Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Hende Fanni: Ad Dignitatem REgiam Sublevetis. A 18. századi magyar királykoronázás történetéhez
Ad dignitatem regiam sublevetis annyit válaszolnak háromszor, hogy „Akarjuk" ,m A választ a rendek erős és nyomatékos hangon mondják kifejezve az eskü erejét. A koronázáson résztvevők hozzájárulásának kérése a cseh király megkoronázása előtt is elhangzott. Az I. Rudolf 1575-ben történt koronázásáról beszámoló követjelentés így írja le a kérdés elhangzását: „a király az oltár lépcsőjére lépett, és hangosan szólt a néphez, háromszor kérte hozzájárulásukat a koronázáshoz. Mindháromszor igennel válaszoltak neki. "1S7 Fügedi Erik művében viszont azt olvashatjuk, hogy a prágai várnagy tette fel a kérdést, aki a rendek képviselője volt.188 A császárkoronázáson is elhangzik hasonló kérdés a koronázást végző érsektől. 1745-ben is megkérdezte az érsek a „körülállóktól", hogy „[ajkarjátok magatokat egy ilyen fejedelemnek és uralkodónak alávetni, a királyságát erősíteni, hűségét és hitét megtartani és parancsának engedelmeskedni?".189 A választófejedelmek hatalma jelenik itt meg, hiszen az intronizáció alkalmával is elmondja az érsek, hogy nem öröklés útján jutott a trónhoz, hanem a választófejedelmek szavazatai alapján.190 A nádor kérdésének elhagyása nem ismeretlen Magyarországon, Ludo- vicus Tubero beszámol arról, hogy 1490-ben a bárók abból az okból hagyták el, hogy II. Ulászló cseh király magyar királlyá koronázását ne veszélyeztesse a köznemesség közti népszerűtlensége.191 Ezek szerint a kérdéshez való ragaszkodást vagy annak elhagyását a magyar rendek politikai érdeke is befolyásolhatta. A vizsgált két koronázás esetében azonban a bécsi udvar és a rendek hatalmi helyzetének következménye lett a kérdések elhagyása. Érdekes, hogy a bécsi udvar a nádori kérdés ellen foglalt állást, de a korona fejre helyezésében való közreműködése ellen nem, ami, ahogy fent már írtam, az ország királyválasztását és a rendek beleegyezését jelentette már a középkortól kezdve. ж MOL A95 Acta Diaetalia 1712-1715, folr. 443.: „Ante coronationem Carolinam, postquam rex gladium in vaginam reposuit, et denuo in genua procubuit, palatinus ad supremum altaris gradum et quidem ad cornu evangelii ascendendo coronam ex manibus primatis accipit, et ad status et ordines conversus quaerebat tribus vicibus Hungarico idiomate: Magyarok akarjatok é az fölségh (in exemplo) negyedik Ferdinand tseh országi királyt és ausztriai herczeget ezen szent koronával meg koronáztatni. Et status et ordo responderunt similiter tribus vicibus: Akarjuk. Fine conclamatum fuit: Vivat rex. Vivat rex. Vivat rex." (a károlyi koronázás előtt, miután a király a kardot a hüvelybe helyezte, és ismét letérdelt, a nádor az oltár legfölső lépcsőjére, mégpedig az evangéliumi oldalra fellépve a koronát a prímás kezéből átvette, és a karokhoz és rendekhez fordulva háromszor magyarul megkérdezte: [...] a rendek és karok hasonlóan háromszor válaszolták: Akarjuk, a végén Éljen a király! Éljen a király! Éljen a király! kiáltás hangzott el.) 187 Mojzer (1996), 104. 188 Fügedi (1984), 272. 189 Vajnági (2004), 19. 190 Vajnági (2004), 20. 191 Bartoniek (1939), 43.; Tubero (1994), 124.: „nem is erősítették meg ugyanis Ulászló királyságát semmilyen nemesi felkiáltással sem Székesfehérvárnál, tudniillik a főurak nem is hívták őket össze a szabály szerint; úgy vélem, hogy a magyar szenátus bizonytalan lévén a tömeg Ulászló iránti érzülete felől." 91
