Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Kovács Kálmán Árpád ügy államtanácsi tárgyalásai kapcsán Borié báró nem helyeselte, hogy a vegyes vallású szülök [felnőttkorú] gyermekeit a katolikus vallásra kényszerítsék, mert erre nem volt törvény.103 A rendelet értelmében ugyanakkor az aposztaták és azon szülők, akik más vallásban neveltetik gyermekeiket, mint visszaesők büntetendők: a nagykorúak mint hamis esküvők sújtandók, a kiskorúak szigorúan megfenyítendők. A különböző vallású házasulandókat a református és lutheránus pap csak a katolikus püspök engedelmével adhatja össze. A katolikus ifjúság más felekezet iskoláját nem látogathatja.104 A protestánsok 1766-os közös petíciója nyomán105 az „elszakadok” 1767 elejéig mégis némi nyugalmat élvezhettek, de ekkor ismét legfelsőbb parancs érkezett le, hogy az aposztatákkal az 1751-es alapon kell eljárni.106így a reformátusok 1773-ban újra azt sérelmezték első renden, hogy ezeket az embereket gyakran mindössze a katolikus plébános feljelentése alapján vasalják és kötözik meg, hogy aztán - ahogyan gúnyosan írják - „fáradsággal és a fogda világosságával kényszerítik ezeket az embereket a katolikus vallás felvételére.”107 Halmágyi István naplójában az Isten és lelkiismeret előtti felelősség ítélőszéke elé citálta Lázár János grófot, aki a religiosumok idején mindenféle ürügyet talál a távolmaradásra.108Jakó Zsigmond ez alapján a konzisztóriumot (református egyházfőtanácsot) „langymeleg guber- niumi hivatalnokok gyülekezeté”-nek nevezi, akik „könnyen megalkusznak az egyházi érdekek rovására, csak hogy az udvar előtt ellenzékieknek ne tűnjenek”.109 Lázár gróf 1765-1766-os elkeseredett tárgyalásai nem ezt bizonyítják. A fenti, 1773- as maró gúnnyal átitatott megjegyzés pedig legalább annyira sérti az illem határait, mint Wesselényi Istvánnak és kurátortársainak 1726-os gravaminái.110 Bár az uralkodói kegyhez menekülés mint végső lehetőség érzése erősödött a protestánsokban, - legalábbis Erdélyben - minden zaklatás ellenére sem sikerült gerincüket megtörni és az alázatos hódolat állapotába hajlítani őket. Bíró Vencel szerint a Mária Terézia-féle valláspolitikának az ajellegzetessége, hogy az erdélyi felekezetek számát csökkenteni akarta, a kisebbeket fel kívánta morzsolni, kiszolgáltatott helyzetbe kívánta hozni, és az így ellehetetlenülő vagy ellenálló-képességükben gyengülő anabaptistákat és unitáriusokat a katolikus 103 Ember (1936) 335. lábjegyzet a ÖStA HHStA StRA 291/1767. számra hivatkozva. 104 Miskolczy (1914) 52. 105 Szádeczky (1906) 265. 106 Szádeczky (1906) 313. 107 „... durch die Mühe: Helligkeit des Kerkers gleichsam zu Annehmung der Catholischen Religion gezwungen wurden...” 108 Szádeczky (1906) 205. 109 Idézi Sipos (2000) 105. 110 Sipos (2000) 89. 84
