Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

1956

A vandalizmust önmagában is utáltam, ráadásul az illető feleségét közelebbről is ismertem. Lebeszélni nem tudtam őket, csak azt értem el, hogy engem harag nélkül kihagytak az „akcióból".

Harmincadikán betoppant Budapestről Zoli öcsém. Neki is voltak hajmeresztő történetei. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy Inotán belátható időn belül munka nem lesz, úgy döntöttem, én is hazamegyek Veszprémbe. Megállítottunk egy teherautót.

Zoli beszélt a vezetőjével, aki megkérdezte:- Fegyveretek van ?- Nincs.- Nekünk van. Ez a kocsi Bécsbe megy.- Mi csak Veszprémig szeretnénk.- Szállj átok fel!

Felkapaszkodtunk, a platón vegyes társaságot találtunk. Akiknek fegyverük volt, nyilván harcoltak is. Hanem voltak ott mások is. Egy nő mellé ültem le. Mondta, hogy ő is Veszprémbe készül, most szabadult a börtönből. Nem tudja, hol kaphat szállást. Mondtam, hogy szabadság- harcosoknak az egyetemisták biztosan segítenek, forduljon hozzájuk. Kérdeztem, hogy milyen politikai „bűne" miatt ült. Őszintén bevallotta, hogy prostitúció miatt. Talán potenciális kuncsaftnak nézett. Ezek után már nem igazítottam útba az egyetemi diákszállóba. Sajnos, abban a zűrzavarban elkerülhetetlen volt, hogy köztörvényesek is szabadlábra kerüljenek, s egyesek nyugatra is eljussanak öregbíteni a hírnevünket. Zoli, mint később mondta, egész úton azon izgult, hogy el ne vigyenek nyugatra, tegyenek le Veszprémben. Szerencsére, aggodalma feleslegesnek bizonyult, megálltak a Kossuth Lajos utcán. Leszálltunk, s az első, akit megláttunk, apánk volt. Nagyon megörült nekünk. Mennyit izgulhatott a fiaiért! Rólam legalább tudhatta, hogy Inotán vagyok, távol a legmelegebb helyzetektől, de Zoliról nem volt híre, s a pesti egyetemisták az események középpontjában voltak. A két fiatalabb testvérünk még otthon volt biztonságban. Marcella húgom - akit lány létére magunk között csak Marcinak hívtunk —, gimnázista volt. Pali, a legfiatalabb még általános iskolába járt. Tizenhárom éves volt. Egy évvel fiatalabb, mint én a háború végén.

Vas Gereben utcai nyomortanyánkon tehát ismét együtt volt a hattagú családunk. A következő napokat részben Veszprémben, részben Inotán töltöttem. Veszprémbenhullámzottatömegazutcákon. Mindenki barátságos, közvetlen volt és nagyon lelkes. A törpe kisebbségben lévők, akik uralmuk helyreállítását az oroszoktól várták, egy rövid időre befogták a szájukat.

142