Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
II. A plébániahálózat kiépítése a 18. században - II.1. Az egyházmegye területi kiterjedése
Az EGYHÁZMEGYE TERÜLETI KITERJEDÉSE Egy adott település egyházmegyei hovatartozását a korszakban a megyéspüspöki joghatóság szabta meg. A főpásztor joghatósága a gyakorlatban elsősorban a plébánosok kinevezésének jogában (investitura) nyilvánult meg. Az egyházmegye lelkipásztorainak felügyeletét a püspökök az egyházlátogatások időről időre történő végzése, végeztetése útján gyakorolták. A megyéspüspöki joghatóság területi vonatkozásai a leggyakrabban e két formában jelentek meg. A püspök a plébános kinevezésével, majd az esperes útján történő beiktatásával joghatóságának egy bizonyos részét a plébánosra ruházta át, aki a rábízott területen képviselte az egyházat, kiszolgáltatta a szentségeket, elvégezte a lelkipásztori feladatokat. A 18. század elején a térségben több okból sem volt teljesen egyértelmű, területileg hol is végződik egyik megyéspüspök joghatósága, s hol kezdődik a másiké. Alapvető problémát okozott a pontos határok meghúzásában az előző másfél évszázad alatti oszmán uralom. Megszakadt az egyházmegyék, a katolikus egyházszervezet időbeli folytonossága, ennek következtében elhalványultak a hódoltság korát megelőző határok, amelyeknek a helyreállítására törekedtek a korban. Hozzájárult ehhez a településhálózat jelentős megváltozása (pusztulása) is. Nem sokkal volt azonban jobb a helyzet a hódoltságon kívül eső területeken sem, legalábbis ami a veszprémi egyházmegyét illeti. A Magyar Királyság és a hódoltság határvidékének számító veszprémi és zalai részeken egyrészt a mindennapos harcok, másrészt a reformáció következtében szűnt meg a katolikus egyházszervezet. A fentieknek köszönhetően tág tere nyílt a joghatósági vitáknak, amit a vélt vagy valós igényeik érvényesítése érdekében a főpapok ki is használtak. A határok változékonyságához a megyéspüspökök joghatósága alá tartozó terület kiterjedésének bizonytalansága mellett egy további tényező is hozzájárult. Az egyházszervezet hiánya - később hiányosságai - rákényszerítették a püspököket arra, hogy joghatóságuk alá nem tartozó személyeket bízzanak meg egy-egy terület lelkipásztori feladatainak ellátásával. Ezek a személyek szerzetesek, vagy kevésbé szerencsés esetben a szomszédos egyházmegyék papjai, plébánosai voltak.68 Előfordult az is - sőt, a korszak kezdetén ez lehetett 68 Több, szerzetesek, elsősorban ferencesek részére kiadott jurisdictio maradt fenn. Ezek közül példaként említem Pöstyéni Mihály helynöknek a fehérvári ferencesek részére adott felhatalmazását a Fejér megyei Csikvár (Szabadbattyán), Battyán, Szentmihály, Kiskeszi, Ladány, Füle, Polgárdi, Tác, Soponya, Kálóz, Aba, Sárkeresztúr, Seregélyes, Szerecsen, valamint ezen települések között fekvő puszták ellátására. 1743. VIII. 20.: VÉL 1.1.6. fasc. 1. no 122. Másfél évtizeddel később Dravec József helynök a simontomyai ferenceseket hatalmazta fel Egres, Vám, Igar és Dég települések adminisztrálására. 1759. XII. 6.: VÉL I.1.39.b. tom. 1. 354. Világi plébánosok megbízására példaként a földvári plébános esetét említem, akinek Pöstyéni Mihály helynök adott joghatóságot arra, hogy ő vagy káplánja ellássa a perkátai plébánia területén fekvő Baracs, Kis- és Nagyvenyim pusztákat. 1743. IV. 13.: VÉL I.1.39.b. tom. 1. 224. Az adatok tükrében ez egyben a földvári plébános korábban joghatóság nélkül végzett lelkipásztori tevékenységének hivatalossá tételét jelenthette. 1737-ben az adonyi plébániához 29
