem. Nem adódott alkalmam.

Egyik este az országúton hosszú orosz harckocsioszlop haladt nyugat felé. Komoran néztük. Valaki akasztófa-humorral megjegyezte, hogy úgy látszik, elvesztették az iránytűjüket. Akinek eddig kétségei lehettek a szándékaikat illetőleg, most az is megérthette, hogy eszük ágában sincs hazamenni. Ok nem szoktak ilyen egyszerűen lemondani a zsákmányukról.

Ismét Veszprémben. Egyik este Varga Dezsőnél voltam. A politikai helyzetről, s a várható eseményekről beszélgettünk, s közben a rádiót is hallgattuk. Akkor tartotta Nagy Imre a nevezetes beszédét, amelyben bejelentette kilépésünket a Varsói Szerződésből. Rémülten állapítottuk meg, hogy ez kenyértörést jelent az oroszokkal .„Látod, a kommunisták között is vannak becsületes magyar emberek"- mondta. Igen, ezt akkor is, most is elfogadhatom. A társadalmi berendezkedésről gondolkozhatunk sokféleképpen. Leverten mentem haza, de otthon általános öröm fogadott:„Fwg- getlen lesz Magyarország". Apám megfontolt, világosan látó ember volt. Most mégis egy pillanatra őt is megérintette az általános lelkesedés. Ekkor életünkben egyetlen egyszer történt meg, hogy reálisabban ítéltem meg nála a helyzetet. Az oroszok nyilván olyan helyzetet teremtettek, hogy Nagy Imre erre a kétségbeesett lépésre kényszerült. Sajnáltam, hogy elrontottam a család hangulatát, de Apám is hamar igazat adott nekem.

Nem kellett sokat várni a bizonyításra. November negyedikén hajnalban heves harci zajra ébredtünk. Ágyútűzre és kézifegyverek hangjára. Veszprémben változó intenzitással három napig szóltak a fegyverek. A Károly-templom tornyát egy tank lelőtte, a csúcsa sokáig ott feküdt a templomkertben. Állítólag onnan géppuskával fogadták őket. Valószínűbb, hogy csak rémeket láttak. A Hungária étterem, az egyetemisták kedvelt találkozóhelye leégett. Az oroszok itt egymással harcoltak. Egyik hadoszlopuk a Kossuth Lajos, a másik a Bajcsy-Zsilinszky utcán nyomult a központ felé, és kölcsönösen ellenségnek nézték egymást. Az egyetemen nem volt harc, mert állítólag a Katonai Tanszék parancsnoka fehér törölközővel szaladt eléjük. A Jókai utca felől tankok dübörgését hallottuk.

144