Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

III. Függeék - Életrajzi adattár

III. Függelék Skorka Károly - (1903-?) hírlapíró, lapszerkesztő. 1945 előtt az Új Fehérvár és a Kis Fehérvár, A Munkás és a Székesfehérvári Napló, 1956-ban az Új Fehérvár szerkesztője. Pintér József rá akarta venni „Kitartás” címmel egy nyilas lap alapítására, amire ő nem volt hajlandó, ezért internálták. Snétberger Ferenc - (Salgótarján, 1957. február 6.-) gitárművész, zeneszerző. Kitüntetései közül csak néhányat említünk: 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag­keresztjével, 2005-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2014-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A 2014. évi várpalotai Roma Holokauszt Emléknapon a holokauszt 50. évfordulójára komponált „Népem emlékére” című müvének részletét adta elő tanítványaival. Solymosi Miklós, vitéz - (1920. február 4.-?) csendőr főhadnagy. Az NSZK Rohamszázad tisztje. Solymossy Ulászló, vitéz - vezérőrnagy. Veszprém vármegye katonai parancsnoka. Somogyi István (másutt Imre) (1903 k.—?) székesfehérvári kereskedő, zsidó munkaszolgálatos. A székesfehérvári nyilas pártházban megkínozták. Pintér József és Schubert József szé­kesfehérvári népbírósági pereiben tanúként hallgatták ki. Somogyi István - képviselőtestületi tag a várpalotai községi tanácsnál 1949-ben. Részt vett a ki végzett cigányok sírjának rendezéséről tartott közgyűlésen. Somogyi Lajosné - képviselőtestületi tag a várpalotai községi tanácsnál 1949-ben. Részt vett a ki végzett cigányok sírjának rendezéséről tartott közgyűlésen. Sömjén Pál, dr. - NOT szavazó Pintér József és Bényi József 1948. évi tárgyalásán. Strahlendorf Gyula (von Strahlendorf és báró Strahlendorf néven is előfordul) - (Kerepes, 1900. december 6.-?) nyilas vezető Győrben. Egyes források szerint korábban rikkancs volt. 1946-ban műszaki nagykereskedő. Stumpf Ignác - nyilas. A Gruber-csoport tagja. Székesfehérváron is több embert kivégeztek. Szabad János - (Várpalota, ?-?) várpalotai lakos. 1937-tól a Festetics-féle nyilas párt helyi szer­vezetének vezetőségi tagja. A Gazdák Szövetkezetének üzletvezetője. 1941. elején félig zsidó származása miatt kizárták a pártból. Szabados József - (Mány, 1910 k.—?) gyári munkás. Székesfehérvári lakos. Pintér József székes- fehérvári népbírósági perében tanúként szerepelt. Az 1947. évi NOT-tárgyaláson is szóba került a neve, mint lehetséges tanúnak, de a bíróság feleslegesnek tartotta kihallgatását. Szabó ... - gyáros. Székesfehérvári téglagyárában gyűjtötték össze, majd onnan deportálták Székesfehérvár és több Fejér megye több település zsidó lakosságát. Szabó András, dr. - képviselőtestületi tag a várpalotai községi tanácsnál 1949-ben. Részt vett a ki végzett cigányok síijának rendezéséről tartott közgyűlésen. Szabó Antal - népbíró Pintér József székesfehérvári népbírósági tárgyalásán. Szabó Ferenc - nyilas párttag, pétfürdői lakos. A várpalotai nyilas pártszervezet ifjúsági csoport­jának egyik első tagja. Szabó Gábor - várpalotai nyilas fegyveres pártszolgálatos. Részt vett a cigányok kivégzésében. További sorsa ismeretlen. Szabó Imre - (Kunágota, ?-?) nyilas fegyveres pártszolgálatos. A várpalotai rendőrség 1945-ben kihallgatta. További sorsa ismeretlen. Szabó Imre Ferenc (másutt: Szabó I. Ferenc) - (1909 k.—?) székesfehérvári magántisztviselő, újságíró. Velencére internálták. Pintér József székesfehérvári népbíróság perében ta­núként hallgatták ki. 376

Next

/
Oldalképek
Tartalom