Jakab Réka: Bérlőből polgár. Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete 1748-1848 (Veszprém, 2014)

Mivel a két külvárosi városrész tanácsának iratai közül csak az Alsóvárosból maradt fenn tanácsülési jegyzőkönyv (az is mindössze három évből), nem ismerhetjük meg részleteiben a fennálló helyzetet. A városrésszel kötött szerződésekből az mindenesetre biztosra mondható, hogy az ingatlanszerzés nem volt előzetes földesúri letelepedési engedélyhez kötve, az uradalmi tiszthez csupán láttamozásra kellett benyújtani a házlevelet.221 Ez a köny- nyebbség, illetve a nemesség nagyobb arányú jelenléte a városrészben elvileg kedvezett volna a zsidók itteni nagyobb arányú házvásárlásának, azonban ez önmagában nem jelentett akkora vonzerőt, mint a forgalmas belsővárosi piac és boltok nyújtotta gazdasági előny, illetve a zsidó közösségi intézmények közelsége. Másrészt az uradalom az idegenek (elsősorban zsidók) letelepedésének kérdését itt is szigorúan a kezében kívánta tartani. Miután azt tapasztalta, hogy a könnyebb ingatlanszerzést többen is kihasználták, és itt telepedtek le, az úriszék 1817-ben megtiltotta, hogy az Alsóvárosban engedély nélkül zsidó lakókat befogadjanak.222 így korszakunkban mindvégig túlnyomó többségben voltak a belsővárosi zsidók a külvárosiakhoz képest.

évvel később, 1781-ben Bemard Dávid a Felsőmajorban lévő uradalmi pálinkaház bérletéért és a pálinkafőzésért évi 112 forintot fizetett az uradalomnak. DREKK Rationes 50.

221 Petrik 2010:143.; Ниш 1995a: 77.

222 VeML V.12. 94/1817. szeptember 5.

71