Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
II. A plébániahálózat kiépítése a 18. században - II.1. Az egyházmegye területi kiterjedése
A PLÉBÁNIAHÁLÓZAT KIÉPÍTÉSE A 18. SZÁZADBAN ságára, egyúttal azt is jelezte, hogy mivel az apátság az esztergomi érsek joghatósága alatt áll, ugyanez kell, hogy vonatkozzék az apátság plébániájára, Jenőre is. Két hónappal később, július végén ismételten levelet küldött Padányi Bíró Márton püspöknek, amelyben megismételte a korábbi levelében foglaltakat. Márkus Mihály és Dravec József esperesplébánosok 1750 decemberében írott leveleiből informálódhatunk az egyházmegye vezetésének lépéseiről. Perl Mihály személyében világi papot küldtek Jenőre ko- adjutor plébánosnak, másrészt állításuk bizonyítására kérték a bencéseket. A veszprémiek legfőbb érve az eddigi gyakorlat volt, a bencések pedig a csak néhány évtizede feledésbe merült évszázados gyakorlatra s nem mellesleg egy királyi rendelkezésre hivatkoztak. A birtokos apátság emberei mindenesetre el tudták érni, hogy a falubeliek szimpátiája ellenére Perinek távoznia kelljen a településről. 1750-et követően Jenő kiváltságolt plébániaként kerül elő a forrásokban, az egyházmegyés Tinnyét pedig Perbálhoz csatolták.118 Mint arra Székesfehérvár kapcsán már láttunk példát, az exemptio nem feltétlenül jelentette a plébános joghatósága alatt álló terület egészének kiváltságolt voltát. Több exempt plébániának voltak egyházmegyés leányegyházai, s megfordítva, bizonyos egyházmegyés plébániákhoz tartozó leányegyházak kiváltságos voltának elismeréséért és kiváltságos plébániához történő csatolásáért olykor komoly küzdelmet folytattak az érintettek. Hasonló ez a helyzet, mint amikor egyes plébánosok szomszédos egyházmegyékhez tartozó településeken végeztek lelkipásztori tevékenységet - püspöki felhatalmazással vagy anélkül. Csak egy-egy példát említek mindkét lehetőségre. A veszprémi egyházmegyés (Pilis)szentlászló katolikus híveinek lelkigondozását Bíró Márton a kiváltságolt Szentendre plébánosára bízta, mivel korábbi anyaegyháza, a bogdányi plébánia sok és távolfekvő filiát gondozott. 1769-ben a szentendrei plébános már nem tudta ellátni a település lakosait betegsége és a materbeli hívek számának gyarapodása miatt. Ekkor a visegrádi plébános került szóba mint lehetséges lelkipásztor. A (pilis)szántói plébánia 1771 körüli megalapítását követően aztán ehhez csatolták Szentlászlót. Mint a példa is mutatja, az, hogy Szentlászlót mintegy két évtizeden keresztül kiváltságolt plébániák papjai gondozták, nem befolyásolta a joghatóság kérdését.119 118 Az ügyben 1750. május 2. és december 29. között született levelek megtalálhatók VÉL 1.1.6. fasc. 1. no 100., vö. még VÉL I.1.39.b. tóm. 6. 324-326. Esztergom szempontjából nyilván a kiváltságolt telki apátság, míg a veszprémi összeírok számára a korábban egyházmegyés plébánia Jenő volt a lényegesebb. Ez lehet a magyarázata, hogy a két plébánialistában, az 1776-ra vonatkozó esztergomiban, illetve az 1771-es veszprémi helynévkatalógusban eltérően szerepelnek a plébánia adatai. 119 Bogdány filiája 1746: VÉL 1.1.8. tóm. 4.437-439,449M51,467^68.; Szentendre filiája említve 1769. XII. 2.: VÉL 1.1.6. fasc. 1. no 103.; Szántó filiája 1771: VÉL 1.1.38. fasc. 1. no 84.16r. 42
