Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
1956
1 Sokat jártam az egyetemre. Jó érzés volt látni, hogy nem csak mi, értelmiségi és „egyéb" származásúak, hanem a munkás- és parasztszülők gyermekei is mindent kockáztatnak az idegen elnyomás megszüntetéséért. Még katonatisztek is a forradalom mellé álltak. Olyan is akadt köztük, aki őszintén. Egyik nap Pataki alhadnagygyal, a tanszék egyik fiatal tisztjével beszéltem. Mondta, hogy mindjárt mennek Jutásra fegyvereként. Hirtelen megfeledkezve korábbi óvatosságomról, kiszaladt a számon:- Megyek veletek.- Ne gyere!-Miért?- Ne mondhassák, hogy idegenek keveredtek közénk.- De hiszen ismersz, itt végeztem.- Akkor se gyéréi Én ismerlek, de nekik a jelenléted jó ürügy lenne. Hálás lehetek neki. Ha akkor fegyverhez jutok, aligha úszom meg a megtorlást. Az egyetem А-épülete előtt egyre-másra beszédek hangzottak el. Egy alkalommal az épület bejárata előtt egy idegen tiszttel, egy századossal beszéltem. Nem volt ebben semmi különös, abban az eufóriában mindenki mindenkivel beszélt. Azt mondtam, hogy a kézifegyverek nem elegendők, ágyúk is kellenének.- De hát tulajdonképpen mit akartok? Nyilván valamilyen egyetemista vezetőnek nézett. Azt feleltem, hogy nem tudom mi készül, de az egyetemi század a legmegbízhatóbb alakulat, érdemes megerősíteni. Erre az alkalmi ismeretségre és a javaslatomra alaposan ráfizethettem volna. Már a forradalom vérbe fojtása után Várpalotán, amint éppen egy kocsin költözködtünk, szembe jött velünk a százados elvtárs, de már rendőr egyenruhában. Láttam a szemén, hogy felismert, de nem buktatott le. Rendes volt, vagy neki is volt elhallgatni valója? Közben átmentem Inotára is, megtudni, történik-e valami a kohóban. A sztrájk folytatódott. Közben megismerkedtem két apró emberrel. Alig értek a vállamig. Egyikük a nagy Szovjetunióban végzett mérnök volt. Arra kért, hogy ha már nekem elárulta, ne mondjam senkinek, mert a diplománk nem azonos értékű.„Az első két évben azt tanultuk, amit ti a gimnáziumban, a második kettőben pedig egy egészen szűk speciális szakterületet." Amikor a hős szovjet hadsereg újra felszabadított minket, no nem a németektől, hanem saját magunktól, fogta a vándorbotot és elment nyugatra. Őt még Moszkvában sem tudták meggyőzni arról, hogy a birodalomban és gyarmatain van a földi mennyország. Pedig szovjet diplomával micsoda karrier várt volna itt rá, kiemelt káderként rövidesen valamilyen vezető pozícióba helyezték volna. Alapvetően mást képviselt a másik, egy erdélyi fiatalember. 143
