Jakab Réka: Bérlőből polgár. Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete 1748-1848 (Veszprém, 2014)
állandó bevételt jelentettek. Ezenfelül a zsidó kereskedők az idők során az uradalom területén kibontakozó áruforgalomra is élénkítő hatással voltak. A helyi folyamatok az uradalmak esetében tehát a központi hatalmi szándékkal ellenkező irányt mutattak: birtokaikon a zsidók letelepedése engedélyhez kötött volt ugyan, de ha gazdasági érdekeiknek megfelelt, a földesurak saját joghatóságuk területén önálló szerződésre léptek a letelepedni kívánó zsidókkal. Ez a szerződés rögzítette a földesúr és a zsidóság jogviszonyát, és elősegítette beilleszkedésüket az uradalmi keretek közé, ily módon ösztönözve a további bevándorlást. A lakóhelyükről új településre, birtokra költöző zsidók elbocsátó engedélyt kellett szerezzenek, amelyért külön díjat fizettek, ún. Abfahrt Geldet, amellyel a távozásukkal okozott kárt (bevételkiesést) váltották meg. A volt földesúr elbocsátó levelet adott ki (Loßbrief). Ezt a letelepedéskor az új földesúrnak és a zsidó községnek is szokás volt bemutatni.141 Az ország török hódoltság utáni benépesítésével párhuzamosan zajló zsidó bevándorlás sokkal inkább volt egyéni, mint szervezett, bár utóbbira is akadt több példa. Az egyénenként, családonként betelepülőket azonban vallási szokásaik, életmódjuk és azonos jogi helyzetük közösség létrehozására késztette, amelyek így már közösségi jogokat szerezhettek a földesurukkal kötött szerződések vagy tőlük nyert kiváltságlevelek révén.142 A zsidó községek megalakulásához a kellő létszám mellett elsősorban a földesúr engedélyére volt szükség. Amikor 1748-ban a pápai zsidók - minden bizonnyal a kismartoni mintát követve - védlevél kiadásáért folyamodtak Esterházy II. Ferenc földesúrhoz, már 15 családból álló közösséget alkottak. A birtokokon letelepedni kívánó zsidók általában valamilyen gazdasági tevékenység, elsősorban kereskedés vagy ipar folytatásáért folyamodtak engedélyért. A letelepedési engedély megadásánál a földesúr elsősorban a megtelepedéssel járó hasznot mérlegelte: tud-e egy adott haszonvételre bérleti szerződést kötni, saját gazdasági érdekeit segíti, avagy korlátozza egy újabb megtelepülő; a vele szerződésben álló, tehát neki cenzust fizető zsidó község érdekei, esetleg az uradalom többi bérlőjének, illetve a céheknek az érdeke mit kíván, nem sérül-e? A falvak esetében, ahol a földesúrnak esetleg csak egy kocsmája vagy mészárszéke volt, a megtelepedő zsidó ritkán szerzett ingatlant, ott-tartózkodásának egyetlen jogi alapja sokkal inkább a bérlemény évről évre történő megújítása volt. A letelepedési engedély megadása tehát földesúri jog volt, amelyet Pápán az Esterházyak mindvégig fenntartottak maguknak, különösen a zsidók esetében.143 Ugyanakkor a középkorban szerzett kiváltságaira kényes vá141 Grünwald-Scheiber 1963: 45.; Komoróczy 2012/I: 602. 142 Komoróczy 2012/I: 590. 143 „Azonkívül, hogy a földesúrijusshoz tartozik, az jó rendtartás is úgy hozza magával, 52
