Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (5. Lackovits Emőke) családtagok száma befolyásolta az épületek nagyságát, a szobák számát. A négy helyiségből álló háznál nagyobb pedig három szobát foglalt magában, amely a korabeli falusi viszonyok között luxusnak mondható. Az 1930 előtt épült házak hosszúak, akár 20-30 méteresek is voltak, a később építetteket ez már nem jellemezte. Tornác, amit Takácsiban, a Kisalföldhöz hasonlóan gádornak neveznek, több lakóházban is megtalálható volt. Kétféle változata létezett: mellvédes oszlopos tornácok és pilléres, mellvéd nélküliek. Mindkét változatból ma még látható néhány megmaradt hírmondó. Ezeket, mindkét változatot, a lakóépületek udvarra néző része elé építették. Bár a lakóház járulékos elemének tartják a népi építészet kutatói a tornácot, azonban jó védelmet nyújtott az épületnek, különösen mellvédes változata, ugyanakkor munkahelyként is hasznosítható volt, hiszen nyáron a kisebb munkák elvégezhetőek voltak itt, de tárolóhelyként ugyancsak bevált. A házak füstelvezetése a XX. századra megoldódott, ámbár két füstös konyhás épületre még emlékeztek, amelyek a falu legöregebb házait jelentették. A füstös konyhákat a szabadkéményes konyhák szorították ki, amely a füstelvezetés egyfajta megoldását jelentette, mindemellett a füsttel való tartósítást is biztosították vele. A következő lépésként lezárták a konyhák többségét, zárt füstrendszert kialakítva, fekvő kéménnyel a központi kéményhez csatlakozva, de megőrizve a kemencéket, amellyel a húsfélék füstölését is lehetővé tették. Előfordult, hogy a nyitott konyhát elzárták, vagyis a korábbi pitvarból zárt konyha lett, a nyitott rész pedig kis konyhaként megmaradt, amit a füstölésen kívül nyáron főzésre is lehetett használni, míg máskor a zárt konyha szolgálta ezt a célt. A tüzelőalkalmatosságok esetében elkülönült a konyhai és a szobai. A konyhákban általában hasáb alakú, téglából rakott, törekes agyaggal tapasztott, kívül meszelt kemencék álltak katlannal ellátva. Takaréktűzhelyeket is használtak, hiszen a kemencén való főzés olyan régen megszűnt, hogy az emléke sem maradt fenn. Ezek a tűzhelyek rakott sparherd néven váltak ismertté, tetejükön öntöttvas platóival a főzőedények elhelyezésére. Ezeket pedig a gyárilag készült takaréktűzhelyek szorították ki, a csikósparherdek és a zománcos tűzhelyek. A szabadkéményes konyháknak zárt füstelveze- tésűre történt átalakításával viszont csak csikósparherdeket lehetett itt használni. A zárt konyhák kialakítását követően több alkalommal az udvaron építettek kenyérsütő kemencét, sőt füstölőt is emeltek, ahogy erről részletesen szóltunk már. A szobákban sok helyen cserépkályha állt, különösen jellemző volt ez több szoba esetén. A polgári lakáskultúrát is képviselő Győry Károly házában is a hálószobában cserépkályhával fűtöttek. Ugyanakkor a vaskályhák is jelen voltak mellettük. Egyébként a Balogh-féle gazdasági feljegyzések között szintén olvasható, hogy kályhát rakatott a gazda az újonnan felépített házba. A gazdasági épületek közül az istállók a közös udvarokban a lakóépületekkel gyakran egy fedél alatt, azokat követve helyezkedtek el. Ugyanez az egyes udvarokban, sőt, módos gazdák telkén is előfordult. Jó példa erre Győry Károly háza, ahol az udvar felől zárt, elől-hátul bejárattal ellátott folyosó húzódott, amelynek végéről nyílt a lóistálló. Eléje egy függönyt tettek, mögéje pedig fogast a munkában használt ruháknak. Előtte állt a vonószék. A kamrát és a padlást ugyancsak a folyosóról lehetett megközelíteni. Amikor sok gabona termett, a folyosóra elhelyezett deszkára állították a terménnyel teli zsákokat. A kamra ajtajánál állt egy darával teli hordó az állatoknak. 104
