Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (5. Lackovits Emőke) pedig a bérmálással következett be, amely alkalomra bérmaszülőt kértek fel. Egy bér- masziilője volt minden fiatalnak, akitől az ünnepi és megismételhetetlen alkalomra egy kis ajándékot kapott. A lányoknak általában gyűrűt, a fiúknak órát vettek, de a szerényebb ajándék sem volt ritka. A hitélet mindennapi jellemzői a köznapok vallásosságában mutatkoztak meg. Legáltalánosabb jellemzőiként a naponkénti imádkozást emelhetjük ki, hiszen imádsággal kezdték és végezték a napot. Étkezés előtt az asztali áldás hangzott el, amelynek szövege azonos a protestánsokéval, kivéve a kezdő sorát, amelyben Jövel Jézus helyett Édes Jézus hangzott/hangzik el. A gyermekeket a beszéddel tanították meg az imádságokra, többnyire nagyanyjuk és anyjuk. A karon ülő gyermekeket anyjuk, nagyanyjuk templomba is magával vitte, így valójában belenőttek a hitéletbe. A naponkénti fohászokon túl valamilyen közvetlen céllal is könyörögtek az égiekhez, így a betegekért, a haldoklóért, az elhunytak lelki üdvösségéért. Ezért misét is mondattak értük. A hitélet látható jeleinek legismertebb és legszembetűnőbb megmutatkozása a keresztvetés, amellyel önmagukat, környezetüket, munkájukat és eledelüket egyaránt megszentelték. A vallásos áhítat ébren tartója, vallásos képzetek táplálója volt a szakrális környezet, amely nem csak a templombelsőre korlátozódott, hanem megtalálható volt a szobák belső tereiben, ami a szerit sarok”, valamint az épített környezetben egyaránt. A lakásokban elhelyezett szentképek sem számukban, sem az ábrázolások változatosságában nem jelentettek olyan bőséget, mint ami egy döntő többségében római katolikus közösségben megfigyelhető. Feszületet minden katolikus házban tartottak, amely a sublótra, vagy az ágyak fölé került, egyfajta védelmet jelentett a hajléknak. Legáltalánosabb képi megfogalmazás a Jézus Szíve és Mária Szíve ábrázolás volt, de létezett a Szent Család képe, továbbá a Házi Áldás is a leggyakrabban megjelenő szentképek között. Több helyen került a falra az Utolsó Vacsora képi változata, amelyet egyik adatszolgáltatóm a Kánai menyegző képének mondott. Általában falra került az első- áldozási, valamint a bérmálási emléklap is. A szentek galériája kiegészült mindig olyan megfogalmazásokkal, amelyek egy-egy szent széles körben, újonnan kibontakozó kultuszával voltak összefüggésben. Ilyen volt a Lourdes-i Szűzanya vagy a Fatimái Szűz szobrai. Ezekhez az ábrázolásokhoz tulajdonosaik a képárusoknál hozzájuthattak, de voltak, amelyek nemzedékről-nemzedékre szállva öröklődtek, míg másokat valamilyen alkalomra ajándékozták tulajdonosának, bár ez sem mondható itt általánosnak. Egyébként az ábrázolások mindig kapcsolatosak a kultusszal, de előképeik korábbi századokban keresendők, gyakran a török hódoltság utáni katolikus restaurációval, a térség újraevangelizálásával függenek össze.320 A vegyes vallású családokban, különösen ott, ahol az asszony volt protestáns, a szentképek, szobrok többnyire nem, vagy csak nagyon szerény számban kaphattak helyet a lakásban, ezért is tűnik szegényesnek a szentek galériája. Ugyanakkor az életforma megváltozása sem kedvezett ennek a felekezeti hovatartozást jól reprezentáló hagyományos házbelsőnek. Említésre érdemes, hogy a katolikus közösség nagyra értékelte a szentelményeket, az egyháztól való szentségeket körülvevő szent jeleket,321 így a szenteltvizet, szentelt 320 Ezt az egész folyamatot mutatja be: JÁNOSI 1935. 321 VERBÉNYI-ARATÓ 1988. 227-228. 175
