Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
I. Bevezetés - I.2. Szakirodalom és források
Bevezetés A földesurak gyakran fordultak azzal a kéréssel a főpásztorhoz, hogy személyük és családjuk kerüljön ki az illetékes plébános joghatósága alól. Ilyen esetekben házikáplánokat fogadtak, akik olykor joghatóságot kaptak az adott település lakóinak lelkigondozására is, különösen abban az esetben, ha az adott plébánia nagy kiterjedése miatt a település lakóinak ellátása nehézségbe ütközött. A vizsgált korszak elején nagyobb számban működtek az egyházmegye területén világi lelkipásztori kisegítők, akiket ordináriusi engedélyükről latin szóval licenciátusoknak neveztek. Az ő feladatuk lelkipásztor hiányában a katekézis megtartása, prédikációk felolvasása, bizonyos szentségek (elsősorban a keresztség és a házasság) kiszolgáltatása, abban való közreműködés, valamint a temetés volt. A licenciátusok működését általában egy-egy közeli plébános felügyelte. A paphiány mérséklődésével tevékenységük az 1740-es évekre visszaszorult. A katolikus egyházszervezet vizsgálata nem csupán a katolikus felekezet és vallásgyakorlat szempontjából bír jelentőséggel. A 18. század vizsgált időszakában felekezeti hovatartozástól függetlenül a katolikus főpásztor felügyeleti jogot gyakorolt az egyházmegyéjében élő lelkipásztorok és hívők felett. Ugyanez vonatkozott a plébánosokra is, amennyiben a katolikusoknak és protestánsoknak egyaránt kellett fizetniük az eltartására szolgáló párbért; illetve amennyiben szerepe volt a kereszteléskor, a házasságkötéskor és a temetéskor, különösen azokban a helységekben, ahol nem működött, nem működhetett protestáns prédikátor - márpedig ilyenek a korszakban szép számmal akadtak. 1.2. Szakirodalom és források A veszprémi római katolikus egyházmegye történetének vizsgálata párhuzamosan haladt a magyarországi (katolikus) egyháztörténet-írás fő irányával. Elsőként Róka János 1779-ben Pozsonyban kiadott munkáját kell megemlíteni, amely a főpásztorok életrajzain keresztül mutatja be az egyházmegye történetét, forrásokat azonban csekély számban használt munkája összeállításánál a szerző.11 A 19. század első felében Веке Kristóf a püspökség történetére vonatkozó okmányok összegyűjtését végezte el. Munkája mindmáig kiadatlan, s a benne felhalmozott források is részben kiaknázatlanok.12 A 19-20. század fordulóján az egyházmegye történetének feltárásával személyesen is foglalkozó báró Hornig Károly püspök13 ösztönzésére és támogatásával a püspökség bekapcsolódott a nem sokkal korábban megnyílt vatikáni levéltárban folyó 11 Róka 1779. 12 Веке é. n. 13 Padányi Bíró Márton munkásságával foglalkozott, kiadta többnyire országgyűlési feljegyzéseit tartalmazó „naplóját", valamint a Vatikánban őrzött példányokból két Rómába küldött jelentését 1752-ből és 1758-ból. Hornig 1903. A jelentések másolatai időközben előkerültek 14
