Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Az egyetemen

Egy évi szellemi semmittevés után élveztem a tanulást, a számomra kinyíló új világot. Középiskolában az órák nagy része feleltetéssel, dolgozatírással, fegyelmezéssel telt el, most döbbenten tapasztaltam, hogy egy óra alatt milyen rengeteg anyagot lehet leadni, s hogy azt majd mind meg is kell tanulni. Matematikából, fizikából és kémiából az első negyedévben némileg kibővítve átrohantunk a gimnáziumi anyagon, de utána ugyanilyen tempóban új ismeretek tömegét zúdították ránk. Ásványtanban Nemecz Ernő az anyag belső szerkezetével kezdte. Ez egészen új volt, mert középiskolában az ásványoknak csak a morfológiájával foglalkoztunk. Nem volt könnyű követni az előadásait, de érdemes volt, mert egy addig teljesen ismeretlen világot nyitott meg számomra.

Az első félévből három kollokviumom maradt emlékezetes. Az első a fizika volt.

Mindössze két napom volt a felkészülésre. Ennyi idő a nyomtatott jegyzet figyelmes elolvasására is alig volt elegendő. Ilyen rövid idő alatt megtanulni korábban lehetetlennek tartottam volna. Nem részletezem, szerencsém volt, jó kérdéseket kaptam és jelesre vizsgáztam.

Izgalmasan alakult a vizsgám általános és szervetlen kémiából. Négy kérdést kaptunk, s fél óránk volt a felkészülésre. Hármat tudtam, de a negyedik: „kén-oxisavak szerkezeti képlete." Hirtelenjében a kénsavon és kénessavon kívül egy sem jutott az eszembe, pedig van belőlük tucatnyi. Megsemmisülve ültem, mert az érvényes játékszabály szerint, ha valaki a négy közül egyet nem tudott, azt Straub Gyula viszont akarta látni az utóvizsgán. Egyszer csak hallom: „tio-kénessav, Karo-féle sav..." Az előttem felelő ugyanezeknek az előállítását kapta. így hozzájutottam a képletükhöz, a szerkezetük megszerkesztése már gyerekjáték volt. Kettőt a felelő kifelejtett, azokat én is kihagytam, de ennyi még belefért.

Az utolsó vizsgám a kedvencem, az ásványtan volt, addig valameny- nyi jeles. A társaim figyelmeztettek, ne sokat beszéljek, két mondat után Nemecz kiveszi a krétát a kezemből és elfeleli helyettem a tételt. Sajnos, a jó tanácsot nem fogadtam meg, kétszer is közbeszóltam. Az eredmény így csak jó lett, nem lettem kitűnő.

Volt még két tantárgyunk. Az egyik a marxizmus. Nem volt nehéz, de lelkesítő sem. Mindenféle politikai rendezvényeken is kötelező volt a részvétel, sőt fel kellett állni tapsolni: „Sztálin, Rákosi". Ebből senki sem maradhatott ki, ha meg akart maradni az egyetemen. Lehet ezért minket utólag opportunistának tartani, de az vesse az első követ miránk, aki akkor ülve mert volna maradni. A maximális „ellenállás", amit megkockáztathattunk, hogy hangtalanul tátogtunk. Sűrűn em117