Szűts István Gergely (szerk.): A vidéki Magyarország kisipara és kiskereskedelme az 1910-es években - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 38. (Veszprém, 2015)
Ilyés Zoltán: Az Abaúj-tornai Mecenzéf hámoripara az 1910-es években
ILYÉS ZOLTÁN A hámorok felépítése, működése 1896-ban Mecenzéfen 109 vashámor működött 198 tűzhellyel (a mecenzéfiek ezt Essen-nek is nevezték, arra utalva, hogy a mesterek és segédeik itt melegítették, készítették az ebédjüket). Mindegyik tűzhelynél a napi üzemidő alatt maximálisan 35-40 kapát készítettek. A mecenzéfi hámorok elhelyezkedését befolyásolta a völgyek lejtése: ahol erősebb volt a lejtés a hámorok sűrűbben helyezkedtek el. Ahol kisebb volt a lejtés, a patakból vízvezető árkot ágaztattak ki, akár 600 m hosszan is, hogy legalább 2 m-es vízszint-különbség adódjon, itt egy tavacskát létesítettek, ami egy fából készült víztározóba torkollott, ahonnan a víz egy kb. 2 méter átmérőjű felülcsapós vízikerékre zúdult rá. A hámorok, különösen a kisebb vízhozamú patakoknál ki voltak szolgáltatva az időjárásnak, a nyári aszály és a kemény téli fagyok idején, akár több hónapos kényszerszünetet is kellett tartani. A munkát mindig a legmagasabban épült hámorban kellett kezdték és a hámortó kiapadásával fejezték be a legkorábban. Az alatta elhelyezkedő hámorok már a korábbiak vizét is felhasználhatták. A legmélyebben dolgozó hámoroknak általában egész nap folyamatosan volt vize, ezért nagyobb eszközöket és nagyobb mennyiséget készíthettek. A régi hámorvilág tanúi szerint felejthetetlen élmény volt a hajnali négy - öt órakor elkezdődő magányos kopogás a völgyfejekben, amihez fokozatosan csatlakoztak a lentebb elhelyezkedő hámorok és reggelre az egész völgy a hámorkalapácsok kopogásától volt hangos. 20 1. Hámorépület Alsó-Mecenzéfen (Stefan Weisser rajza)