Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
IV: A veszprémi egyházmegye irányítói - IV.1. A kerületi esperesek
A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE IRÁNYÍTÓI Az esperesi tisztség betöltésére alkalmas személyek megléte vagy hiánya a középszintű egyházigazgatás működése mellett alapvetően befolyásolta annak szervezeti kereteit is. Nem is olyan ritkán előfordult, hogy az egyházmegye papsága között a püspök nehezen talált alkalmas személyt az esperesi tisztség betöltésére. Erre elsősorban a század első felében volt példa, de éppen a budai kerület imént említett problémája mutatja, hogy az esperes személyének megtalálása később sem ment mindig egyszerűen. 1735-ben emiatt nem sikerült a somogyi kerület kettéosztása. Nem volt, aki Vörös József kaposvári plébános leváltása után átvegye a kerület irányítását. A kijelölt törökkoppányi plébános visszautasította a feladatot. Hasonló nehézségre találunk utalást Borsati Péter esetében, akit a püspök maga szólított fel a lemondásra, azt viszont benyújtását követően alkalmas jelölt hiányában csak hónapokkal később tudta elfogadni.420 Dravec József veszprémi plébá- nossága idejére megkapott veszprémi esperesi tisztsége is ideiglenes volt, a megfelelő személy megtalálásáig szólt. Somogy megye esete szolgáltatja a legjobb példát az alkalmas személyek léte és az egyházszervezet középső szintjének kiépítése közötti kapcsolatra. Vörös József kaposvári esperesplébános leváltását követően az egyházmegye vezetése kénytelen volt a korábbi somogyi kerület rövid életű megosztását - megfelelő személy hiányában - ideiglenesen felfüggeszteni. Ez az állapot 1735-től egészen 1742-ig tartott. Ebben szerepe lehetett Kis István esperesnek is, akiben a somogyi területen működött egyetlen későbbi kanonokot tisztelhetjük. Kanonoki kinevezését követően már két személy látta el párhuzamosan az esperesi teendőket, azonban az egymáshoz közel fekvő plébániáik, Karád és Szil miatt a somogyi kerület felosztására 1745-ben a korábbitól gyökeresen eltérően került sor. Az egyik esperes, Solymosi László halálát követően ez a felosztás meg is szűnt, s a hagyományosnak tekinthető észak-déli határt jelölték ki ismét a két somogyi kerület között. A gyakori változások szemmel láthatóan összefüggésben álltak a kiválasztott személyekkel. Más esetekben az esperes személye egy kerület létrejöttét, kiterjedését befolyásolta, így a kerületi rendszerre a plébániahálózat szabta igényeken kívül más tényezők is hatottak, még ha viszonylag korlátozott mértékben is. A ráckevei kerületnek már kialakítását meghatározta, hogy a fehérvári kerületben egy helyettesítés miatt két esperes volt: a tényleges esperes, Horvát Pál és a helyettesítéssel konkubinátus miatt kellett kizárni a káptalanból, 1739-ben pedig Zádori Mihály nagyprépostot oklevelek megsemmisítése miatt érte ugyanez a sors. Kettejük közül Pápait szentelését követően nevezte ki Acsádi kanonoknak. Az ügy kirobbanásakor nem lehetett több 35-37 évesnél. Adatolhatók fegyelmi problémák Dubnicai Istvánt illetően is, az ő esete azonban lényegesen eltér a másik kettő kanonokétól. 420 Padányi Bíró Márton már 1758 legelején felszólította az idős Borsatit az esperességről történő lemondásra, amit ő 1758. január 19-ei levelében meg is tett. A lemondást végül csak három hónap elteltével, az alkalmas utód megtalálása után fogadta el a püspök. VÉL I.1.39.b. tóm. 16. 578. Borsati 1758. január 19-én kelt levelének eredetije VÉL 1.1.10. fase. 1. no. 20. 154
